Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 3. szám · / · FIGYELŐ · / · KÉPZŐMŰVÉSZET

Farkas Zoltán: KIÁLLÍTÁSOK

A modern olasz művészeti kiállítás, mely a Műcsarnok összes termeit megtöltötte, valóban tanulságos és jelentős bemutatkozás volt. Eleven és gazdag művészetről számolt be, mely a mai Európában, ha nem is az első helyen, igen számottevő.

Az olasz művészet a XIX. században nem jutott fel olyan magaslatokra, mint egykor. Folytatódott a XVIII. században megkezdődött hanyatlása és a világ művészetének élére a franciák küzdötték fel magukat. De míg más nemzetek a XIX. század végén a francia művészet hatásától hallatlanul megtermékenyültek, Itáliában a naturalizmus és impresszionizmus kora meglehetősen meddőnek bizonyult. E század első tizedében maguk az olaszok is felismerték a hanyatlást, innét eredt a szertelen futurista mozgalom, melynek termékeivel annak idején a Nemzeti Szalonban rendezett kiállításon a magyar közönség is megismerkedhetett. Hangos, túlhangos értelmi tiltakozás volt ez, igazi, életképes formateremtés nélkül.

Az olasz művészet újjászületése a háború után kezdődött. Közvetlen párizsi és a németektől közvetített, francia hatás alatt. De amilyen terméketlen volt az impresszionizmus befolyása, olyan termékennyé vált a postimpresszionizmusé és expresszionizmusé. Mindkét művészi mozgalom szélső túlzásai nélkül vert gyökeret és folytatódott Olaszországban. A naturalizmustól elforduló olasz lélek a háború után az új stílus kialakításában nem törte át olyan merészen és végzetesen a képzőművészeti kifejezés korlátait, mint annak idején a futuristák és kubisták tették. Mint Carra, az egykori, de ma már teljesen megtért futurista írja, «az olasz művészeten plasztikus művészi szellem lett úrrá». Bizonyos neoklasszicizmus fejlődött ki, anélkül azonban, hogy mai napig kizárólagos uralomra jutott volna.

A Párizsból jött hatáshoz, amely állandóan szivárgott és ma is szakadatlanul bekapcsolódik Itália művészeti életébe, az olasz művészet nagy hagyományaiból számos értékes elem járult, az idegen világból jött befolyás olasz köntösbe öltöztetett művészethez vezetett.

A kiállítás, mely a külföldi kiállítások úgylátszik el nem kerülhető átkaként egy csomó teljesen jelentéktelen hordalékot is tartalmazott, nemcsak a novecento művészetét mutatta be. Az ottocento végéről is hozott néhány kiválóbb vagy híres művészt. Mancini, Segantini, Tito és Boldini műveiben egy lezárult kor naturalista műveit ismerhette meg közönségünk, hogy annál élesebben érezze azt a nagy különbséget, mely közöttük és a mai törekvések legkiválóbb képviselőjének, Casorati-nak kifejezésmódja között mutatkozik. A mai legkiválóbb olasz festők közül Carra, De Chirico, Funi, Severini, Sironi, Tozzi, más és más egyéni színezettel mutatták be a naturalizmustól való eltávolodás különböző állomásait. Egy feltűnően szép aktot láttunk Modiglianitól és ez a festmény erősen figyelmeztetett ama mély kapcsolatokra, mely az új olasz művészet és a párizsi iskola között fennáll.

Egyáltalában mentől inkább kereste a megfigyelő és teljesen önálló és új formateremtést és mentől inkább az átütő erejű egyéniségeket, annál kevésbé érte el célját. Folytatókat és átalakítókat talált, de nem egy diadalmas jövő szuverén erejű kijelölőit. Éppen ezért igen kétségesnek érezhette e kiállítás leglelkesebb magyar ünneplőjének azt az állítását, hogy az olasz művészet kiragadta a vezetést a XIX. században egyeduralkodó francia festészet kezéből és a renaissance és barok nagy korszakai után újra hivatott a világ művészi meghódítására!

Maradjunk inkább annál a higgadtabb álláspontnál, melyet a már idéztem Carra képvisel: «Távolról sem kell azt hinni, hogy az olasz művészek el akarják magukat szigetelni az európai és egyetemes művészet céljaitól, amelyektől függő viszonyban van minden modern művészeti kérdés... Hagyjuk a jövőbetekintés privilegiumát a csillagászoknak. Mindamellett fontos annak megállapítása, hogy az olasz művészet nagy utat tett meg, amíg a század elejétől máig jutott».

Ezeket a kapcsolatokat élénken kellett érezni a szobrászati részben is. Még Andreotti művészetén is, aki a legérdekesebb és alkalmasint legjava művészet az egész olasz kiállításnak. Német, francia, régi olasz, sőt keleti hatások fonódnak össze egyénileg mégis egészen különálló alkotásmódjában. Művei kétségtelen tanuskodnak arról, hogy őszinte, lelkes, élményszerű alkotásai erőt és finomságot egyesítenek magukban. Valamiképpen azonban inkább a kultúra erősen átélt emlékeiből nőttek ki és nem markolnak közvetlenül a ma lelkébe, a ma életébe.

Végül különös nyomatékkal kell rámutatnunk arra, hogy mennyire példát kellene vennünk az olaszoktól, akik nem a tegnap művészetének ismételgetését, hanem a ma művészetét juttatták szóhoz. Nem a múlt epigonjait erőszakolják ránk, hanem mai törekvésekből fakadt legfrissebb művészetüket ismertetik. Vajjon észrevették-e azok, akik nálunk minden új formateremtéstől irtóznak, hogy az olasz kiállításon olyan művekért lelkesedtek, amelyeket idehaza magyar festőktől sehogysem akarnak elfogadni?

*

Szőnyi István kiállítása Fraenkelnél egy időre esett az olaszokéval. Jó volt ez így, mert érdekes összehasonlításra nyilt alkalmunk. Megláthattuk, hogy mai művészetünk, melynek Szőnyi egyik legerősebb képviselője, egyáltalában nem marad el az olaszoké mögött.

Ezeken a hasábokon annyiszor méltattuk már Szőnyi István erőteljes művészetét, hogy a legtöbb vonatkozásban ismétlésbe kellene esnünk, ha részletesen foglalkoznánk vele. De vajjon nem mutattak-e újabb vonásokat most látott festményei?

A mai Szőnyi körülbelül ugyanazokkal a törekvésekkel lép elénk, mint tavalyi kiállításán. Nem lankadt el, sőt azt lehet mondani, hogy szuggesztív erőben még nőtt, aminthogy minden eddigi kiállítása is meghaladta a megelőzőket. Ma talán még jobban érezhetjük azt, hogy Szőnyi ama ritka művészek közé tartozik, akik alakító erejükkel a legegyszerűbb hétköznapba is a végtelenség érzését tudják belévarázsolni.

*

Az Ernst Múzeum két csoportos kiállításán Rudnay Gyula kitűnő kis kompoziciókkal, Hermann Lipót fölötte mulatságos és maguk nemében nálunk egyedülálló satirico-erotikus képekkel, Boldizsár István igen friss nagybányaias ízű táj- és interieurfestményekkel, Kontuly Béla néha ingadozóan neoklasszicizáló művekkel szerepelt. Basch Andor a mai párizsi művészet erős hatása alatt álló, ideges mozgalmasságot sugárzó ábrázolásokat állított ki.