Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 6. szám · / · FIGYELŐ

Molnár Ákos: HAZÁTLANOK
Ernst Glaeser regénye - Tábor

E könyv fájdalmas megrendülést ébreszt az emberben: mintha egy jóbarátunk betegségének kifejlődését, majd haláltusájának leírását olvasnók. Látjuk, mint közelít a vég és tehetetlenül kell végignéznünk a tragédia lefolyását.

Hogy mi módon jutott uralomra a németek új istene, mikép terjedt el a fajtisztaság vallása, mily szomjasan fogadta be a legvakmerőbb ellentmondásokkal telített új tant a német nép, mily ujjongással hitte el, hogy egyetlen szál zsidó az oka szárharmincegy és fél árja szenvedésének (ez volt a zsidóság arányszáma a Harmadik Birodalom hajnalán): ezt mutatja meg kitünő regényében Glaeser.

Az önimádat vallása egyelőre titkos, földalatti utakon terjed, mint a szeretet vallása kétezer év előtt. Hirdetői fanatikusok, vagy talajukvesztett egzisztenciák, akik ismerik népüket. S a nép elhiszi mindazt, amit el akarnak hitetni vele. A vezérből mágikus fluidum árad. A fluidum alvezérek útján is osztódik a nép között, mely szabályszerű szavazás szabályszerű többségével segíti uralomra istenét.

Az író minden vaskos aláhúzás nélkül, cicomátlan és ravaszul bravuros egyszerűséggel mutatja be azokat az alakokat, a regény mozgatóit, akik kezdetben a pártot vezetik. E bemutatással áll, vagy bukik a regény, mert minden túlzás, erőszakoltság rontaná az író szavahihetőségét. De Glaeser néhány vonással annyira éreztetni tudja alakjainak lelkialkatát, annyira megértteti az embernek a maga jó és rossz hajlandóságaival vívott szüntelen küzdelmét és oly észrevétlenül siklatja át figuráit a könnyebben járható rossz útra, hogy az olvasó rokonszenvvel kíséri végig pályafutásukat. Minthogy nem ördögök, hanem esendő emberek viszik a regényt: a végzet zúg felénk a történet mögül, a végzet tragikus orgonapontja fölött hullámzik, cikázik, nyivákol a cselekmény ördögien groteszk dallamvonala, melyet alig hallhatóan kezd kísérni a réztányérok halk zizegése, hogy egyre erősbödve és végül vad zenebonává fejlődve túlcsattogjon minden melódiát. Ez a hang a Vezér hangja. A megszállottság, az elhivatottak ellentmondást nem tűrő féktelensége árad belőle és az írónak elhisszük a csodát, hogy a szavak hajlékony akusztikai ereje hajtott egy fanatikus szónok jármába egy tehetséges, óriási népet, melynek ellentálló képességét a háború, a békeszerződések, az infláció és a maga alacsonyrendűségi érzése porhanyósan omladékonnyá tette, mint a termeszek munkája a faházat; és egy erősebb szél elégséges, hogy összeroskadjon az egész alkotmány. Hogy mért nem építették kőből és vasból ezt az alkotmányt, akiknek tizennégy éven át módjuk lett volna hozzá, arra nem ad választ Glaeser regénye (de nem is ez volt a célja), csak gyötrődve felveti a kérdést.

A regény keretét egy gyermekkorában Amerikába került német állampolgár élettörténete adja meg, aki a weimari szabadságeszmék uralomrajutása után hazatér, de az új Németország láttán fájdalmas kiábrándulással utazik vissza mostohahazájába. Horváth Zoltán fordítása igen jó.