Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 11. szám

ÁRKÁDIA

Agancsok és líra. - Érdemes néha a napilapok Vadászat c. rovatát is böngészni. Megtudjuk például ebből, milyen gazdag érzelmeket s komplikált lelki hatásokat válthat ki akár egy őzbak vagy szarvasbika agancsa is.

Ime két idézet, egyik a tavaszi, másik az őszi szezonból. Pünköst körül a «kapitális őzbak» aktuális:

«Vadászat a selejtezés is, a satnya, beteg, kiöregedett egyedek, életképtelenek lelövése, de legboldogabb a vadász a kapitális bak ravatala felett. Nehéz leírni azt az érzést, ami akkor járja át a vadászszívet, amikor a szív gazdája - kalapja mellett vérbemártott cserlevéllel, gyöngyvirággal - a kapitális bak vastag, fekete, dúsan gyöngyözött agancsát markolássza».

(Pesti Napló, Vadászat, 1936. ápr. 25.)

Ősszel viszont a szarvasbika van soron:

«A legjobb bikát eddig az idén Kunder Antal miniszteri tanácsos lőtte Simontornyán, a nagyszékelyi erdőrészben. - Már a tavalyi kiállításon is találkoztunk néhány jó aganccsal, melyeknek viselőit Kunder Antal ejtette el, mely ugyancsak amellett bizonyít, hogy Kunder Antal - bizonyára valami veleszületett vágy folytán - régi tisztelője és alapos ismerője a szarvasbikának, mert nem véletlen az egészen, ha valaki gyakorta találkozik erős szarvassal. Az idén Lengyelországban is lőtt egy szarvast Kunder Antal. A lengyel szarvas, mely a Kárpátokban esett, még fenségesebb az aranyérmesnél. Tömörebb, szárai - azok a vastag szárak, melyek alig markolhatók meg - egyenletesebbek és a szabálytalanul szétterülő korona több őserőt árul el. A másik nehezebb, - elsődíjas - a kárpáti sokkal több fenséget árul el. Nehezen tudna választani közöttük az ember!»

(Ugyanott, okt. 10.)

Érdekes megállapítás a tiszteletről. - A tisztelet valóban különös érzelem. Kunder Antal például, mint imént olvastuk, régi tisztelője a szarvasbikának, de ez az érzés nem akadályozza meg abban, hogy, ha teheti, a mélyen tisztelt szarvasbikát agyon ne lőjje. Nem csodáljuk, ha Bozzay Margit, a kitünő írónő, a kérdés tüzetes tanulmányozását ajánlja.

«Közben persze gondolkozni is kell valamicskét az olvasottakról. Ilyenformán egészen érdekes megállapításokat tehetünk.

Elsősorban azt, hogy minden embert vagy majdnem minden embert a tisztelet szempontjából kétfelé kell vágni».

(Tekintélytisztelet c. cikk, okt. 4.)

A felfedezés csakugyan meglepő, s hisszük, hogy feltűnést is fog kelteni.

Reálizmus. - Hogyan képzeli el az író (bizonyára nő!) a detektív és a gyanusított lelki viszonyát:

«Nyugtassa meg a lelkét, asszonyom, - szólt különös részvéttel (már mint a detektív). - Mindent elkövetek az érdekében».

«Az asszony térdre roskadt».

«Hogy ennyi jóság van a szívében! - jajdult föl csendesen. - Ki lehet ön, hogy így lehajol a szenvedőkhöz?»

«Én az igazság katonája vagyok - tette kezét az asszonyra, aztán eltűnt, csak az ajtónyíláson sugárzott vissza mégegyszer a szeme».

(Őserő, Fekete Orchidea, regény, írta: Izisz.)

Korunk szelleme szól hozzánk a plakátról is:

«Vendéghivogató igaz magyar disznótorra!

Én, ifj. Balázs Antal cégéres vendégfogadós a Hűvösvölgyben, ezúton adom tudtára kinek-kinek, hogy Octóbris (?) havának 17-ik napján, szombaton, egész nap, reggeltől bele az éjszakába

disznót öletek, vagyis disznótort tartok.»

(Ha ló nincs, jó a szamár is. Ha embert nem lehet, jó a disznó is.) Tehát:

«A hentesmunkát magyar böllérmester végzi a következő időrendben:

10 órakor délelőtt lesz a szúrás.

1/411 órakor délelőtt lesz a pörzsölés vagy koppasztás, vakarás,

3/411 órakor a hasítás, bontás és tagolás» - és így tovább.

Polgárháború gondos rendezéssel:

Kép, mellette magyarázó szöveg. A kép szabad teret ábrázol, a téren hullák feküsznek; a szöveg pedig azt mondja, hogy: «A Madrid felé vezető országutak mentén, az árkokban, már mindenütt holttestek jelzik az elkövetkező szörnyű harcokat.»

(8 Órai Ujság, 1936 október 27.)