Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 11. szám · / · GYERGYAI ALBERT: MARCEL PROUST

GYERGYAI ALBERT: MARCEL PROUST
(1871-1922)
III.

Mint mindenütt Proust feltűnése és főképpen halála óta, nálunk is az utolsó pár évben egész kis Proust-irodalom keletkezett, hírlapi cikkekkel, tanulmányokkal, híresebb helyek fordítási próbáival, a kíváncsiság, sőt figyelem megannyi csalhatatlan jelével. Éppen ezért remélhető, hogy a teljes magyar Proust kellő időben érkezik, vagyis se későn, se korán a mai irodalmi élet fogékonysága szempontjából. Maga a fordító elsősorban teljes hűségre törekedett s ő sajnálja legjobban, hogy ezt a célját már a cím tolmácsolásában is elárulta. Mentségére szolgáljon, hogy a szószerinti cím - «Az Elvesztett Idő Keresése» - semmivel sem világosabb, legfeljebb banálisabb a véglegesnél, hogy «Az Eltűnt Idő Nyomában» kifejezőbb is, költőibb is, amellett alig hűtlenebb s hogy az egész fordításban tán ez a legnagyobb tiszteletlenség a szövegnek nem egyszer leküzdhetetlennek tetsző nehézségeivel szemben. A fordítás, mindenki tudja, nem mindig hálás mesterség, főképp ha nem puszta kenyérkeresetből, hanem bizonyos becsvággyal, sőt szenvedéllyel gyakoroljuk, egyrészt, hogy új színnel gyarapítsuk a magunk hazai irodalmát, másrészt hogy közelebb kerüljünk s másokat is közelebb hozzunk egy-egy kedves külföldi olvasmányunkhoz. Hogy ez vajjon sikerül-e Proustnál, azt az olvasó fogja eldönteni; a fordító mindent megtett az író és olvasó közti áram megindítására. Eszményi elve, mint a cím tolmácsolása is mutatja, nem a szolgai, rövidlátó, minden szót és írásjelet értelem nélkül másoló «szöveghűsége», amely akár kényelemből, akár pedig félelemből fittyet hány az író szándékának és az olvasó örömének, viszont nem is a fölényes és aggálytalan «magyarítás», amely az idegen szöveget ugyancsak kényelemből, de most meg bátran kénye-kedvére rövidíti, toldozza és alakítja, nem az író, nem az olvasó, csakis a fordító mulatságára. Ez a fordítás, a két véglet közt, nemcsak szavakat, nemcsak lapokat, hanem egy egészet fordít s ennek az egésznek menetét, szándékát és lélekzetét iparkodik tőle telhetőleg átültetni. Proust, láttuk, olvasmánynak se könnyű; hát még nemcsak egy kikapott rész, hanem egy egész sorozat nem rögtönzött, hanem végiggondolt s véglegesnek készülő fordítására! Főképp a könyv elején a fordító se járt jobban a még kezdő Proust-olvasónál: ugyanazok a tapogatózások, kétségek és habozások, ugyanaz a reménytelenség egy-egy végtelen mondatnál s ugyanaz a fellélekzés, önbizalom, sőt boldogság, ha sikerült egy teljes lap képeinek, kapcsolatainak, lendületének, tónusának magyar nyelvre való átmentése! Micsoda tehetetlenségi érzet egy-egy százszor elemzett rész bágyadt, nehezen lélekző, se magyarra, se proustira nem sikerült próbája előtt! S micsoda megnyugvás és béke, ha a rossz varázs megtörik s egy pontosvessző, egy gondolatjel, egy jelző merész áttétele egyszerre újra megindítja a mondatok menetét, ritmust ver az imént még olyan fáradt tagokba s zenére indítja az egész lapot! Olykor a fordító munkája olyan, mint a képtári másolóé, aki színfoltot színfolt mellé rak, pontosan és lelkiismeretesen s napok múlva búsan látja, míly messze van még az eredetitől; vagy mint a hímzőé, aki mintáját öltésről-öltésre követi, várva, hogy a sok apró tűvetésből ágak és virágok fejlődjenek. Sikerült-e ez az első, Proustot magyarító kísérlet? megérte-e a fáradságot, a kiadó költségét, a fordító munkáját, az olvasó jóindulatát? s jogos-e az a hálaérzet - Prousttal, az Olvasmánnyal, a szent Nyelvvel szemben - amely a fordítót írásközben s az utolsó mondatnál elfogta? Minderre, rövid idő múlva, az olvasó is megfelelhet; s amikor a fordító átnyújtja munkája eredményét s köszönetet mond mindenkinek, aki e kísérletében támogatta - Babits Mihálynak s Gellért Oszkárnak, akik az egész vállalkozás eszmei sugalmazói és megteremtői, Robert Aron-nak s André Malraux-nak, akik a fordítás jogát kiharcolták s Gara Lászlónak, a magyar ügyek irodalmi szószólójának Párisban - szeretné, ha vesződségéből semmit vagy minél kevesebbet, élvezetéből viszont százannyit éreztetne az olvasóval...