Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 7. szám

RÓNAY GYÖRGY: SZARVASOK PUSZTULÁSA

Ugy élünk itt barátaim, mint szarvasok
zöld erdőkben, hol szirt alatt forrás csobog,
s ha lombok ritka résein betűz a nap,
fehér foltok remegnek enyhe árny alatt.

Árny s fény között így élünk itt, barátaim,
és mint az ifjú szarvasok agancsain
ha fönnakad virágos bokrok ága: úgy
fon homlokunkra az öröm is koszorút.

Ó koszorús öröm virága, rengeteg!
Szép volna élni itt örökre, s nem lehet,
halljátok már a zöld vadásznak fegyverét,
mely körtáncunkat szívtelen riasztja szét?

Elindult már a vak golyó, jaj, fussatok!
sivít, s amerre száll, a játék elhal ott,
és vér buggyan ki homlokán annak, kit ér,
s bármerre futsz, e vér emléke elkisér!

Vérrel folyó patak nem oltja szomjadat,
vérrel köszönt az alkony és naptámadat,
s hiába lelsz pihenni csöndes ernyeket:
riadsz tovább, mert minden vérrel fertezett.

És már tudod, hogy nincs menekvés: áruló
lombok között sivít utánad a golyó,
s míg hallod, amint közeleg, eszedbe jut
egynémely régi este, némely kedves út,

virágok, tarka semmiségek, egy titok,
amit valaki régen egyszer rád bízott;
szólnál... lebuksz... folynak véred patakjai...
és nem tudod, nincs már erőd kivallani!...