Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 3. szám · / · ŐRJÁRAT

ILLYÉS GYULA: SZOCIOGRÁFIA

Divatban van a szociográfia? A támadó-gúnyolódó megjegyzések és cikkek után, melyek mostanában az állítólag sáskamódra elszaparodott falukutatókat érik, azt gondolhatná az ember, hogy Magyarországon negyedfélezer falvának s majdnem ugyanannyi majorságának mindegyikéről már legalább két könyv jelent meg. A valóság az, hogy a háromezerhatszáz falu közül az utóbbi időkben (a szociográfia vészes divata idején) mindössze kettőről jelent meg több-kevesebb, de távolról sem minden szükséges és érdekes adatot tartalmazó könyv. A lakosság százféle rétegéről is mindössze kettő. A hasonló tárgyról szóló tanulmányokat is meg lehetne egy kézen számlálni.

Miért tehát a riadalom, a szinte hisztériás tiltakozás és szellemes csipkelődés, melynek most minden valamire való tollforgató hangot ad, a falukutatók munkája ellen? Azok részéről is, akik még egypár éve az idealizált paraszt helyett a valóságost reklamálták s fájlalták, hogy fogalmuk sincs a falu igazi életéről? Ezt a jelenséget megmagyarázhatjuk egyrészt a balkáni irodalmi ízléssel, melynek valóban csak divat kell s mely erről a témáról csak azért nem akar hallani többet, mert már tavaly is hallott róla valamit harangozni. De - hogy magunk is divatosak legyünk - megmagyarázhatjuk a lélekelemzés segítségével is, mely szerint a társadalmi bűntudat elégelte már meg a nép nyomorának hánytorgatását. Nem kétséges, hogy aki csak úgy-ahogy is jól él, elsősorban a parasztság rovására él jól, - hagyjanak már élni bennünket, ne rontsák étvágyunkat s lelki andalgásunkat a tanyasiak véres köpetének emlegetésével! A riporterek színes vidéki tudósításairól persze nekünk is meg van a véleményünk, de a várost s a kultúrát védők nem az ő tevékenységüket kifogásolják. Hanem azét az egynéhány lelkiismeretes fiatalemberét, akik nélkülözéssel, hatóságokkal dacolva igyekeztek behatolni a magyarság tömegeinek életébe s némi hírt adni róla, - akik munkáját nem lehet eléggé dícsérni.

«Néhány fiatalember - írja ezekről most egyik irodalmi folyóiratunk - költséget nem kímélve autóra kapott, gázt adott a mótorra s hipp-hopp!... elérte a «Falut». Rávetette magát a gyanutlan községre, s egyetlen vasárnapon összelajstromozott, jegyzőkönyvezett és áldomással pecsételt meg mindent, amiből egy snájdig faluszociográfia kitelik. Némely író «ihlettel», «intuicióval» pótolta azt, aminek tapasztalati felmérésétől írtózott... Szinte túlzott lelkiismeretességről tesz tanúságot az a fiatal író, aki legalább tíz-tizenöt vasárnapot töltött kötetté feldolgozott falujában.» Ez először ferdítés (hogy erősebb szót ne használjak), másodszor nyegleség s csak akkor emlékeztet az egymás portékáját ócsárló piaci batyusok stílusára s válik menten bűzlő öndicséretté, mikor kiderül, hogy a sorokkal a szerző maga is szociográfiai tanulmányt vezet be, városit és - legalább eddig úgy látszik - rosszat.