Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 3. szám · / · KÜLFÖLD

Németh Andor: HORDUBAL
Karel Capek regénye

Capeket, a csehek legnagyobb élő prózaíróját eddig csak expresszionista színdarabjából ismertük. Most egyszerre két könyve jött ki magyarul: Dasenka, egy foxi története, kedves, de igénytelen pillanatfelvételek egy bohó kölyökkutyáról, a szerző mulatságos illusztrációival; és a Hordubal. Utóbbi a forma szempontjából is érdekes. Capek egyszerre mutatja fel benne egy napihír-esemény személyi és tárgyi oldalát s egyszerű, becsületes írói eszközökkel a totális ábrázolás illuzióját kelti az olvasóban. Előbb hősének korlátolt, de rokonszenves szemszögéből meséli el Hordubal hazaérkezését, otthoni tapasztalatait, kapkodását és összeroppanását; s utána megismétli az események felett álló ír tárgyilagosságával, a falu népének és a hatósági személyeknek szemszögéből, még egyszer, immár józanul és részvétlenül, a történetet. A két rész az emlékezetben összeáll s megdöbbentő összbenyomást hagy; azt, hogy mindenkinek igaza van és senkinek sincs igaza. Érzelmi életünk sokszor erősen függetleníti magát a valóságtól.

Hordubal kimegy Amerikába, otthon hagyva feleségét és kislányát, meg akar gazdagodni. Keserves testi munkával, keserves nélkülözések árán összekuporgat néhányszáz dollárt s megrokkanva hazamegy. Felesége közben férficselédet fogadott s belehabarodott. Hordubal látja a helyzetet, de szemérmetesen hallgat; csakhogy hiába szerénykedik, jelenlétével terhére van a szerelmeseknek. Hogy a falu száját betömje, eljegyezteti a legénnyel a kislányát; de most a legényt neveti a falu; az fellázad, felbontja az eljegyzést. Mire Hordubal megembereli magát és kiteszi a legény szűrét. De a felesége nem tud meglenni a szeretője nélkül. Bánkódik, sorvad. Hordubal nem tudja, mihez kezdjen. Már szeretné visszahívni a legényt, de az izgalmak leveszik a lábáról. Haldokol, amikor a legény besurran a szobájába és megöli.

Ez a történet egyik oldala, ahogy a lassú észjárású, esetlenül érzelmes Hordubal éli és eszméli; az igazság egyik fele; a szubjektív érzelmességgel fellágyított valóság s mégis, markánsabb, mint a tanúvallomásokból rekonstruált személytelen tényállás, amelyet a regény második része állít elénk. Capek, a költő, összeolvad Horduballal. Itt az asszony szép és megközelíthetetlen, - amott csontos, száraz parasztboszorkány. Hordubal képzelete mithoszokat teremt. Vetélytársa, a kis magyar kocsislegény, hódító lovassá lesz, ki nyeregből néz le a földhözragadt, lassú szlovák parasztra. Minél mélyebben rágja magát megbántottságába, annál sűrűbb és kísértetiesebb körülötte a világ. Hordubal javíthatatlan érzelmessége átfesti, egyszínre festi az ellentéteket, mindent bevon türelmes és megbocsájtó lelkének borongósan barna melankóliájával.

Régi novellaíróknál gyakori a stilizált elbeszélő tónus, a mindent közös érzelmi nevezőre hozó hang turgenyevi, hamsuni mélabúja. Capek - aki a tények átköltésének művészetében alig marad nagy mesterei mögött, a regény második részében rányitja a fülledt szubjektívitásra az ablakokat. Hideg szél süvölt be, kegyetlen, kijózanító, az olvasó ijedten kapja fel a fejét. A történet teljes; az objektív emberisme rácáfol ugyan a szubjektumok önkényes világképére, de egyben megérteti, hogy élni csak elfogultan lehet. Nagyon szép és nagyon mély regény.