Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 1. szám · / · FIGYELŐ

Bohuniczky Szefi: Menekülők
Földi Mihály regénye - Athenaeum

Új könyvében Földi Mihály a forgószélként kavargó eszmék zűrzavarából emeli ki hőseit; a legfrisebb mához nyult. Okosan szétnéző tekintet kísérli vázolni az alakuló kor sötét boldogtalanságát. A régi istenek hanyatlanak, a következendőket még a fölvert por szennye burkolja. Könyve vigasztalanul szomorú. A nem rég írigyeltek rabként vergődnek a maguk által épített falak között, az új felé törekvők hisztériás mániáik foglyai. Az olvasó részvét helyett elriad tőlük; a boldogtalanság nem emberit varázsol, hanem már-már embertelenné torzít. Hősét: Jánosi Mihályt, pár pillanatig még teljes erejében látjuk: roppant vagyon őre, a szervezés mestere. Aztán kezdődik a hasadás: a csodált, gyűlölt, írigyelt és imádott elnök menekül önmagától. Aki nemrég még istennek érezte magát, most rab és undorodva sóvárog szabad levegő után. Az író tendenciája itt aláhúzást kapott: a munka és energia nagyszerű, de ami általa létrejön: bűn, seb, rothadás. A kitűnő Hegyi Győzőnek meg kell halnia, öngyilkosságba kergeti az elnök vállalatának deficitje. Leépítés áldozata. Halála tiltakozás az igazságtalanság, az embertelenség ellen. Helyette lánya marad itt: Eszter, a regény hősnője. Szenvedélyes, forró, repülésre hivatott, de a helyzet kényszere: megadás, züllés. Apja elvesztése után igazságért sóvárog: miért kellett meghalnia? Mikor már tudja, bosszúért liheg: tönkretenni az elnököt, szerelembe hajszolni s akkor ótestamentumi hősnők példáján, beállítani a végzetet. Sikerül egy találkozás. Az elnök pénzzel, ajándékkal szabadulna s mert tetszik a lány, egyre bőkezűbb, de Eszter makacs tiltakozása ellenáll: most van pénz, akkor nem volt! Az apámnak meg kellett halnia. «Ez a kis Eszter» - gondolja az elnök, de akkor szellemi válságában már szanatóriumban keres menedéket - «valóban egy kis tükör, mely az életemet, az életnek fájó kérdéseit mutatja, oly élesen, hogy el kell fordítanom a szememet.» Ferrerot olvassa, az ókori civilizáció bukását, tartalmát összehasonlítja korával és terve kész: kimenekül belőle, az ő ideje, úgy látszik lejárt.

Földi Mihály könyve itt új lendületet kap: a hős eddig minden okos européersége dacára kellemetlen jelenség, most három levele, melyeket Amerikába küld orvos barátjának, oly érdekesen tárja föl munkás életének titkait, hogy az olvasó egyszerre melléje áll. Ütődöttsége és a körülmény, ahogy megérzi hanyatlása pillanatát, fokozza rokonszenvünket. Amerikában látjuk viszont, barátja szanatóriumában. Itt is, akárcsak Európában, meglékezett kapitalistára akad. Két év telik el. Jánosi Mihály éppen azért, mert nem történik vele semmi változás, egyre izgatóbb anyagot nyujt lélekbúvár orvosbarátjának. Végre megvan a betegség csirája: Eszter! Míg idáig jutunk, közben otthon is jártunk: Eszter fölött a züllés mocsara csapkodja undok hullámait, a Jánosi család tagjai a halottnak hitt férj és apa rendelkezései folytán tépik, marcangolják a nagy örökséget. Ahogy veszekedő kapzsiságukban lemeztelenedik embertelen arcuk, a regény legjobb oldalait kapjuk. Az író oly egyszerű eszközökkel forgatja alakjait és tépi le róluk a szépítő maszkot, hogy legerősebb kvalitását látjuk viszont: a reális ábrázolást. Mikor Jánosi Mihály visszakerül Európába, már nem a régi; ahogy nézi és ítéli a viszontlátottakat, a megsebzettek átfínomultságát érezteti. A könyv végén erdei vadászlakban találjuk Eszterrel, fehér házasságban, szegénységben, testtelen örömök között: «már-már olyan boldogok, mintha megmenekültek volna».

Ez a történet olyan, mint egy gyönyörű táj vagy egy nagy énekes tündököltetéséért írt filmmese. Az írónak téma kellett, hogy meglebbentse a kort és közölhesse ítéleteit. A nagy feladat, hogy maguk az alakok szorosan egybeálljanak az író eszmei lényegével, nem sikerült egészen, az eszme maradt felül, a hősök alul. Amint temérdek párbeszédüket és gondolatmonológjaikat hallgatjuk: a mű minden érdekessége dacára veszti keménységét, fontos kellékét a maradandóságnak is. Nem tudjuk eldönteni azt sem: az író a kapitalizmus ellen küzd-e vagy mellette? Ha Jánosi Mihály érveit hallgatjuk, melyek mindig logikus és feltétlenül magasabb életszintet szolgálnak, úgy érezzük, az író vele tart. De ha azokra tekintünk, kiket vagyona sodort fel vagy sodort el: a zsaroló újságírót, a hitvány feleséget, a kapzsi, elkorcsosodott gyerekeket, aztán az öngyilkost és leányát, - az olvasó méltán úgy érzi: ez a könyv vádirat a kapitalizmus ellen. Csak nem tudjuk biztosan. A téma friss, az író a korszemlélet mohóságában nem alakíthatott még ki éles lélekrajzokat, még nem olvadt idegeibe annyira, hogy belőle egészen eredetit is teremthetne. Nagyon is valóságra támaszkodott, mintha kicsit elsiette volna azt az időt, amikor a képzelet kezdi megteremteni a maga külön valóságát. Irói erejét most nem egyéni alakok lerögzítésében látjuk, hanem, ahogy besodorta őket eszméi feltárásához. Sok érdekes gondolatot ad, de kevesebb dokumentumot az örök emberiről. Talán éppen ezért lesz könyve népszerű. Sokat halljuk mostanában: az alakítás művészete lejárt, az olvasót ez nem érdekli; eszméket akar, boncolást és ítéletet vár az írótól, hogy kikukucskálhasson szűk láthatárából. Ezt a célt pompásan szolgálja Földi Mihály új könyve.