Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 3. szám · / · Halász Gábor: ISMERETLEN VÖRÖSMARTY-MŰVEK

Halász Gábor: ISMERETLEN VÖRÖSMARTY-MŰVEK
EPITAPHIUM BIONIS
(Fordítás Moschus III. idilljéből)

Dóriai folyamok, csemetés sziget öblei sűrű
Ágakkal bé nőtt erdők bú lengedezéssel
Zörgő Gallyak alatt csapongó csergeteg eggyütt
Sirva zokogjátok nehezült fájdalmaim árját.
Kezdjétek vélem könyvezni Bionnak halálát
Búsúlt illatitok hincsétek gyenge virágok
Bús tűzel pirosúlt rózsák hervadjatok, inkább
Jajgassad Hiaczint kínos jeled, és szomorúan
Hajladozó leveled' zöld fürtjét töltsd be nyögéssel
Téres határ füveiddel gyászba borúlva sirassad
A' nagy Költőt, - hült tetemét ma sirba le tették.
Kezdjetek oh Múzsák velem itt epedezve zokogni.
Sérült Fűlemülék, kik bús csevegésre fakadtok,
A zöld Gallyaknak homályi között, Aretúza hol önti
Fris vizét, holtát nyegjétek sirva Bionnak
Dóriai nymphák ékét már sírba temették.
Kezdjetek oh Múzsák velem itt epedezve zokogni.
Pázsitos hantokal kiesített Strimoni partok
Hangitsoló hattyúk Biszton Nymfáinak Eager
Számos Lyányainak panaszoljátok meg hogy elhúnyt
Dórai Orfeusunk, 's eltünt mint szótalan árnyék.
Kezdjetek oh Múzsák velem itt epedezve zokogni.
Kénye szerént legelő csordák a' pusztai téren
Bámúló csendel követék őt, már ma kietlen
Méllység öbleiben Plátónak fujja halottas
Énekeit. Most már suhogó gallyaknak hüsitő
Ernyei közt nem zeng dalolása, nem hat ki ligetre.
Némák a'
hegyek is, némák a' szótalan öblek
Bujdosik a' búsúlt nyáj, ' s nincsen kedve evésre.
Kezdjetek oh Múzsák vele (itt) epedezve zokogni.
Illy hamar elhunytod' Bion! ő maga Féb keseregte
Eggyütt a' Satirok búsongnak, sirva Priapus
Pán Isten szép versezetid keseregve sóhajtják
Gyászos téreiken. A folyóknak Szűzei könyvel
Áradozó szemeik nedvét mint zápor elöntik.
Ormos bérczeknek felelő üregében az Ekkó
Csak kesereg búsong halgat mert nem feleselhet
Disztelen ága hevert a'
fonnyadt kerti virágnak
Bús kórója körül csak alig hogy kezde feselni.
A' fák is csak idétlen, 's féreg rágta gyümölcsöt
Hoztak, tiszta tejet tölgyökből a' juhok áldott
Mézeket a lépes köpüből méhek nem adának.
Édei elveszvén nyájas nyelvednek a'
méhe
Méze helyett mérget szívott vala gyenge viaszba
Mert keserüvé vált csuda édessége keblének.
Kezdjetek énvelem itt Múzsák epedezve zokogni.
Mélly csenddel kisimúlt tenger szélére vetődött
Delfin olly búsan nem nyögte baját vize szinén.
Olly bús énekkel sérelmét nem keseregte
A' kis Fülmile, égig emelt bérczeknek ölében
Progné sem repesett olly nagy panaszokra fakadva
Halczion olly mélly fájdalmat nem szenvede Tzeiksznak
Holta után, nem volt úgy meg gyászolva halála.
Kezdjetek énvelem itt Múzsák epedezve zokogni.
A' piros Hajnalnak szeretett fia' hamvai mellett
Nap keleti völgyek gyász halmokkal szomorított
Térein a' tágas levegőről földre sereglő
Memnonok annyira nem sírtak mint most keseregnek
Jaj szavaik mellett könyvöknek zápora hullik.
Kezdjetek énvelem itt Múzsák epekedve zokogni.
A'
sok Fülemülék, fecskék kiket itt minapában
Láttanak a' vig egek Bion éneklésire kedves
Ébredezés közben vídult dalolásra fakadni
Egymás elleniben bajokat gyötrődve kiáltják.
Tiis nyögjetek hát búsongó gerlicze párok
Mert hiszen érzékeny szivetek siralomra is hajlik.
Kezdjetek énvelem itt Múzsák epekedve zokogni.
Már nyájas sipodon kedves Bion! énekedet ki
Kelleti, tollaidat tudatlan szájához emelni
Ki meri? a' gyengén lehegő fúvásra ki nyílott
Szájadtól melegek még tollaid, a' kies Ekkó
Ingadozó nád közt most is kezd szólni utánad.
Kináljam meg bár Pán Istent ritka sipoddal
Ő sem méré
szel Teveled feltenni fuvásban...