Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 22.szám

CS. SZABÓ LÁSZLÓ: APAI ÖRÖKSÉG

Die Leidenschaft macht leiden...
Goethe.

- Ki volt a magyarok vezére?

A kisfiú egy darabig tünődött, aztán lemondóan az orrába nyult. A magyarok vezére Görgei Artur volt, felelte kicsit raccsolva a nekivetkőzött apa. Mind a ketten meg voltak elégedve, az öreg a hazafias pedagogiával, a fiú a fúrással. Artur, Artur! kiáltotta kisvártatva, lepattant a padról s dobálni kezdte az elhullt vadgesztenyéket. Nyilván a magyarok vezérének kiáltotta ki magát. Mindig kinyujtott karral dobunk, vezényelt a fáradhatatlan férfi, felhúzta a kabátját s beállt katonának a fia mellé.

Én is körülbelül így csinálnám, gondolta Gyuri a szomszéd padon. Fennakadás nélkül folytatná a kopasz úr szerepét: példás láb- és kéztartással dobálná a gesztenyéket s a csősz láttára futásnak eredne, mint azok ketten.

A rét fölött madarak bukfenceznek, mintha tudnák, hogy milyen jó annak, aki megszökhetik a szomorúság elől. A madár s a gazdag ember sohase búsul, együtt menekülnek a bánat elől Egyiptomba. Fanyar rózsaszag száll előtte, a rózsalugas nincs messze s az angol gyarmati generálisokról elkeresztelt virágok még illatoznak. Sugaras, őszi délután van, az ember magyar halottakra gondol, Mátyásra, aki ilyenkor tért haza a pilisi vadászatról, szegény Zrinyire, akit ebben az órában emeltek föl a vérázott csáktornyai tisztásról, Tíz perc mulva öt, a parti harangok még nem szólaltak meg s a madarak nagyon magasan dícsérik a fényt, amely elborítja Magyarországot.

Anna súlytalan szép járással közeledett a keskeny sétaúton. Szívet szorító felelőtlenség lappangott a híres járásban; komoly, hű asszony volt s a lépése mégis elárulta, hogy senkise tarthatja meg magának. Gyuri régóta rettegett ettől a szép lebegéstől. Kitartóan lépdel a férfi mellett, mint a komoly angyal a bibliabeli Tóbiás oldalán, de mikor a küszöbig érnek, rejtett szárnya kicsattan s csöndes tekintettel elröpül. Csak a gyerekek bíztak benne, sohase botlottak el a kezén s akárhogy sietett, hiba nélkül kapkodták fehérfűzős cipőjüket.

Nem maradhattak a szigeten, mert az asszony megigérte Veronka nénjének, hogy meglátogatja a szanatóriumban. Csupa öreg barátnéja volt, akik felváltva végiglábbadozták az összes pesti és budai üdülőket. Egész évben kórházat látogatott, betegnek való virággal utazott a Hűvösvölgybe, francia regényeket vitt a Fasorba s habkönnyű pletykákkal szállt fel a Svábhegyre. Az öreg asszonyok imádták. Szenvedélyesen párosítgatták egy eszményi férfivel, széppel s gazdaggal s ezen hónapszámra veszekedtek, mert végeredményben Annához senkise volt méltó, még saját jelöltjük sem, még Glória mama angol testőrje sem, nem is szólva arról a tenyeres-talpas holland milliomosról, akit Veronka néni egyenesen az ültetvényekről akart elhozatni! Az asszony gyanutlanul számolt be a haditervekről annak az egyetlen férfinek, akit elrejtett előlük. Gyuri iszonyú erőfeszítéssel egyet mosolygott rá, semmi az egész, gondolta, az asszony úgy se tudja, mit jelent milliomosnak lenni. Pedig tudta, hogy tudja: Anna ura a halála előtt nagyon sokat keresett. Sohase derítette ki, hogy maradt-e utána valami: az özvegy egyik napról másikra lemondott a jómódról, az anyjával két szobába költözött, maga varrt s maga főzött mindkettőjükre. Talán érte tette. De néhány nap mulva, csak úgy véletlenül mégis visszatért a kérőkre, micsoda trampli lehet az a hollandi, vetette oda szívdobogva s egyet fordult vele a világ. Anna habozás nélkül ráhagyta. Biztosan az. A testőr délceg, de beteges hajlamú majom! És az asszony egy pillanatig se kételkedett benne.

A sziget néptelen volt. Túl a Dunán egy nehéz pöröly csattogott, a fák fölött keringő madarak látták is, hogy merről jön a hang. Mire gondolt ma a padon? kérdezte az asszony nyugtalanul. Gyuri az utolsó időben nem viselkedik jól, ha egyedül marad, mindjárt úgy magábaroskad, mint egy nagyon szomorú, nagyon öreg Arany János.

A férfi megállt.

- Öregszem is.

Anna nem állta meg, hogy el ne mosolyodjék.

A férfi megint elmaradt mögötte. Mióta mondja, hogy öregszenek! De ezen aztán igazán neki kellene hamarább búsulnia.

Megérintette a karját, hogy tovább indítsa.

Azelőtt sohase álmodott halottakkal, magyarázta a férfi s most kétszer is arra ébredt, hogy a kolozsvári sírokat elhanyagolják. Erős, hű családból származott, amelynek minden tagja kínai tisztelettel gondolt az ősökre s a legnagyobb gondok közt is pontosan fizették a sírgondozást.

- Meg aztán észrevétlenül apasorba is jutottam, - vallotta be a hídon. Nem merte mindjárt ezzel kezdeni. Még mindig az eszében forgott, hogy ha ő is az apja korában nősül, ma a fia megmondta volna, hogy ki volt a magyarok vezére. Ujjai az asszony ujjaihoz értek s összerezzent.

- Én már egyebet is tudok, Gyuri, mint azt, hogy öregszünk - Egy kicsit összeráncolta a szemöldökét. - Például azt, hogy a szabadságnak pénz az ára.

A férfi csak pillanatok mulva vette észre, hogy valamire célzott.

- A szabadságot lemondással, belső fegyelemmel s két tiszta ember tökéletes egyetértésével is elérhetjük, - felelte ökölbeszorított kézzel. Eszébejutottak a bukfencező szigeti madarak s a madárszárnyú gazdag emberek biztos menekülése Egyiptomba. - A szabadság lelki szerzemény, - folytatta kétségbeesetten, - Krisztus szabadabb volt, mint Pilátus.

Hirtelen elhallgatott.

- Túl sokat kíván egy asszonytól - felelte Anna csöndesen. - Egyszer majd erről is beszélünk.

Mert egyszer úgyis meg kell mondania, hogy már régóta csak a lelki erejét szereti. Megigézve s önfeledten figyelte, hogyan nő a lélek lángja ebben a gyanutlan férfiben, akit az Isten úgylátszik, elég erősnek tartott a magányra. Az ilyen ember pedig lehet gyöngéd, de nem áll igazán helyt az asszonyért. Mikor három év előtt szegény ura megszenesedett holttestét kihúzták a kocsi alól, a leskalpolt arcon borzalmas épségben ragyogott mind a harminckét foga. Még a halálba is tele szájjal harapott. Anna mindig rettegett ettől a mohóságtól, de azt az egyet legalább megtanulta tőle, hogy asszony csak az ilyen fajtában bízhatik vakon.

Egy Margit-körúti virágüzletbe éppen akkor tették ki a kedvenc virágait. Szegény ura repülőgépen küldte a fehér szekfűket Londonból s Antwerpenből, ahol időnként nagy pénzekre vadászott. Egy pillanatra megszédült, mintha ismét világokat süllyesztő ölelésével közeledne hozzá. Húsos ajka fölött izzadsággyöngyök csillognak, kegyetlen, okos arca gyerekessé válik s apró szemei hirtelen megszomorodnak...

Gyuri megállt egy bútoros bolt előtt.

- Látja szívem, ilyen szekrényre gondolok.

- Már megint lakást tervez? - rezzent föl az asszony bizonytalan mosollyal.

- Persze, hogy azt. A másik, amit kinéztünk, túlságosan terpeszkedik.

Anna ránézett. Egy kicsit meglepte, hogy még mindig ilyen gyanutlanul ragaszkodik a boldogsághoz s nem akarja megsejteni, hogy egy szeplőtlen belső világ terhét viselve, erőtlen már ahhoz, hogy egy asszonyért is helyt álljon. De mért esett a választás éppen erre a családias emberre? Hitetlenül is megborzadt a sors lélekmérő hatalmán, amely ezt a szelíd férfit, erejében bízva, tudtán kívül a magány útjára igazította.

- Siessünk, Gyuri. Ráér akkor is bútort nézni, ha Bécsben leszek.

A férfi alig figyelt oda. Az asszonynak valami rokona lakott Bécsben, talán a nagynénje.

- Mikor látogat fel? - kérdezte szórakozottan.

Anna nem felelt rögtön. Megbánta, hogy olyan korán szólt, a szanatóriumig még legalább húsz perc az út.

- Novemberben. Végleg felköltözünk anyám hugához.

Összeráncolta a szemöldökét s az arca olyan meglepett volt, mintha őt érte volna a váratlan hír. Gyuri egy idő mulva levette a szemüvegét, féloldalra hajtott fejjel átnézett rajta, aztán óvatosan megtörölte. A nagyapja is így csinálta valamikor. Ha valami hirtelen baj érte, levette a szemüvegét és figyelmesen nézte. Aztán szimbolikusan letörölte róla az élet szennyét.

Az asszony csöndesen rászólt, valaki köszönt neki, de mire magához tért, az ismerős eltünt a szénatéri jövésmenésbe. Szép szál ember volt s állítólag feltünően nézte Annát.

Gyuri ebben a nehéz percben ismét csak annyit tudott róla, hogy szép. A hosszú lelki erőfeszítésből, a képzelt lélekrokonságból mindössze ez az állatian fájó bizonyosság maradt meg. Két éve tanította a világtól való elhidegülésre s a mostani óráig úgy gondolt a szerelmükre, mint egy titkos emmausi vacsorára, amelyen az álruhás Jézus megosztja köztük a fényes kenyeret. Eszeveszetten vonszolta a tisztulás útján s hová?... Hová kellett volna érkezniök?... Minden elborult előtte, csak fátyolos, puha szépsége emelkedett föl ismét megrettent szemei előtt, mint azon a napon, amikor a fiatal özvegyet először látta meg a pesti képtárban, egy flamand Egyiptomi Menekülés előtt.

Az asszony aznap szokatlanul figyelmes volt. Ha Bécsbe költözik, mondta, Gyurinak másképp kell élnie. Dolgozzon kevesebbet s kérjen nyáron dupla szabadságot. A hangja igazi Anna hang volt: gyöngéd, nyugodt.

A férfi ráhagyta. Nem fog sokat dolgozni. A hét végén kirándulgat. Elmegy a szemorvoshoz. Kikurálja az álmatlanságát.

- Úgy megyünk egymás mellett, mintha tizenöt éve házasok lennénk, - fejezte be csöndes mosollyal. A feje fájt egy kicsit, de határtalanul nyugodt volt.

Anna hirtelen megállt s a férfi kezét a kezébe vette.

- Emlékszik, egyszer mondtam, hogy nagyon szeretem Böcklin képét a két öregről. Azért mondtam, mert magunkat képzeltem a helyükbe.

(Két ember ül a lugasban, a férfi összeroskad, az asszony a falnak dől, fogják egymás kezét s a cserepes ujjak érintése nagyobb örömöt okoz, mint az első csók.)

Ez volt az utolsó jó percük. A képzeletbeli öregkori kép derűje úgy átsugárzott rajtuk, hogy még egyszer mind a kettőjüket megszállta az első, zavartalan hetek emléke. Kirándulnak a Dunára, állnak Tahiban a dombon, az ébredő szerelem közepében, az asszony óvatos, csüggedt, a férfi fogadkozik. Szelíden ömlik a fény a völgyre, magyar ősz van a Dunán s a folyami láthatáron Vác mozdulatlan miniatűr képe fehérlik.

A szanatórium kapujában Annának váratlan ötlete támadt. Látogassa meg Gyuri is a néniket, most már úgyse lesz idejük intrikálni a felbukkanó férfi ellen, aki nem volt a jelöltjük.

A nénik síma fekete ruhában, ápolt öregségük különös szépségében ültek Veronka néni ágya körül s az avatatlan férfit megsemmisítő gyanakvással fogadták. Egy férfi Annával! Hibakereső kínos lassúsággal mérlegelték a testét, a lábait angol testőrcsizmába bujtatták s a szíve táján nyilván azt a téglaalakú kitüremlést keresték, amit egy holland ültetvényes túltömött tárcája rajzol a belső zsebben a szív fölé. Rettenetes vizsga volt s úgy látszik, rosszul végződött. Csak ujjhegyről tűrték a csókját, a férfi akár rögtön el is tünhetett volna. Szerencsére a purifikátor képviselő lányszöktetéséről szóló hír (amit Anna hozott) úgy feldulta a beteget, hogy sürgősen rá kellett gyujtania s cigaretta csak Gyurinál volt.

Tűzadás közben öt brilliáns villant fel a kezén. Kisujján viselte az apjától örökölt gyűrűt: régi női gyűrű volt, Bem tábornok nagy szeretettel forgatta nyomorék ujjai közt, mikor a szépapjához beszállásolták.

- Szép a gyűrűje. - Veronka néni hirtelen figyelmesebben ránézett s lassan hozzátette: - Fekete László viselt ilyet...

Gyuri elmosolyodott. Tőle kapta.

- Istenem, milyen kicsi a világ! - Megragadta a férfi kezét: - Glória, Klári! tudjátok kinek a fia van itt?

Különös légnyomás nehezedett Gyurira, mintha a szoba megtelt volna egy idegen férfi villamos szikrákat szóró jelenlétével. Az apai név hallatára a két látogató feléje fordult s a megöregedett gáláns nők fölényes szemérmével levetkőztették. Valamivel alacsonyabb, mint az apja, de jó vállas s a mosolya egészen az apjáé. Itt feküdt előtte a legénykori nagy szerelem, Veronka, akiért az a drága bolond ember frakkban, cigánnyal a háta mögött megnyerte a lomnici ródliversenyt! S hát arról tud-e Gyuri, hogy a szabadkai gyógyszerész a menyasszony lányát az ünneplő házból egyenesen Brassóba szöktette? Kötekedő hangjuk lassan megtelt könnyel. Gyuri csak most látta, hogy romjaikban is milyen pompásak, szépek, jóvérű magyar asszonyok, lobogó Murányi Vénuszok, akik a szenvedélyért az életüket adták volna.

- Vigyázz, Anna, - nevettek egyszerre mind a hárman különös, érzéki anyáskodással, - vigyázz a fajtára!

Mennyi jót hihettek róla az apja után. Elfelejtették a külföldi jelölteket, gyönyörködve nézték a fiút s benne egy halottra mosolyogtak. Oh Anna, ha ismerted volna az apját!

Gyuri fölállt. Meg kellett igérnie, hogy máskor is eljön, (- nézd, egészen az apja testtartása, -) majd úgyis sor kerül Glória meg Katica néni betegésére. Szép hosszú kezüket egy pillanatig marasztalón az ajkánál felejtették. Viszontlátásra, Fekete László fia!

Anna kikisérte a folyosóra. Szürkült. A szemközti folyosóablak előtt egy platánfa állt, háziruhás beteg támaszkodott a nagy ablakhoz, a kezét hátul összekulcsolta s leeresztett vállal nézte a fát.

El-elhaló mosollyal álltak egymás előtt. Az utolsó bizalmas pillanat a délutánnal elszállt, mindegyik a másiktól várta az első szót. De a férfi úgy érezte, hogy délután óta titokzatosan helyet cseréltek: ő védett, árnyas oldalra került. Emberségesebb így a válás... A megalázást eltakarta a család nagy emléke, a megszégyenített fiatal férfi elé egy halott férfi állt, akit három asszony siratott ebben az órában. Felemelte a fejét.

- Isten vele, Anna.

Az asszony hirtelen eléje tartotta az arcát.

- Jó éjszakát, Gyuri.

Mire a hídhoz ért, egészen besötétedett. Clark Ádám római szépségű hídja nemes nehézkességgel merült az óriási vízbe. Szemközt, a pesti Dunapart lusta déli kikötővárosok álmába merült. Gyuri megállt a híd első kiszögellésénél. Valami szörnyű lelki rosszullét fogta el, halálfélelem és undor keveréke, a korlátnak dőlt s a kígyózó örvények láttára émelyegni kezdett. A dolog mégsem fog símán menni. Anna... Anna... fuldokolta s a fülében, mint a kárpáti sziklák közt, rettentő visszhanggal csapódott a név.

Egy súlyos, lomha kéz nehezedett a vállára. Öles termetű ember állt mögötte, tömött fehér bajúsza nyírségi búsulással görbült a szájára.

- Öcsém, a legszebb nővel láttam ma a Margit-körúton.

Régi Ballplatzi ember volt, valamikor együtt szolgált az apjával.

- Ezt az apjától örökölte, - mondta szinte ünnepélyesen. - Mindig a legszebb asszonyokkal s mindig az asszonyok legyenek szerelmesebbek! - Elmosolyodott. - Láttam én ezt azon a kicsi asszonyon is.

Elegáns fiatal asszony ment át a hídon s erősen a szemébe nézett. Aztán jött még egy, s jött egy harmadik... Tündérek lebegtek fölötte, izgatott árnyak leheltek az arcába, ünnep volt a levegőben s a láthatatlan ünnep lassan átragadt a városra. Gyuri egy képzelt találka felé kezdett sietni. Mégis csak az apám fia vagyok, gondolta bátortalanul s elfelejtve a szörnyű sebet, átengedte magát egy idegen test kielégült játékainak. Mert a halott nagy szerelmes úgy rendezte, hogy a fia ne vegye túlságosan észre azt az órát, amikor a lélek rettentő magányába elindul. Az apja ebben az órában biztosan egy csöndesen alvó és elbűvölve mosolygó Annától indult volna el. Megállt, levette a szemüvegét s a tiszta szeptemberi estében cigarettára gyujtott. Ezt az apjától örökölte, mondta hangosan és sírva fakadt.