Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 12. szám · / · KÜLFÖLD

Gyergyai Albert: Eszter könyve

Kezdetben únottan lapozgatjuk ezt a hosszú tanulmány-félét, amely Claudel neve alatt a Nouvelle Revue Française-ben jelent meg: ugyan mi ez? Bibliai exegesis? S mi célja lehet a nagy költőnek ezekkel a referenciákkal, e végnélküli idézetekkel és e szimbolikus magyarázatokkal? De aztán, pár lapot elolvasva, kezdjük érteni és követni: egy nagy lélek, egy igazi poéta bármihez nyúl, arannyá változtatja, s a claudeli Eszter-magyarázat, amely úgy indul, mint Bossuet vagy Pázmány egy-egy teológiai elmélkedése, egy-kettőre elénk teríti a Szentírás egyik legszebb hitregéjét, annak minden keleti, perzsiai pompájával, fordulatos drámaiságával s káprázatosan gazdag költészetével, amely, mint a szivárvány, hídként lebeg ég és föld között. Mi mindent találunk, Claudel vezetésével, ebben az ázsiai despota-történetben! Micsoda örök szimbólumokat! mily megrendítő tanulságot! s főképp mily éles vonatkozásokat a legaktuálisabb mára! A dráma mindegyik szereplője örök földi vagy mennyei hatalmasságot képvisel: Ahasvérus, a Király, a Felség, Eszter a titkos, tiszta Hitves, Haman maga az Állam, a világi Rend, mig Mardokeus egy magasabb, egy nem földi hatalom küldötte, aki nem hajlíthat térdet a hamani tekintély előtt s akinek épp a szelleme, a máshova-tartozása nyugtalanítja a földi helytartót. Őt is, népét is ki kell irtani, mert «ellentétben van az egész emberi nemmel» - de akkor két hang, egy férfié s egy nőé, a hit és az imádság hangja, Eszteré és Mardokeusé emelkedik az ég felé s a töredelmes bűnbánat és a szelíd asszonyi szépség meghallgatást és kegyelmet talál a Trón előtt: «Mi bajod, Eszter? Ne félj, testvéred vagyok. Nem fogsz meghalni: hisz az a törvény mások számára készült, nem tenéked!» És Eszter Ura mellé kerül, a Trónra, míg a hamani hatalom könyörtelenül összeomlik, akár azok a mai hatalmak, amelyek, mint Haman a Királyné szoknyájába, holmi ideológiai rongyokba kapaszkodnak - s Claudel meg is nevezi nyiltan ezeket a hatalmakat... Mily szép volna, Racine Estherje után, egy claudeli Eszter-dráma, amely ezt a csodálatos témát nem hangolná át lágy idillé, hanem meghagyná, mint itt a tanulmányban, a maga nyers, gyermeki és kegyetlen mesevoltában, hogy aztán mint egy varázsló hámozza ki e naiv burokból a földi és a túlvilági élet legmagasabb titkait!