Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 8. szám · / · Figyelő · / · Illés Endre: Feketevíz

Illés Endre: Feketevíz
Kodolányi János regénye - Athenaeum
1. Gyerekek.

Ha az író gyerekekről ír regényt, a műfaj szimbóluma, Saint Réal «vándorló tükre» is valamikép a gyerekekhez kicsinyedik: kis kerek zsebtükör lesz belőle. Magas csúcsokra nem igen érdemes az ilyen zsebtükörrel felmenni, a messzi kitáruló tájak, a hegyrendszerek nagy összefüggései, az égtájak, szakadékok, utak kiesnek belőle. De egy-egy arcot mindenhol tisztán megvillant. Mindig kész arra, hogy lehozzon a vándorló felhőkből vagy az ég kékségéből egy darabot. Ráfér egy szobazúg s átfog egy jelenetet. De legélesebben s legmesszibre a fényt villantja.

Gyerekek a hősei a Feketevíz-nek is. S ami legelőször szembetűnik: fény villan ebben a regényben mindenfelé. Tájak égnek napsütésben. Egy-egy jelenet íze s illata olyan, mint az érő gyümölcsé. Kodolányi ezzel az írással több feladatot is vállalt. Egyet salaktalanul teljesített: az idillt.

De a Feketevíz mégsem valami édeskés írás. A Feketevíz magaspartú folyó, amelybe egy kisgyerek akár bele is fulladhat. Mellette, az ormánsági faluban a parasztgyerekek vadak, erősek, verekedők. Amikor az idecsöppent uri kisfiú első délután kimegy az uccára, azonnal körülfogják és meg akarják verni. Hiába a sértett és fenyegető gőg: «Mindjárt szólok a papának és a kocsisnak! Az én papámnak puskája is van!» Azok csak röhögnek: «Hát osztán! Ett mindönkinek van puskája!» S a fenyegető gyűrű nem tágul. A kisfiúnak rá kell eszmélnie arra: itt nem segít semmiféle tekintély. Itt magának kell helytállnia, itt csak saját ereje szerezhet tiszteletet.

S Kodolányi idillje és remek írói teljesítménye - az a helytállás. Hogyan veszi fel az uri kisfiú a harcot az erős parasztgyerekekkel. Hogyan mérkőzik meg velük s hogyan szerez közöttük bizonyos emberséget és becsületet. Hogyan vadul hozzájuk, hogyan lángol fel kaland- és szabadságvágya, hogyan szereti meg őket. Már nem haragszik, amikor belökik a Feketevízbe, már eltanulta durva szavaikat, már daccal tűri a tanító csípős, kemény ütéseit. Már teljesen egy velük, - egy az úrgyűlöletben is. Paraszt szeretne lenni, elidegenedik szüleitől, s karácsony éjszakáján, amikor éjféli misére megy, megszökik hazulról.

Keserű idill. De keserű ízeivel is egészséges, életigenlő, optimista robinzoniáda. Dícsérete az erősnek és a harc vállalásának. Kegyetlen leleplezője a hazugságra épített fölénynek, erőszaknak, hatalomnak. A kaland éneke. De nagy tisztaság szól belőle. Valami ősi vágy a teljesség, igazság és szépség után.

Kodolányi tragikus életképszerű első regényeinél sokan kifogásolták a sötét Munkácsy-színeket. Szinte irodalmi köztudat lett, hogy ez a fiatal író nem lát mást, csak bűnt, förtelmet és aljasságot. Első kritikusai meghökkentek. Írásaiban minden túlsötét volt. Az emberek fekélyesek. A pohár csorba. A lovak kizsaroltak és inaszakadtak. A parasztszoba gonosz és hideg. A holdfény ostoba. A padló görcsös. A vezérmotívumok mellett még a véletlen, odavetett jelzők is a halál és a nyomorúság lehangoló érzését szuggerálták. De nemcsak a Kodolányi-regények, - a Kodolányiról írt kritikák is túlsötétek voltak. Nem érezték meg ebben a szenvedélyességben a lírai izzást, a forró indulatokban a ritka erővel kibomló víziókat, a fuldokló vádakban az igazságra és békére vágyó szomjúságot.

A Feketevízben - akár egy előbbi regényében, a Szakadékban - megvilágosodnak a régi sötét színek. A szavak, mondatok, leírások, mint Rimbaud szonettjében a magánhangzók, színeket idéznek: harsány zöldeket, erős sárgákat, vakító kékeket, s még vakítóbb fehéreket. A pleinair nagy ujjongása: a napfény ragyog mindenen. S mintha friss rügybe harapnánk: minden édeskésségtől ment keserű ízt érzünk. Jókedv, boldog, szabad, nagy lélekzet ez az írás. Áramlás, lüktetés, elfeledkezés. Írói felszárnyalás, amely tisztán és teljesen idézi anyagát: az ifjúságot.