Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 6. szám · / · FIGYELŐ

Erényi Gusztáv: MÉG EGY MAGYAR FAUST-FORDÍTÁS

A Nyugat májusi számában «Faust doktor magyar földön» címen ezeknek a soroknak írója kitért a magyar Faust-fordítások ügyére is. Ismertetésében nem történt hivatkozás a dráma első részének legújabb fordítására, amely mindaddig elkerülte figyelmét. Hódsághy Béla bajai tanárnak 1935-ben saját kiadásban megjelent fordításáról van szó. Ez az új magyar Faust meglepetés azok számára, akik a korábbi fordítások legtöbbjében többé-kevésbé kényszeredett, antikvált nyelvű, a goethei alaphangot meg nem ütő vagy egyenesen félreismerő kísérletre véltek bukkanni. Itt frissebb és símulékonyabb a stílus, sokrétűbb az elképzelés és az eredeti szövegbe való beleélés, szabadabb szárnyalású az egész iram, a fordítás nyelve közelebb áll a mai nemzedék érzékéhez, anélkül, hogy az eredeti gondolatfűzésen és ritmuson bárhol erőszak esnék. Ezt a benyomást keltik bennünk már az Ajánlás elmerengő és mégis dús forrásból bugyogó stanzái:

«Kisértesz ismét lengő-rengő árnyhad,
Kit ifju évek köde ringatott.
Lekössem tán ez egyszer könnyü szárnyad?
Szivemben a mult árnya nem halott?
Felém viharzol! hát no jöjj, no szállj csak,
Ahogy köd s pára hozza alakod.
A szél varázsa, mely nyomod befujta,
Ifjui lázzal reszket bennem ujra.»

Goethe legjellegzetesebb gondolati költeményei egyikének ilyen tőről metszett, kongeniális fordítása klasszikus irodalmi átültetéseink sorában kétségtelen nyereség. Goethe szelleme leng felénk a bevezető monológokból, a húsvéti sétából és az első Faust-Mefisztó-színekből is. Ezzel szemben a Gretchen-jelenetek némelyikében kissé nélkülözzük a német szöveg üdeségét, mindinkább sejtelmessé és borongóvá váló pajzánságát. A szerelmi idill és szenvedély hol játszi, hol rapszódikus üteme nyilvánvalóan távolabb esik fordítónk sajátos kifejezési szférájától. De azért itt is akadnak híven átérzett epizódok, mint az «erdő és barlang» színének hatalmas monológjában vagy Margitnak és Faustnak a vallásról szóló párbeszédében.

Van valamilyen elszomorítóan szimptomatikus vonás ennek a lelkiismerettel megírt, szívből fakadó Faust-fordításnak a sorsában, amely olvasás közben végigkisért bennünket. Egy mélységekbe ható és magasröptű íróember vidéki magányában, ösztökélő összeköttetés híjján titán feladatra vállalkozik. Két évvel fordításának megjelenése után a sajtó és a művelt közönség vállalkozásáról, még alig szerez tudomást. Elcsüggesztő tünet a szerző későbbi tervei számára. De az igazi tehetség szívós akaratával szemben a meg nem értő közönynek előbb-utóbb deferálnia kell. Ezért örömmel hallunk Hódsághy elhatározásáról, hogy fordítását a még meglevő egyenetlenségek eltüntetése végett újabb revizió alá veszi és hogy meg akar birkózni a második rész nehézségeivel is.