Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 6. szám

LÁTOGATÁS HUYSMANSNÁL
Január 25., szerda

Ebéd után Louise Read-del Huysmans-hoz.

Igen furcsán vagyok ezzel az íróval. Alig tudtam egy könyvét végigolvasni s mégis roppant érdekel s nagy tehetségnek tartom.

De kimagyarázom magamat: könyveinek szüzséi, s legtöbbször még alakjai is érdektelenek (a literatúrában ősének, a híres Huysmans holland zsánerfestőnek modorát utánozván), de aztán az egészet bearanyozza meleg szívével, s részleteket elragadó művészettel fest.

Így az "En Rade", "En Ménage"-ban nem egy hely elragadott, s azért - e könyveket nem tudtam végig olvasni.

Legérdekesebb könyvei "A Rebours" (Montesqiou Fčzensac alakjának analízise) és "L'art moderne" című kritika gyűjteménye.

Mint ember azonban reám nézve egyike volt a legérdekesebb francia íróknak s nagyon örülten, hogy így alkalom nyílt megismerhetni.

A Rue de Sčvresben egy régi ház ötödik emeletén lakik.

Maga jött elénkbe. Közép normális termetű ember. Őszbevegyült haj és szakáll. Hajlott orr, szürkés (gondolom, hogy szürkés) szemek. Melankolikus kifejezés az arcon. Inkább atyjára (hollandi volt), mint anyjára üthetett. Lassan de affektáció nélkül beszél. Ha beszél, arca nyugodt, sok érzést fejez ki. Mosolyogni nem tud, ha mosolyog, arca eltorzul. Ez igen jellemző.

Enteriőrje olyan mint önmaga s mint könyveinek lényege: meleg, tele hangulattal.

Előbb egy kis ebédlőbe léptünk. Itt egy nagy könyvszekrény, pár metszet, egy pár régi porcelán. Asztalán elkezdett kézirat. Aztán szalonjába lép az ember. A sarokban kandalló, előtte pár szék. Alapszín mind a két pičce-ben hamvasszürke s ebből emelkednek ki a rajzok, a porcelánok és egyéb műtárgyak.

A kandallónak mintegy pendant-ja egy kis asztal, e felett Goncourt arcképe (híres metszet), kissé tovább a saját arcképe, rossz, valami incoherant festhette, úgy néz ki rajta, mintha a Mazas-ból ugrott volna meg.

Arcképe alatt Odillon Redon egy fantáziája, kevésbé őrült mint ennek a festőnek képei rendesen szoktak lenni. Tárgya: Egy egyiptomi arcú, félmeztelen s félig gótikus modorú ruhába öltöztetett leányt az ördög ragad magával az űrben, Lucifer tudja, mit suttog a leány fülébe, mert az dermedten néz maga elé.

E csoporttal szembe kis könyvszekrény Huysmans híres könyveivel. (A legszebben kötött könyvei vannak Párizsban.)

Végre megmutatja hálószobáját. Itt érdekes két kis Rembrandt metszet ágya felett.

Visszamegyünk a szalonba. Megmutatja kötéseit. Egynéhány valóban bámulatos. Pld. egy lila színű s aranyba játszó bőrbe kötött könyv (Les croquis Parisiens), belül zöldes kék alapú s elmosott aranyvirágú japáni pirossal. Ez határozottan a legszebb modern kötés, amelyet életemben láttam.

Érdekes Akydéneril kötése. Félig Louis XV., félig japon. Ilyenféle dolgot kerestem én mindig, hogy a Goncourtokat beköttethessem.

A hátlap, a sarkak és a belső papiros XVIII. század, míg a sarkak és hátlap közötti papír papier japonnais (bronz színű arany dessinnel). Igen érdekesek kartonírozott könyvei. Egy pár úgy van kartonírozva, mint a régi szobák falain levő tapéták. Egynehányon fantasztikus papír, arany és bronz alapon árnyszerű alakok; egynehány pedig olyan mintha selyembe lenne kötve.

Odaadja nekem könyvkötőjének címét, ami úgy látszik nagy grácia részéről.

Különben ízlésének rafináltsága emlékeztet Des Esseintes-re (az Rebours hősére).

Miután megnéztük a megnézendőket, letelepszünk a kandalló mellé. Eleinte főleg honoráriumról volt szó. Huysmans egy könyvéért sem kapott többet 1000 francnál. Így tehát úgy látszik itt sem igen mennek a könyvek, s itt sem fizetnek a kiadók.

Louise Read pláne elmondja, hogy Barbey d'Aurevilly csak 500-at kap egy könyvéért s volt olyan, amelyért semmit sem kapott. Szóval itt is csak úgy, mint mindenütt, ki van az író az éhenhalásnak téve.

Persze kiveszi a francia literatúrából Zolát és Bourget-t s a nem literatúrából Ohnet-t, kik meggazdagodnak könyveik által.

Huysmans kivált az utóbbi sikerét nem érti, mert azt mondja, vagy irodalmi becsű egy munka s azért kelt fel érdeklődést, vagy pedig mert felizgatja a burzsoá idegeit - de hát Ohnet egyiket sem teszi s mégis 100 kiadást érnek könyvei.

Én megjegyzem hogy Ohnet-t valószínűleg a vidék veszi, amely így képzeli a "vie élégante"-ot s el van ragadtatva az által, hogy egy író ízlése szerint festi le az általa nem ismert szalonokat. Ugyanaz a vidék, kiknek a párizsi nagyvilág ctesse de Kessler, madame de Stachelbert-Caze és vicomtesse de Tanzé, szóval azok a drámák, kik annyit etetik és itatják a Gaulois és Figaro riporterjeit, hogy így mindennap ott figurálnak e két újság hasábjain.

Ezután Bourgetról kezd beszélni, kit ki nem állhat, azt mondja, hogy a Mensonges-ban egypár ignoble hely van. Így azt mondja, hogy egy helyt így kiált fel B.: Ah il n y a que les souffrances des riches qui me touchent. Bourget szerint igazi fils Prudhomme, parvenü, sznob etc. etc. etc. Semmi művészi érzék, semmi eredetiség.

Hiába a legnehezebb dolog a világon megbocsátani magának azt a sikert, amelyet az ember elért.

Félek hogy Bourget-t is agyon fogja ütni könyveinek külső sikere csak úgy, mint Ohnet-t (ki végre is nem olyan szörnyű rossz író, mint ahogy mondják - így egy cseppet sincs André Theuriet alatt.) agyonütötte.

Huysmans megveti és irigyli Bourget-t. Furcsa összeállítás. Kulcsa ennek az, hogy az Rebours írója is azok közé tartozik (mint pl. a Goncourtok), kik lenézik a publikumot s mégsem tudnak megélni tapsai nélkül. Ez azon ezeregy tortúra között, amelyet egy szerencsétlen művésznek át kell szenvednie - tán a legnagyobb. S tán az a művész, kit a publikum lármás tapsai tönkre tennének - tönkre megy azért, mert az utált nagy tömeg nem tapsol neki.

Zsákutca mindenképp.

A legtöbb ember azt mondaná (így Louise Read is azt mondta), hogy Huysmans kárhoztatandó, hogy így gondolkozik - lehet-e ítélni értve a masina szerkezetét? Azt hiszem csak az ítél el, aki nem ért meg.

Majdnem két órai látogatás után 1/2 11-kor az oszt. magyar nagykövetségi palotában a Sadi Carnot tiszteletére adott estélyre.

 

MUNKÁCSYÉK

Február 8., szerda

Február 16., csütörtök

CTESSE DIANE TÁRSASÁGA

MŰVÉSZBÁL