Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 6. szám · / · ILLÉS ENDRE: KÉT REGÉNY

ILLÉS ENDRE: KÉT REGÉNY
II.
BOHUNICZKY SZEFI: AZ ESZTEREGI HITBIZOMÁNY [+]

A világ, amelyet Bohuniczky Szefi írásai idéznek, egyetlen elemből áll. Ez az anyag nem a modern kémia három felfedezetlen és titokzatos eleme közül való. Ősi és valószerű, mint az aristotelesi tűz, víz, föld és levegő. Még ezeknél is összetettebb: a nyugtalanság.

Alig lapozzuk fel új regényét, a mondatok felett máris lángok táncolnak. Nem ropogó bükkhasábok, meleget sugárzó, kedélyes tüze, inkább a borszesz színtelen, anyagtalan, égő nyújtózása. Ideges, meddő tűz: nem világít, nem melegít, - már nem elemi erők félelmetes megnyilatkozása, mégis vad, minden leheletre felcsapó, fékezhetetlen szenvedély. És ez a túltelítettség, ez a lobogás százféleképen keresi még a megközelítően pontos kifejezést: az örökös mozgásban, amely olyan, mint a halak villámgyors, kiszámíthatatlan cikázása; a forróságban, amely minden pillanatban új drámát ígér; minden sejt, felhőfoszlány, ember és elszáradt falevél kisülő villamos töltésében, - új szótárra van szükség, hogy az ige valamikép is lépést tarthasson a feszültséggel: a hold kiviccsan a felhők közül, a gróf prittyel, a lomb lecsörög a fákról.

Első impressziónk: regény még alig tagadta meg önmagát oly hevesen és annyi ponton, mint Az eszteregi hitbizomány. Inkább vágtató s minden szakadékon áthajtó vers, amelyet Heredia félelemtől részeg és menekülő centaurjai ragadtak el, - őszintébben dráma, vagy legalább is a drámának ígérete, szinte a grand guignol felrémlő árnyával, - nem egy helyén brillat-savarini, másutt bukolikus monológ. Mindent vállalna már az író, - csak a regényt nem. És az esszenciális nyugtalanságtól nem is áll távolabb semmi, mint az epika, még mai lázadásában, új területekre tévedő kalandozásaiban is. A regény, bár nemtelen és formátlan műfaj, de hordalék-anyagában oly roppant tömeg, hogy eredetileg egynemű sejtjeinek idővel feltétlenül differenciálódni kell: szüksége van valamilyen szilárd és csontos vázra, életéhez nem nélkülözheti a részletfeladatokat vállaló nemes szöveteket és az űröket kitöltő kötőanyagokat, s hogy lélekzetet vehessen, szólhasson, megmozdulhasson: összes szerveinek pontosan ismerni kell egymás végszavait. Az eszteregi hitbizományban ebből a differenciálódásból alig van valami, - a mű itt olyan, mint egy féligbontott vég ritka és különös selyem: mindenütt ugyanolyan széles, szövésében végig ugyanaz a minta ismétlődik, teljesen kibonthatjuk, de már néhány méter után is levághatjuk, - anyagának káprázata lesz csak nagyobb vagy kisebb, befejeződése mindenütt szerves.

Mindez persze csak Az eszteregi hitbizomány regény-igényére vonatkozik. Mert Bohuniczky Szefi nemcsak a szétfeszítő, de a csodát varázsoló nyugtalanság írója is, - és ez a különös világ tele van gazdag, fénylő meglepetésekkel.

A teremtés hetedik napjánál tartunk. A földtől már elváltak a vizek, élnek az erdők, a füvek és az állatok, - és csak körül kell néznünk, csodálatos tájak köszöntenek mindenhonnan. Nem a beethoveni és schumanni romantikus tájköltészet csordul itt át az irodalomba, - patakcsobogással, madárfüttyel, nyári délután átvonuló zivatarával. A dunántúli valóságnak olyan átköltése ez a világ, mint Egry József balatoni víziói: fénytörés, párák, arómák és a palackjából szabaduló fogoly szellem. Kevés magyar író van, aki a tájaknak ezt az átvarázsolását meg tudná csinálni, - Bohuniczky Szefi nemcsak tudja, de tájainak szerepet is talál: belehelnek a regénybe, nyugtalankodnak mint a lelkiismeret, néha oly tiszta édességgel oldódnak, mint a símogatás, majd felmordulnak, akár a láncrakötött eb. És ezek a történetbe belejátszó víziók olyan szavakból lobbannak fel, amelyek mintha tenger alá süllyedt erdők lettek volna valamikor. Most, hogy napvilágra szabadulnak titkaik: az idő végtelenje zúg fel bennük.

A hetedik napon vagyunk, - és itt az ember is. Bohuniczky Szefi széndarabja expresszionista nyugtalansággal alakítja portréit: csupa túlzás, elrajzolás, egyoldalúság, - és csupa lényeg. Egyetlen átsuhanó figurában sokszor annyi aktivitás, olyan dinamika, hogy a mozdulat szinte átszakítja a papírt. A tűznek és erőnek olyan fölös tékozlása, mintha egy színházi rendező Napoleonnal akarná eljátszatni Hamletet. De ez a túlcsordulás íz, élmény, egészen mélyről feltörő melegforrás.

Pillanatonkint lobban fel és a pillanatban már el is ég, - ez a regény hőse, Esztereghy gróf. Amihez ér, az rögtön megtelik érzékiséggel és forrósággal. De amíg a világ kigyúltan marad körülötte, ő felelőtlenül továbbáll. Fiatal, hajlékony, fogadkozó, mindent felejtő. Pillanatai közt olyan áteresztő hártya feszül, amely csak őt magát bocsájtja át: poggyász nélkül utazik, mint a kalandorok. Semmit nem hoz magával a multból, semmi emlék, megszegett eskü, önvád nem terheli. Mindig friss, hajlékony és élesrefent, mint a drága kardpenge. Életre-halálra viaskodik felesége szerelméért (ez a regénymag kissé ohneti és vasgyárosi), de csipkedés nélkül nem tud elmenni egy szobalány mellett. Izgatóan élő és remekbe sikerült regényhős. Az a férfi, aki valóban arra hivatott, hogy sodrásba és örvénylésbe hozzon egy történetet, - s Bohuniczky Szefi formáló fölénye különösen azokból a szinte megfoghatatlan finomságokból villan elő, amelyek ennek a tökéletes férfinak feminin inferioritását leplezik le. A görög és etruszk szobrok alig észrevehető és mégis lényegbevágó különbözőségét érezzük itt meg: a plasztikus görög férfimeztelenség a szellem erejét sugározza minden időkbe, míg a női életérzéssel átitatott etruszk művészet még szolgai másolás közben is hamisít: a csodálatos görög harmóniából az izmot és a testiséget ugrasztja ki, - a szellem helyett a nyers és a pillanattal romlékony természetet. Ez az ábrázolás az igazán nagy feladatok közül való, - s Bohuniczky Szefi tökéletesen megoldotta.

A gróf mellett jóval halványabb az asszony portréja; vonásaiban egy tömjéntől, félhomálytól és zsolozsmáktól megfogott oltárkép fakósága és aszkézise.

De milyen vérbő, harsanó, élő hajtás megint a falusi plébános, ez a jóságos öreg gyerek, ez a reverendába bújtatott cigányprímás, - milyen fájdalmasan magyar, milyen keserűen szimbolum; mennyi tékozlás, mennyi kedvesség és mennyi elhullás van benne. Úgy érezzük, ezzel a figurával olyant kaptunk, amit eddig nem ismertünk. Móricz Zsigmond kálvinista falusi tiszteleteseinek méltó párja akadt. A regény minden melengető szépsége ebből a figurából árad fel. Forró emléket hoztunk el vele.

Még egy kitűnő figura akad ebben a nagy együttesben: a gróf anyja. Az öregség, a fösvény női karmok, a férfit kissé istencsapásnak tartó életérzés víziósan jó megjelenítése. Körülötte a rettenetes emberi kicsinyesség örök zajai: szőnyegporolások, bútortologatások, éles ajtónyitások, ideges sietések sztakkátói, - az élvezni és szeretni nem tudó ember életének ritmusa.

Nem fontos, hogy a faarcú grófi inas, a kerítő ügyvéd, a grófi szerető, a házát megmutató magyar paraszt kissé bábok, - főfiguráival és pillanatokra feltűnő, csak profilban skiccelt epizódalakjaival Bohuniczky Szefi bebizonyította, hogy kitűnően tud alakot formálni, s nem hagyománnyá erősödött Móricz Zsigmondi iskola szabályai szerint, egészen másként és egészen kitűnően.

De ez a nagyon érdekes írás itt akad el, a teremtés hetedik napja és a Káin-gyilkosság között, - soha nem jutunk el az első igazán nagy, sorsot eldöntő eseményig. Hőseink megszülettek, megkísértette őket a rossz, bűnbeestek, elkerültek a paradicsomból, - s most velük várunk, (várunk egy regényen át,) és emlékezésen, monológokon, egymás elleni fegyverkezéseken kívül alig történik velük valami. Az író az alakformálás és az akció között tart, - s még nem jutott el az utóbbihoz. Bohuniczky Szefi nem ismeri még a mesélés örömeit. Regénye nem viharzó bábszínház, de leheletét félórákra visszatartó mozdulatlan élőkép. Nagy leszámolást, egy házasság és egy hitbizomány egybeeső összeomlását igéri, - s hőseink a sínek párhuzamosságával és korrekt akciótlanságával futnak egymás melett. Zárt világok, Kopernikus törvényeinek tiszteletében nevelt bolygók: nem ütközhetnek össze soha.

Sokat akarunk Bohuniczky Szefitől, a legmagasabb célt tűzzük eléje, - ezért talán a túlzó kifogásunk. A nagyon érdekes teljesítmény után is az egyre tökéletesebbre szorító gáncsunk.

 

[+] Nyugat-kiadás.