Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 11. szám · / · Földi Mihály: Új theokrácia felé?

Földi Mihály: Új theokrácia felé?
Előszó és epilógus helyett egy készülő könyvhöz
1.

1935 nyarán egy kis adriai faluban húzódtam meg néhány napra, régi szürke sziklák és kemény fenyőfák közé, melyek már sok földi hatalmat láttak keletkezni és elmulni ezen a vidéken. Kavargó munka, vita, válság, nagy utazások voltak mögöttem, - el akartam kissé rendezni magamban a dolgokat, szembe kívántam nézni önmagammal. Leültem a tenger elé s néztem, hallgattam zajlását, csapkolódását, szakadatlan hányódását; ritmikus morajlása egy időre megnyugtatott, de csakhamar riadtan kaptam fel fejemet: bennem egy nagyobb, egy vadabb vihar zúg, az élet vihara, aminek villámait és dörgéseit idehoztam magammal. És a léleknek ez a vihara túlharsogta a tenger feneketlen lélegzését. Felemelkedtek előttem a newyorki felhőkarcolók, elémtárultak az amerikai gyárak, bankok, vállalatok, farmok, fülembe csengtek az újvilág nagy és kis embereivel folytatott beszélgetéseim. Amerikából a válság ordított rám. Elfordítottam tekintetemet és Oroszországot néztem, a kínlódó kapitalizmus látványa után a lihegő bolsevizmus emlékeiben fürkésztem. Néztem a kopár orosz városokat, hallgattam orosz ifjak elszánt és szűk szavait, újból bámultam a bezárt templomokat, a ragacsos kenyeret, a könyvek fekete papirosát... a sorvadt, sorvadt életet. A válság nyujtja felém öklét az orosz földről. Elröpítettem pillantásomat Afrika zuhogó napja felé, barna és fekete emberek közé s megrázkódtam a gyarmatok sistergő, vajúdó katlanától. Afrika napjára forró tűz süt vissza; a válság tüze. Mindenütt nyögnek, panaszkodnak az emberek. Tekintetük sötét, hangjuk kényszeredett, reményük gyáva, hitük kiégett. Kevés az ennivaló, csökken vagy elfogyott a munka, a kereset, béna a kedv. Mindenfelől az élet megnehezedéséről és elsötétüléséről csapnak ránk hírek s úgy emlegetik már a katasztrófákat, mint a mai helyzetek természetes következményét; ma borús az ég, holnap, de talán már éjjel kitör a vihar.

Miért kell kitörni a viharnak?

Miért természetes az ember életében a katasztrófa?