Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 10. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK

Radnóti Miklós:
ÁRKON, BOKRON ÁT - Keszthelyi Zoltán versei

Napot keresgélünk az égen,
mi lobogunk érte cserében. -
Sűrű növények raja lépked:
járunk vele ezer vidéket,

írja Keszthelyi Zoltán könyvének első verésben. Gyöngéd szeretettel, gondosan válogatott képekkel bomlik a vers, menete nyugodt, a dallam végig zavartalan és utolsó versszakában az alaphangulat szerencsésen jut a tetőpontra:

Fáradt fejünk fatörzsre bágyad,
cirógatják a könnyű ágak.
Az idő, mint hulló levélke,
homlokunkra ernyedten ér le.

A pontosan elhelyezett kicsinyítés és a befejező verssor szándékosan suta nyitottsága olyan költőt sejtet, akinél az ihlet erős tulajdonsággal párosul.

A könyvről, a versek összességéről kapott benyomás már nem ilyen zavartalan. Sokszor szavakba, még többször képekbe fullad, a nyelv nem mindig ott ékes, ahol a vers kívánja, néhol pedig túlírja a versetszülő indulatot. Mint a feladatot, úgy folytatja ilyenkor fölöslegesen a verset, bár az ilyen részekben is fölragyog itt-ott egy-egy sikerült kép vagy hasonlat.

Természetlátása benső, szerves, legszebb darabjaiban sikerült teljesen a lélek valóságát ábrázolnia. Képalkotásával, a tájnak, mint a társadalom jelképének forradalmasításával, nem jár mindig a maga útján, de a mástól tanult szemléletet ezekben a versekben is saját ötleteivel gazdagítja. Képalkotó készsége erős, képzelete színes és megvesztegetően változatos. A képzavar azonban a gazdaságosság hiánya miatt nem ritka. Elgondolkoztató példa erre a Megszoktad már című szép versének utolsó szaka:

Mint ritka érem, úgy villog feléd
egy régi hír a percek tűfokán -
És nézelődöl selymes szó után,
hogy náladhagyja égő énekét.

De ha egyet lapozok a könyvben, már egyszerű, világos képekre bukkanok és meggyőző, tiszta hasonlatokra:

S hull csendesen a szürkélő pehely,
a békés nyájon borzongás seper;
jeges ecset keményen festeget
az ég vásznán fekete felleget,
mi ott marad a halvány nappalon,
mint bánat a gyűröttes homlokon.

Az Égett a föld teljes és kerek látomásában pedig hibátlanul valósítja meg költői elgondolásait. Ez a verse, A hír és a címvers a legszebbek könyvében.

A félelem és a döbbenet szinte gyermeki őszintesége és borzongása csap ki ezekből a versekből és az a fojtott dallamú, szomorú hang, mely Keszthelyi sajátja:

Az éjszaka kézenfogott,
száraz vetésre vezetett,
láttam a szendergő szegényt,
a fagytakarta kerteket. -
Falak mögött bújkált, lapult
a hold, az árnyék és a zaj
és süvített a rettegés,
mint a váratlan zivatar.

Egyenetlen költő, de mai hibáiból könnyen válhatnak erények fejlődése során.