Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 12-13. szám · / · FIGYELŐ

Zelk Zoltán: RUTH ÉS A HARMADIK BIRODALOM
Lili Körber regénye - Kosmos kiadás

Úgylátszik, manapság az ujságolvasók számára írják a regényeket. A kevés, művészi szándéku kivétel is emellett bizonyít, hiszen ezek csak ritkán érnek el tömegsikert s ha igen, rendszerint valami tévedés folytán. A fedőlap vagy a hangzatos cím becsaphatja olykor a gyanútlan olvasót, de nincs ok az ijedtségre: nyisd csak föl nyugodtan a legújabb regényfordítást s mintha kedvenc reggeli lapodat olvasnád, úgy ömlik elébed az «aktualitás», a gyors hírszolgálat hangján.

Egy három- vagy négyszázoldalas könyv persze túlsok egy riport számára, ezért ezek a «modern» - főleg német - regények egész riportciklust tartalmaznak. Regényt mindenről lehet írni, egy érdekes riporttéma is nagyszerű anyag lehet az író kezében s nem is itt van a baj. De hogyan írnak ezek az «új» regényirók! Hová lett Tolsztoj vagy Thomas Mann építőstílusa és nyugalma! Micsoda gondatlan, idegesítő hadarás lépett helyébe. Ha ez a regény, akkor minden riporter íróvá lehet s aki közülük rászánja erre magát, az rendszerint íróvá is lesz. A könyvkiadók írójává.

Lili Körber regényéről akarok írni, a magyar fordításban most megjelent Ruth és a Harmadik Birodalomról, de az eddig mondottakkal be is fejezhetném. A jó könyv stílusa, cselekménye külön-külön tanulmányra készteti a kritikust, de egy rossz regényről csak mint jelenségről lehet írni, mint kortünetről. Különösen, ha az a rossz regény típust képvisel, mint jelen esetben.

Mintha csak tegnap közölték volna az újságok a vad híreket a Reichstag fölgyújtásáról, a könyvégetésről, a németországi zsidóüldözésekről - s már itt hever asztalomon egy regény, ami történelemként tálalja föl ezt a közelmultat. Mi ez? Korszerűség talán? vagy a művész lelkiismerete, amely azonnal visszhangozza a barbarizmust? Engem inkább az óceánrepülő életrajzára emlékeztet, aki kedden vitte véghez bravurját s csütörtökön már a könyvüzletek kirakataiban díszlik fényképe. Vagy a fotóriporterre, aki az esemény után lohol a kész felvétellel a szerkesztőségbe. Ruth, közepes tehetségű, zsidó színésznő, aki egyaránt szerelmes a színpadba és árja férjébe. S Hitlerék uralomrajutásával mindkettőt elveszti. Vége: öngyilkosság. Ez a regény. Illetve, ha még ez lenne! Nem éppen csábító téma, de Ruth vívódásának, lelkiállapotának megrajzolása mesterművé is válhatna igazi író kezében. Igaz, hogy Lili Körber is kísérletet tesz erre, de feladja a komoly tehetséget kívánó kűzdelmet, s valahányszor elfárad, Göring és Hitler beszédeiből vagy az újságok cikkeiből idéz. S még büszke is erre. Külön megjegyzi, hogy a regényében előforduló adatok ellenőrizhetően pontosak és megbízhatók. Mire nem büszke ma egy regényíró...

Az idézetek végetérnek, elhallgat az S. A.-legények és a majd minden oldalon szereplő rádió ordítozása s Ruth - aki nem érti ezt az új világot s nincsenek elvei, amik kivezetnék a válságból - meghal. S a kritikus eltűnődik, mi lett Tolsztoj műfajából... Mert nem arról van szó, hogy véletlenül egy rossz regényt olvasott, hanem arról, hogy ilyen eszközökkel íródik mostanság a regények javarésze.