Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 12. szám · / · Egységes magyarság

Egységes magyarság
II. Tabéry Géza

Partiumban Csarnóháza alatt ömlik egybe a Körössel a Jád. A folyó és a patak eredete egymáshoz igen közel esik. Csakhogy a Körös előbb Kalotaszeg felé ír kanyarulatot, hogy szélesebb, naposabb völgyeken haladtában vegyen határozottabb nyugati útirányt. Ugyanekkor a Jád szűk hegytorkokba ágazott medrében számtalan vízeséssel bukdácsolva, rövidebb útján éri utól a Köröst. Kies találkahelyükön gyakran nyaralok. Így figyeltem meg, hogy egyesülési szögüktől lefelé párszáz lépésnyire még élesen megkülönböztethető a közös meder baloldalán sodródó transsylván jellegű Jád hüvösebb és a Körös alföldiesebb hajlamú vizének jobboldalon hömpölygő, enyhébb hőfoka. Két-három kilométerrel tovább a Jád pisztrángja már meg sem él az egységes Körössé vegyült hullámokban: - az egybeolvadt két víz különállása tökéletesen megsemmisül.

Huszonkétéves különcsörtetés után az erdélyi magyarság ezidőszerint érkezett meg Csarnóházára. Lelki élete, szemlélete jelen percben elüt még valamennyire a törzsmagyarságétól. Előrelátható magatartására, áthasonulására két évtizedes multja adjon feleletet.

Akad valahol feloldozás számunkra talán, amiért nehéz idegenségben újjászültünk egy ódon fogalmat, a transsylvanizmust, és hogy e ma már életrevalótlan szülöttünket főleg irodalmi berkekben igyekeztünk feltáplálni mesterséges eljárásokkal.

A körötte kataklizmásan átváltozott világban milyen alapot is keríthetett talpa alá ezerkilencszáztizenkilenctől fogva az erdélyi magyar szellemiség? Írói legfeljebb zsibbadt nemzeti szellemünk indítását szorgalmazhatták indulók szerzése helyett. Szimfóniák helyett szimbolumokban szólhattak a legjobb esetekben. Védekezésre korlátozott helyzetükben a nemzeti és emberies szellem oly öntvényét készíthették csupán kisebbségi néphasználatra, amely bölcs, vagy agyafúrt hajlékonyságával vizsgaszem számára első tekintetre felismerhető volt magyarországi tollakkal való egybevetésében. Törzsmagyar humanistában példánakokáért sohasem tapasztaltunk annyi nemzeti harmatot, amennyi humanizmus legnemzetibb erdélyi íróinkból is párolgott a tudat alól. Lényegileg ez a vegyületi különbség így sem volt készakaratos különút-törés. Annyiban ütött el mindössze a magyarországitól, amennyiben az erdélyi magyar életsors és sorsalakította gondolkodásmód is különbözött a magyar honitól. Jó író minden időben saját környezete örömének, búbánatának, óhajainak dalolója. Hogyne különbözött volna hát az erdélyi és magyarországi írás, amikor a trianoni határon innen és túl élő nemzet két felének fátuma is különbözött?! Ha majd visszatérésünk nyomán az erdélyi nép élete is visszahasonul nagyáltalában a magyarországiéhoz, fog halványulni fokról fokra az erdélyi írásnak eddig sem határozott külön színe, hanem külön árnyalata.

Ám necsak a tollra elmékezzünk. Állítólagos különmagyarságunknak volt politikai pódiuma is, bár az erdélyi magyar politika a letűnt huszonkét évben távolról sem mutatott oly eldifferenciálódást a törzsmagyarságtól, mint az irodalom. Közéletünkben, - annak kötöttebb, s egyben nehézkesebb adottságainál fogva, - jóval kisebb mértékben jelentkezett az 1919 előtti magyar szellemtől való függetlenedésünk látszata. Viszont legfontosabb nemzeti terepszakaszunkon, az idegenhatalmi ellenőrzésnek leginkább kiszolgáltatott nevelésügyünkön a közös műveltségbeli elváltozás hullafoltjai már-már ijesztő módon jelentkeztek. Egyházközületek, írók és politikusok felcserkedtek egymással versenyt e tünetek eltüntetésén, képességeikhez és eszközeikhez mért buzgalommal. Munkaeredményük mindenekelőtt azzal a negativummal mérhető, hogy misszióteljesítésük nélkül a legifjabb erdélyi magyar nemzedék, - elképzelni is félelmetes, - még távolabbra hullhatott volna az egységes magyarságtól, mint amilyen messzire esett. A magyarság visszaegységesítésében itt sürget legsürgősebb segítségért a beavatkozás.

Ettől függetlenül a történelmi kényszerből magunkra öltött neotranssylvanizmust, huszonkét éven át használt öreg fegyverünket, Istennek hála, - elbúcsúztathatjuk. Készítsünk méltó helyet neki szellemtörténelmi múzeumunkban. Jó hasznát vettük a nehéz időkben és a retrospektiv megbecsülést becsülettel érdemelte ki.