Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 3. szám
fent a zápor, hogyan veri a pléhtetőt
s nézni a világot, mint kutya a kezet,
azt e kezet, amely megkorbácsolta őt!
babrálná nyakam vagy hideg penge éle, -
hallom, hogy odakint nyöszörög az ajtó,
mint akinek jeget raknak a lelkére...
gyermek, ha ujjain visszafelé számol:
ahogy lépek, sürü sár sóhajt utánam
s az erdő, mint levert, rongyos őszi tábor -
dermedt ujjakkal a sápadt parasztlányok,
mig felettük a bus, az alacsony eget
tutajozzák busabb felhőszállitmányok -
megrázzák az Őszt, hogy szürke magos kontya
megremeg odafent, kényszeritve rá, hogy
sürü eső-haját földre bontva hordja -
házához, belépek, látom, ahogy riadt
szemekkel rámnéznek s hallom, amint kérdik:
nagyságos ur talán... tán az adó miatt?...
Ki tehet arról, hogy ilyen juhászodott
kutyaként kell élnem?! hogy bus verssoraim
konganak, mint üres, néptelen házsorok?!
ereje feszit szét, a mélyre nyelt harag:
az őszi homályban, mint füstben a szikrák,
pattognának sürü, bujtogató szavak!