Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 5. szám · / · Figyelő

Radnóti Miklós: Ami történik
Mollináry Gizella új verseskönyve

Mollináry Gizella negyedik verseskönyve nem hoz meglepetést annak, aki ismeri költészetét. Az alapvető magatartás nem változott az Asszonyi alázat óta, az egymást követő kötetek egyre világosabban mutatják költői világának és formájának határait, de ugyanekkor egyre tisztábban villantják fel annak finom szépségeit is.

Ritka és szerencsés ösztönösséggel találta meg hangját annakidején s azóta is óvakodott mindenfajta költői kalandtól. Azonban az eredendően is tiszta és meggyőző hang ma árnyaltabb, teltebb s az ösztönnel a költő gyakorlatból természetesen adódó tudatosság párosul már.

Formaproblémái sohasem voltak, az egyszerű közlés, az ú.n. asszonyi önkifejezés formája eleve megvonta a lehetőségek határait, de e lehetőségeken belül a forma nála is, mint minden igazi asszonyköltőnél tisztán felismerhető egyéni mozdulatokkal, lebbenésekkel, fordulatokkal teljes. A megfigyelhető formai változás az imént említett tudatossággal függ össze, a díszek, az egyszerű közlőnyelvből kicsillogó szépségek szabályosabban helyeződnek el és szervesebb részei az egésznek. régi verseinél még előfordult, hogy rím után sírt a sor és különösen a szakaszok végén kielégítetlenül fülelt az olvasó valami hangzó rend után. Újabb verseiben már az egymásnak négy-öt sor távolából felelgető, látszólag esetleges rímek erősen összetartják a szállongó sorokat.

A valóság gyöngéd megfigyeléséből született finom, rebbenő képek egyre gyakoribbak. Koratavasszal cérnavékony kis madárlábakat lát, melyek tipegnek a fagyott rögön, vagy áprilisban sárga virágot, mely bizalmatlanul forgatja tejes nyakát s e képek különös asszonyi szépsége épp a magatartás egyszerűségében rejlik. Ez a természetes egyszerűség jellemzi hasonlatait is, érezzük születésük pillanatát, követjük a költő keresgélő tekintetét, együtt bukkanunk rá a képre, együtt növeljük hasonlattá és a sorokon mindig érzik a rátalálás szerény öröme. Egyik hasonlat különösen átvilágítja ez az egyszerű szépség. A könyv címverséből idézzük:

a derű néha-néha eljön
s biztat, jelekkel integet
... az ember nézi tanácstalan
mint kettős ünnepet
a fekvő beteg.

A szemlélődésből gyakran egy-egy gyöngéd, asszonyos kép emeli ki a verset:

Egyszer hó hull, egyszer esik,
egyszer felfeslenek az orgonák,
aztán egykedvűen elsőt kaszálnak
... de akkor már mindig velem
könnyezik
a jázminág.

Egy másik versét ezzel a kiáltással kezdi: Április — délelőttje az évnek! — s a folytatás méltó a szerencsés első sorhoz. Végül legszebb verseinek egyikéből idézzük ezt a néhány sort:

Hisz olyan magányos állat vagyok,
de meghallom így a holdat,
ha alvó házunk fölött járkál,
pedig a lábnyoma oly puha,
mintha anyám fekete bársony
papucsáé volna
menyétke gyorsaságú lábán.

Hiánytalanul szép vers is sok van a könyvben. Ilyen a Legjobb az Isten, a Szerelmes versek, a Rozsdavörös felhők alatt, Az Isten hallgat, az Erdei úton s különösen az Egy leány s egy bárány s Az élet értelme.