Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 10. szám

PÁVEL ÁGOSTON DR.: CANKAR IVÁN

Cankar Ivánra méltán büszke maroknyi, de magas kultúrájú népe, a szlovénség. Mert Cankar nemcsak a szlovén irodalom legnagyobb elbeszélője, hanem az egész délszláv, sőt bátran állíthatjuk: az egyetemes szláv irodalomnak is a legklasszikusabb értékű képviselői közé tartozik. Korai halála óta még 20 esztendő sem múlt el, s műveinek javarésze már jóformán az összes európai nyelvekre le van fordítva. Még olaszra is, pedig a két szomszédnép között sohasem volt nagyobb politikai ellentét, mint a világháború óta, egészen a legutóbbi időkig. De a zseni nagyságának lenyűgöző hatására betömődtek a politikai ellenszenvek hínáros árkai s mikor 1930-ban Ljubljanában találkoztam Bartolomeo Calvi mantovai professzorral, - aki éppen Cankar olasz fordításainak egész sorozatát készítette sajtó alá és áramló lelkesedéssel beszélt Cankar kivételes egyéniségéről, - nagy megnyugvással gondoltam arra, hogy az európai népek és kultúrák sorsát végeredményben mégsem a fegyverek és csataterek fogják elintézni, hanem a legjobbak messiási szeretetéből táplálkozó kölcsönös megértés.

Cankar a századvégi szlovén irodalomnak éppen olyan forradalmi jelensége, mint nálunk Ady Endre. Első verseskötetének (Erotika, 1899) a ljubljanai püspök összevásároltatja összes még kapható példányait (kb. 700-at az eredeti ezerből) és elégeti. A közben elkelt példányok pedig az irodalmi kritikának még kegyetlenebb lángján hamvadnak el. Egész élete harc volt, a koránjöttek megnemértésének, szellemi számkivetésének keserűségével vívott harc a jobbért és magasabbrendűért. Ha ma olvassuk tűzhalálra ítélt verseit, nem tudjuk megérteni, min akadtak fenn, mit nem tudtak bennük a költőnek megbocsátani.

De harc volt egész élete befelé is. Nyugtalan önmagakeresés a megállapodásnak, belső egyensúlyának kevéske reményével. Önnön lázában emésztődött, míg a naturalizmustól és realizmustól és újromanticizmuson keresztül, - korán lerázva magáról Heinenek és Nietzschenek, majd a francia és német dekadensek kezdeti hatásait, - eljutott a legtisztább eszmények szolgálatában álló idealizmusáig, amely azonban sohasem temetkezik egy gyökértelen külön világ ködeibe, hanem ezernyi kapcsolatot tart az élet realitásaival. Nagyon sokat szenvedett; egyéni életének, kilátástalan jövőjű népének és a békétlen, kenyértelen emberiségnek gyötrelmes szenvedései egybeömlöttek érzékeny szívében, amely pedig annyira vágyott szeretetre. És így jutott el tengernyi fájdalom árán az Erotika máglyájától, az Istentől menekülő ösvények kusza vonalán az Istenig is. Utolsó munkájának utolsó szavaiban édesanyját, hazáját és az Istent aposztrofálja. Megható az a szeretet, amellyel erőslelkű, csupaszív, paraszti édesanyján csüngött, akinek Na klancu (A lejtőn) c. regényében emel igazán monumentális emléket.

Cankar írásainak legfőbb sajátságai és legnagyobb érdemei: életszemléletének szociális embersége és melegsége, a kitűnő jellemzés, a rendkívül gondos és finom lélekelemzés, a szatirikus és kritikus alaphang, s ami ebből következik: az esemény- és emberlátás csodálatos élessége. Mindez eladdig jóformán ismeretlen volt a szlovén irodalomban s a személye körül felviharzott elkeseredett harcoknak, de egyúttal a korát túlélő és idegen kultúrák területére is átszivárgó rendkívüli hatásának is ez a magyarázata. Nyelve a leggazdagabb, leghajlékonyabb, legmesteribb szlovén nyelv. Ezt még leghevesebb ellenfelei is készségesen elismerik.

A magyarság szempontjából különös érdekességet kínálnak a Zrínyi Miklósról és Mátyás királyról szóló versei, illetőleg elbeszélései, elsősorban pedig a Potepuh Marko in kralj Matjaz (Mihaszna Marko és Mátyás király) c. regénye, amely a szlovén néplélek alaptermészetét boncolgatja a gazdag Mátyás-hagyomány legendás hátterében.

Nem hihetetlen-e, hogy egy nép idegenvérű és idegennyelvű szomszédjától kölcsönözze legnagyobb nemzeti hősét és hogy ez a hős nemzetibbé, eredetibbé magasztosuljon a századok folyamán a kölcsönvevő népnél, mint a kölcsönadónál? Kell, hogy egészen rendkívüli oka legyen e világviszonylatban is kivételes jelenségnek.

A maroknyi szlovénség évszázadokon keresztül hódító idegenek szolgai jármát nyögte. Minél mélyebben vágott húsába a roskasztó iga, annál sóvárabb szívvel álmodozott égbetörő planináinak erdős lejtőin és zegzugos völgyeiben az igazság földi uralma után, s annál fanatikusabban hitt is eljövetelében. Ebben az olthatatlan reménykedésben, ebben a fanatikus hitben a nemzet egyetemes - életet, jövőt, szabadságot, földi mennyországot jelentő - sóvárgása lobogott.

És ekkor híre jön, hogy a szomszédban egy hatalmas király uralkodik. Nem bíborban született, hanem a nép közül szabadon választott, aki álruhában járja országát, hogy megbüntesse a zsaroló elnyomókat és igazságot szolgáltasson a kunyhók némán szenvedő robotosainak. Személyesen, bajtársként ismeri minden katonáját. Verhetetlen fekete seregében szlovénok is szolgáltak, s ezeknek rajongó csodálata még tarkította az igazság földi országáról szövődő álmokat. A Hunyadi-háznak a cillei grófokkal való kapcsolatai pedig még közelebb hozták alakját a néphez, amely egyszer csak azon vette magát észre, hogy Mátyásban a maga régóta várt megváltóját, az igazság messiását, szomorú sorsával közösséget vállaló küldetéses nemzeti hősét tiszteli. Közmondások, hősi dalok, népmesék, balladák egész sora bizonyítja, milyen mélyen a szívébe zárta Mátyást a megváltójára váró szlovén nép. Benne testesítette meg halhatatlan, évezredes vágyait, az ő biztosra vett eljövetelétől várt mindent és annyi hűséggel ragaszkodott idegen talajból kigyomlált, de teljesen nemzetivé és sajátjává szépített alakjához, hogy a világháború után, a legnagyobb politikai feszültség idejében, 1932 augusztus 21-én a Peca-plania lejtőjén szobrot is emelt Mátyásnak. Megható, történeti jelentőségű dokumentum a gyűlölség fullasztó, egyetemes áradatában! A leleplezés a felszabadult Szlovénia ujjongó, hálaadó ünnepévé lett. Mintha csakugyan megnyílt volna a hatalmas planina! Mintha méhéből - a nép legendás hite szerint - elővágtatott volna a daliás király fekete seregével, hogy véglegesen legyőzze a zsarnokokat és meghozza az igazság és jólét fogyhatatlan napjait népének, a szlovénségnek!

Cankar ebben a regényében, - amely egyébként a legoptimisztikusabb írása, - példát akart mutatni a nemzeti tárgynak modernül népies feldolgozására. Szimbolikus alakjairól a népmesék átlátszó üveghangján és megejtő naivitásával mesél szimbolikus értelmű történeteket. Hőse, Marko, nem mindenben képviseli fajtáját, de az évezredes szlovén álmodozásnak, réveteg, szakadatlan és céltalan tovavágyódásnak, igazságot sóvárgó nyugtalanságnak páratlanul mesteri és jellegzetes rajzát találjuk alakjában s én, aki Marko családjából születtem, fordítás közben is nem egyszer zakatoló, ujjongó-búsongó szívvel ismertem benne legközelebbi és legkedvesebb atyámfiára. A kósza útkeresés gyönyöreiről-gyötrelmeiről, a középkori parasztlázadások örvényes lelkiségéről, az anyaföld mitikus vonzóerejéről írt csodálatos erejű és varázslatos szépségű sorait pedig sohasem felejti el, aki csak egyszer is olvashatta azokat.

A Hlapec Jernej in njegova pravica (Jernej szolgalegény és az ő igazsága) c. kis regény, - melyet az író maga is legsikerültebb művének tartott, - a legtudatosabban szociális tendenciájú munkája. De elejétől végig a legnemesebb eszményiséggel van megírva s a művész minden túlzása és magától értetődő, a tendenciából folyó egyoldalúsága ellenére sem enged sehol egy tapodtat sem a népszónoknak. A felvetett problémát ugyan nem oldja meg szatirikus és negatív jellegű társadalmi kritikájával ez a kis regény (nagyobb terjedelmű regényeket nem is írt Cankar), de mélyebben megrendít bennünket és megrázóan eszméletet a mai társadalmi rend égbekiáltó igazságtalanságaira, az elmélet és a gyakorlat szörnyű ellentéteire. És többet aligha is akart elérni az író. Boldog a nemzedék, amely ilyen csodálatos, szinte bibliai erejű íráson keresztül kap oktatást az isteni igazság és a felebaráti szeretet lényegéről.

Hogy az mű tényleg elérte célját, legékesebben bizonyítja az, hogy francia, orosz, olasz, cseh, román, szerb, horvát, két német és két angol fordításán kívül már két szlovén- és egy olasznyelvű dramatizálását is ismerjük.

Cankar kétségtelenül a világirodalom legnagyobb szellemei közé tartozik. Helyét közvetlenül a nagy oroszok, Dosztojevszkij, Turgenyev, Goncsarov, Tolsztoj, Csehov, Gorkij mellett, velük egyvonalban kell kijelölnünk.

A magyar közönséget Mohácsi Jenő tájékoztatta először a Nyugat hasábjain keresztül (1930. évi 22. számában) Cankar írói egyéniségéről Jernejnek a Niethammer-Verlag kiadásában megjelent újabb német fordítása alapján. A legnagyobb elismerés lelkességével megírt ismertetésben többek között ezt olvassuk: «Ütést érez a szívére, összeszorul a torka annak, aki ezt a kis történetet olvassa, melynél egyszerűbbet és megrendítőbbet és forradalmibbat még sohasem írtak. Mintha népmese lenne vagy legenda a szentek életéből, a szentírás egy fejezete,... mintha nem ember írta, hanem magától íródott volna.»

Kisebb novelláiból a Vigilia és az Élet hoztak elsőízben apróbb szemelvényeket. Első nagyobb munkája irodalmunkban a «Jernej szolgalegény...» és «Mihaszna Marko...». [*] Első, de hiszem: nem a legutolsó.

 

[*] Megjelenik október közepén. (Nyugat-kiadás.)