Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 5. szám · / · TOLNAI GÁBOR: ARISZTOKRATIZMUS ÉS SZECESSZIÓ

TOLNAI GÁBOR: ARISZTOKRATIZMUS ÉS SZECESSZIÓ
VI.

Magatartásuk első ítélete a «hivatalos» irodalomnak szól. Helyettük azokat ünneplik, akiket az irodalmi köztudat akkori megfogalmazói nem méltányoltak. A közelmúltból Vajdát és Komjáthyt, Reviczkyt nem szerették; sikerében látták Komjáthy és Vajda elismertetésének legfőbb akadályozóját. Revizcky csak Kosztolányinak volt kedves költője. Mindnyájuknak legkedvesebb, a legkevésbé népszerű, Komjáthy Jenő. Szélesebb baráti körük, még az egyetem falai között az ő neve alatt próbált társaságba tömörülni. Magányos sorsába kissé saját életüket is belevetítik. A Komjáthy Jenő-Társaság-ra vonatkozólag Oláh Gábornak Mohácsi Jenőhöz intézett levele van előttem: «Megtisztelő felszólítására csak egy feleletem lehet, az, hogy a «Komjáthy Jenő-Társaság» tagjainak sorába készséggel beállok. Ha a szegény Komjáthy emléke nem, már az alapító tagok közt szereplő néhány lelkemhez nőtt barátom (Maday, Juhász, Kosztolányi stb.) szellemi jótállása is biztosítana a fiatal társaság életrevalóságáról. Különben is én mindig az ifjúság társaságbaverődésében látom a szellemi reneszanszok teremtő erejét; igazán nagyot, igazán vakmerőt csak a 20 és 30 évek közt lobogó lélek képes tenni.» (Debrecen, 1905. szept. 19.) [*] Erre a társaságra utal Babits is egy későbbi tanulmányában: «...nem is olyan régen, kevesen, fiatalok, ismeretlenül rajongtunk egy halottért, egy ismeretlenért, aki éppen azért, mert ismeretlen volt, mert nem beszéltek róla az irodalom hivatalos fórumai: a mienk volt, teljesen, kizárólag a mi költőnk, gyökerünk a multban, erőnk a jövőre. Tizen voltunk és tizen úgy őriztünk egy nevet, mint koptus a vallását, melynek messze földön ő az egyetlen híve. Tízünkön kívül ki tudta ezt a nevet?» (Az irodalom halottjai. - Irodalmi problémák, 1917.)

Amikor ez a tanulmány készült (1910) megismétlődött ugyanaz, amit Nietzschevel kapcsolatban már egyszer láttunk. Igen sokan tudták már ahhoz Komjáthy nevét, hogy az ő kisajátítókedvüket tovább ne elégítse ki. De ekkor már túl vannak íróságuk földalatti korszakán. A pályakezdés viselkedése most már az alkotásba merül; az emberi magatartásból a műalkotás stílusa lesz.

Az arisztokrata művészi világnézet Babitsnál hatol legmélyebbre, s a fejlődésben, a folyvást megújulásra törekvés elvét fejleszti ki. Kedvem volna azt mondani, hogy ebben a fiatalkori tartásban gyökeredznek írói pályájának periódusai.

De ez már nem szecesszió!

- Ha az, akkor bizonyos értelemben minden nagy művész egy kicsit szecessziós.

 

[*] Oláh Gábor levelét Mohácsi Jenő; Babits és Kosztolányi Juhászhoz írott leveleit pedig Kilényi Irma (Szeged) bocsátota rendelkezésemre. Szívességükért ezúton is hálás köszönetet mondok.