Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 10. szám · / · Illyés Gyula: Ozorai füzet I.

Illyés Gyula: Ozorai füzet I.
BŰNBÁNATOM...

Bűnbánatom, elmélkedésem,
magányom árnyékos helye,
a pince, hova elvonultam
nehéz szívvel, mint remete,
bő szüreteknek ára-nincs
borával van tele.

És fönt, hová szemét emelné,
ki megveti a földi bűnt,
helyén a napnak, fellegeknek,
egy megkezdett nagy sonka csüng,
jó karéjokban tűnt le róla,
mi eddig már letűnt.

Itt élek én. Itten vívódom
bús gondjaimmal napra-nap,
mint fogjam röppenő szekérbe
szárnyas gondolataimat,
húzom hozzám a tintatartót,
s tolom a poharat.

Órák telnek, napok suhannak...
Nem látok senkit, csak a csőszt.
És Barta bácsit, ki vidáman
már a hegy lábáról köszönt s
fölcipelve kilencven évét
lerogyva fújja: dönts.

Döntök, iszunk és újra döntök.
Lágyul, megkönnyül a vidék.
Ormán, mint puha fellegen
hallom a börtöntöltelék,
a hajdani vén lókötő
ajkáról az igét.

- Ösmertem apád, nagyapád.
Dédapád! - szól s én békülő
szívvel ülök, nagy bizalomban,
mintha mellettem nem is ő
locsogna, de az útján kissé
megpihenő Idő.

- Meghaltak mind... Jó borivók
voltak... - szól s hosszan elmereng,
gégéje mozdul, az idézi
a letűnt régi ízeket,
bólintása azoknak áldoz,
minden mást elfeled.

Feledem én is, ami volt.
Könnyülök, jobban, mint a nyár.
Ha nevemet elveszteném,
azért se néznék vissza már.
Csak ember vagyok és csak úgy
ahogyan a madár madár.