Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 22.szám · / · FIGYELŐ · / · Képzőművészet

Farkas Zoltán: DERKOVITS GYULA EMLÉKKIÁLLÍTÁSA

Derkovics Gyula fiatalsága a magyar művészetnek arra a korára esett, midőn a polgári közönség túlnyomó részének sekélyes szalon-naturalizmusra hangolt ízlése és a forradalmi lendülettel jelentkező expresszionizmus között legnagyobb volt a távolság. Ezért az olyan ágról szakadt művésznek, aki telve volt azzal a vággyal, hogy minden hagyományt támadva szembeforduljon kora művészi és szociális állapotaival, nagyon keserves küzdelmeken kellett átesnie. Mert hiszen az az elenyésző kisebbség, melyet hasonló izgatottság tüzelt, lelkesedésénél több támogatást alig tudott nyujtani és alapjában rajongása sem volt művészeti megértés, hanem inkább politikai és szociális állásfoglalás. De sokáig ez a szegénysorsú asztaloslegény maga sem volt tisztában önönmagával. Azt hitte, hogy mint telivér proletárivadéknak elsősorban azért kell festenie, hogy a szegények millióin segítsen, hogy a sors igazságtalansága, a gonosz emberi intézmények ellen lázítson. Ez különösen kezdetben háttérbe szorította benne azt a született, nagytehetségű, ösztönös festőt, aki már régóta egy minden gondolati célzatosságtól független és új formavilágnak csiráit hordozta magában.

A sors, ha nem is az emberek, kegyelmes volt hozzá. Csodálatos igénytelenséggel ajándékozta meg, úgy, hogy éveken át el tudta viselni kényszerű aszkétaságának minden keserves nyomorúságát s ha néha kedvét vesztve visszatért is a gyalupadhoz, aztán annál szenvedélyesebben kezdett ismét festeni, hogy élete megoldását megtalálja. Ez meg is adatott neki, mert kiszabadult korlátozottságaiból is végül egészen szabad, független kifejezésmódokhoz jutott. Levetette magáról a német expresszionizmus bilincseit, melyek még kezdetben sem tudták teljesen leigázni, mert az Ernst-múzeum nagy termében kiállított régebbi képei is elárulják, hogy már az expresszionizmus dogmatikus stílusába és harsogó programszerűségébe is sok őszinte és egyéni vonást tudott rejteni. Midőn azonban Európaszerte és így nálunk is leáldozóban volt az expresszionizmus annyi egyéniséget uniformizáló kezdeti kora, Derkovics is szabadulni kezdett a magára öltött sablónoktól és mélyről fakadó, minden ízükben őszinte, tisztára csak festői látományokkal örvendeztette meg új híveit, akik már nem szociális igazságokat kerestek, hanem nagyszerű művészi alakítást találtak kitisztult alkotásaiban.

Ezzel az új termésével néhány évvel ezelőtt lépett a nyilvánosság elé. Sikert persze ezúttal is csak kis körben aratott, aminthogy több mint négy évtized óta a magyar művészetnek minden új és úttörő megnyilvánulása kezdetben csak néhány hívőt tudott maga köré toborozni és mai legjobb művészetünk is nagyon távol áll a tömegektől. A végtelenül érzékeny, nem kevéssé exaltált, sőt gyanakvó művészt ez a meg nem becsülés fölötte elkeserítette elzárkózott az emberek elől, még barátait is kerülte és rejtegette képeit.

Most végre az Ernst-múzeum kiállításán pompás összeválogatásban egész pályáját áttekinthetjük és így érett férfikorának teljesen kivirágzott művészetét is. Ez teljesen látományszerű és minden ízében csak festői. Látományszerű, mert bár a közvetlen élet nyújtotta tapasztalatokra támaszkodik, ezeket képzelete majdnem álomszerűen alakítja át, úgy hogy a hétköznapi, optikai valóságból alig marad bennük valami. Csak festői, mert minden egyéb elemtől mentesen csupán a megfestés nagyszerűségével, a szem gyönyörködésén át hat reánk, olyan csodálatosan szép, halványan, hamvasan vöröses és szürkés színekből kibontakozó képeket vetít elénk, amelyek bensőséges és mély megdöbbenésekből fakadtak. Erős lelki feszültségekből, még némi drámai izgalom is van bennük, de ez lágyan kicsendülő lírai érzelmességgé, és ünnepélyes csodálkozássá oldódik. Az egykori haragot és dacot mély szeretet hullámai váltották fel, a sebzett lélek sikoltásait a végtelenség érzetének halk mámora.

Mély megnyugvás van Derkovics festményeiben, mely teljesen összefogja komponálásuk gyakran merész sokrétűségét és rajzos elemeik ama szűkszavú elnagyoltságát is, mely messzire eltávolítja őket az iparszerű természetutánzás olcsó módjaitól. Furcsa, különös, de mindenképpen emelkedett világba vezetnek, mely mély megilletődéssel ajándékozza meg a beléje merülőt.