Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 5. szám

ILLYÉS GYULA: JÁTSZOTTAM...

Játszottam; azt hittem, velem
játszol te is, vídám vagy.
Nevettél. S hirtelen a menny
eltorzult, fényes szájad.

Horkanás hallott, - fogaid,
villámaid ragyogtak -
Néztem cikázó sorait
hánytorgó homlokodnak.

...Az én apám, szegény, ivott -
karba kapott, becézvén,
Egyszerre szemefénye ott
röpdelt a balta élén.

Lefogták. Téged senki sem!
Mi részegít? Hiába
nevetsz már. Félve figyelem,
hogy jársz, dülöngsz a házban.

Az anyánk tisztította ég -
csattan, törik, mint ablak!
Lámpa húll, hó száll, tollpihék;
a gyermekek zokognak.

Megismerem már lehedet
tavaszi-őszi szélben.
Rámhajolsz? Még rejtelmesebb
arcod; mint tükörképem.

Csönd van mostan, tél; összetört
erdők; mezők letépve.
Hallgatsz. Neked is harc között
adatik már csak béke?

és szeretet, csak elhalón,
ha könny közt vall, dadog már?
Mint nékem? Ki vagy, nem tudom,
csak azt, fiad vagyok már.