Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 3. szám · / · DISPUTA · / · MADÁCH A MIKROFON ELŐTT
A magyar rádió jubiláris műsorának egyik kétségtelenül legjelentősebb és minden művészi jelzőre legtöbb joggal igényt tartó száma
A napisajtó vegyes érzelmekkel fogadta a vállalkozást, de általában fanyar volt annak még kedvező kritikai méltatása is. Tagadhatatlan ugyanis, hogy a rendező (és társrendező) vitán felül álló minden művészi érzéke, felkészültsége és legjobb szándéka mellett, amivel a
Köztudomású, hogy Madách műve elsősorban és mindenekfelett könyvdráma, Voinovich Géza szerint «gondolati költemény», amit - Németh Antal szavaival - «nem fűznek élő idegszálak a teatrális művészethez.» Maradék nélkül csak olvasva élvezhető tehát, mert - nem színpad számára íródván - ott bizonyos szövegrészek összevonása vagy kihagyása elkerülhetetlen, színpadtechnikai szükség. Azonban, hogy mit
A
A studióban nem okoz gondot pl. az űr-jelenet, tökéletes megoldása, ami a színpadon kísérletnél tovább alig jutott, ezzel szemben igen nagy gondot okoz - hogy mást ne mondjunk - a francia forradalom kétarcú Évájának, a londoni szín sírjelenetének vagy a falanszter egyik-másik pillanatának élvezhető megértetése.
De éppen a szóbanforgó rádiókísérletnél, nemcsak művészi, hanem sok és különleges technikai feladat is lekötötte a rendező figyelmét. Így a különböző helyről kapott hangok megfelelő «keverése» és a «hangkulisszák» kellő és idejében történő alkalmazása, (ami persze legtávolabbról sem jelentheti azt, hogy
A leglényegesebb, de egyben legkevésbé sikerült újítás volt az egyes színek elé írt ú. n. összekötő szövegnek felhasználása, sőt annak valósággal beleszövése a
Fokozta csodálkozásunkat az a menthetetlen hiba, hogy a betoldásokat éppen a cselekvény fókusában álló Lucifer szájába adta a rendezés, kiemelve ezzel ezt a nagyszerű figurát a
Nem akarom ezzel azt mondani - eszem ágában sincs - hogy rendezői invenció nem könnyítheti, vagy akár komplikálhatja is hangjátékká a költeményt, ha tudja, de idegen - bármely kiváló - elme szülte hozzátoldott
A mikrofonkívánta követelményeket kielégíthetjük akár egy általános bevezetővel, minőt a második előadás előtt hallottunk Pintér Jenőtől, akár pedig az eredeti színiutasítások bemondásával. Ezek rövidek, keresetlenül egyszerűek s ami a legfőbb előnyük: a szerző szavai. Bár Mohácsi Jenő, a mű kitűnő német fordítója elméletileg nem ezen a véleményen van, gyakorlatban viszont ezt valósította meg ő is, mikor a német összekötő szövegben ilyesmit mond:
Nincs terünk a kifogásolt magyar összekötő szöveget teljes egészében bemutatni, csak ízelítőt adhatunk belőle, ami azonban mindjárt elárulja, milyen természetű az. Ismételjük: kivétel nélkül mindig Lucifer szájából halljuk. (Természetesen azt tételezzük fel, hogy a mikrofonba mondott összekötő szöveg szóról-szóra egyezik a Szabó Lőrinc írta szöveggel s nem akarjuk hinni, hogy a rendezés még ezen is módosított.)
A IV. szín előtt pl. «Így, így, aludj csak Ádám...» «A kincses Egyiptom trónján ülsz...» «Építik a piramisokat... én leszek a miniszter... és megtalálod új Évádat is...» «Kész a varázslat (!)... Ádám király vagy!... Érzed?...» S nyomban, utána, még e rendelkező tónusban mondott szavak lélekzetvételével folytatja az eredeti szöveg alázatos, hízelkedő sorait (Felséges úr, aggódva kérdi néped... stb.) az elképzelhető legbántóbb disszonanciát adva... A konstantinápolyi szín előtt: ...«A lovagvilág most még lelkesít...» «Mint Tankréd lovag a Szentföldre indulva küzdesz a hitért és női ideálért...» «Egy i betű miatt» «Álmodj Tankréd!...» szól, s e rövid néhány mondatban - eltekintve attól, hogy Lucifer jól tudja, mennyire nem az i betű miatt folyik az a bizonyos harc - két, fejcsóválásra késztető tévedés húzódik meg. Egyik, hogy Tankréd nem a Szentföldre utaztában, hanem
Itt meg az a meghökkentő különösség, hogy Lucifer megkíméli Ádámot a reménykedés fáradságától: egyszerűen megmondja neki, hogy vállalkozásának végén bitó várja. Ebben ismét téved ugyan Lucifer, aki ilyenformán hovatovább elveszti előttünk Madách-adta művészi hitelét, mert Danton-Ádámra nem
Általában ilyesmivel toldották meg az eredeti szöveget, amiből viszont cserébe sok mindent töröltek. Ezért történt, hogy míg a Paulay által hosszas, gondos és lelkiismeretes latolgatás után kihagyott szöveg az egész mű 4139 sorából csak 1439 sornyi, tehát a költemény alig egyharmad része, addig az új rádiórendezés 2123 sort hagyott ki, több, mint felét a műnek. E kihagyások azután lépésről-lépésre halványítják, színtelenítik, bágyasztják Lucifer és Ádám alakját.
Távol áll tőlem, hogy a szöveg ökonomikus
Hogy mindjárt Lucifernél maradjunk, nem hallottuk tőle azokat a pompás luciferi mondatokat, amikkel megjelenésének pillanatában maradásra bírja a menekülni akaró emberpárt. Három-négy mondatnyi frappáns jellemzése ez mind a három főszereplőnek. Madách is annak szánta, kihagyása semmivel sem indokolható... Azonkívül megcsonkult Kepler fájdalommal teli kitörése, amit - mint mondani szokták - «szíve vérével» írt a házasságában csalódott költő. (A «Kétséges rang-e hát szellem, tudás» kezdetű.) Teljes egészében kimaradt a második Kepler-szín, amit még a színpadi rendezés sem mellőz, csupán összevon az elsővel. Nyilván nem technikai okokból maradt ki. Így aztán Kepler kettős tragédiáját csak felében élvezhettük. (Ebben is emlékeztetett a budapesti előadás a bécsire. Viszont Nüchtern nem hagyta ki a londoni szín sírjelenetét, Németh Antal pedig kitért e nehéz feladat elől. Kár volt.) Hiányzott az utolsó színből Ádámnak az a néhány mondata, melyből az álomképek tanulsága csendül ki. («Nem, nem! Hazudsz, az akarat szabad». stb.) Ugyanezen színben kimaradt Lucifer egy szálkás mondatának befejező része («...szép talán az érzelemnek» stb.), míg ugyanezen mondat első felét elmondatták vele. Nem hallottuk itt Ádámnak Lucifer működéséről mondott méltó és súlyos bírálatát. («Ne gúnyolj, oh Lucifer, csak ne gúnyolj...» stb.)
Találkoztunk más különösségekkel is. Halottuk pl. valamelyik szereplőnek
Csak éppen érintve ezeket a furcsaságokat, nem értem, mi célja volt a rendezésnek azzal, hogy (úgy emlékszem, csak a második előadáson) a londoni szín bevezető karénekét szintén Luciferrel mondatta el. Mi akadálya lehetett a szerzői elgondolásnak? Itt kar helyett egyik szereplő deklamált, viszont az Úr szavát karral
Lucifernek a londoni szín legelején mondott, de nem neki írott szavai azt a különös helyzetet teremtették meg, hogy mivel a következő szöveg módosítására nem gondoltak, úgy Lucifer, mint Ádám itt néhány értelmetlenséget kénytelenek mondani összevissza.
De akadtak a szöveg oktalan bolygatásából származó más természetű zavaró momentumok is. Ilyenek voltak a szórendmegváltoztatások, amivel a madách-i mondatok értelme - akár csak leheletnyire is - változott. Ezenkívül olyan szövegmódosításokkal is találkozunk, ami messziről elárulta idegen eredetét. («Rossznak és nemesnek csodálatos keveréke a nő», mondta Kepler, ami így egyszerű és lapos megállapítás, míg az eredeti szöveg a megcsalt férj tépelődő tünődése.) Izaura-Éva is a második előadáson «Ezernyi tündért látok mosolyogni»-ra javította az első előadáson még Madách szövege szerint mondott, más szempontból igen érdekes «Mosolygni látok nemtők ezreit» sort. Általában olyanok a javított sorok, aminőket Madách, «a formai puritánság klasszikusa» nem írt volna le.
Előfordultak végül szöveghígítások is. A londoni szín Ádámja mondja: «Hol itt a szabadság, egyenlőség?» Mire Lucifer: «Hogy a testvériségről se feledkezz meg, ime a két civódó koldus, testvérek.» A mű ilyesmire még csak célzást sem tesz. Hogy a rendezés mit akart vele elérni, örök titok marad.
Betoldással érzékeltették Ádámnak az űrbeli megmerevedését. (Ezt másként nem is tehették.) A betoldás azonban rossz. Lucifer mondja: «Halottá bénult ez a szárnyas ember», holott tudnivaló, hogy Ádám nem szárnyakkal repül, őt Lucifer