Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 9. szám

FÖLDI MIHÁLY: FAULHABER ÉRSEK BESZÉDEI

Faulhaber Mihály bíboros, müncheni érsek néhány adventi beszédet mondott a müncheni Szent Mihály-templomban.

Az ó- és újszövetségről, a zsidóságról és kereszténységről, a kereszténységről és germánságról beszélt s szavai úgy a német birodalomban, mint az egész világon rendkívüli visszhangot keltettek. Németországban kegyetlenül éles vita tört ki e beszédek nyomán; a szavak csatájában egyszerre revolver dördült; az érseki palota dolgozószobájába golyó röpült. Az ádventi beszédek azóta elindultak a müncheni templomból s most a világot járják; mindenfelé fordítják és növekvő izgalommal tárgyalják. [*] Az alig százharmincoldalas füzetet a könyvek közt élő, gondolatok útját figyelő ember megrettenő csodálkozással forgatja. Alig talál benne olyasmit, amit ne ismerne már számtalan könyvből, beszédből, amit egy kiváló katolikus pap szájában ne találna magától értetődően természetesnek. Itt-ott felvillan valamely új fordulat, egy-egy élesebben csiszolt gondolat, néhány jó kép és jól kihegyezett érv; felvillanyozza az érdeklődést a beszédek tiszta logikája, megnyugtat szélesen alapozott és részletekbe hatoló tudás tájékozottsága, megerősít mély forrásokból táplálkozó hite és éles lendülete, de egyébként a beszédek gondolati része a katolicizmus ismert eredményein épül. Csak később, amikor egészen átadja magát az olvasó a szavaknak, mikor a nyomtatott betűk mögött kezdi meghallani a forróbbnál forróbb hangokat, mikor megpillantja a beszélő száját és a reszkető izgalomban átfűlt kemény arcot; mikor az olvasmány vizuális élménnyé dagad és a sorokban feldobban hatalmas tömegek nyugtalan szíve, akkor egyszerre megérzi e beszédek különös drámai hatását. A néha ódon, néha friss gondolatok hirtelen lángra gyúlnak s a fekete betükből tűz csap fel. Az aktualitás, a kor, a drámai helyzetek tüze. Elintézett ügyekről lehullanak a pecsétek; az egyszeregy igazságait elszántan kétségbevonják; a gondolat szabadsága, a faj, a lélek, a száj jogai elé a kényszerű némaság tornyait vonultatják fel; dübörög a vita, ordít a gyűlölet; fegyvert ragadnak egy szónokló pap ellen, aki hitének igazságait hirdeti... milyen igazságokat! Kell-e arról vitázni, hogy a római birodalomból a huszadik századba a kereszténység vezette az embert, hogy az ősi germánságot a kereszténység emelte a modern kultúrába, hogy Európa közepén kereszténység nélkül a germán törzsek elpusztultak volna? Úgy látszik, kell vitázni erről is, ha kétségbe vonják a legegyszerűbb tényeket is és igazságokat is. Vita sokféle képzelhető el. Istenről is sokat vitatkoztak már. Lehet vitatkozni érvekkel, meggyőződést meggyőződés ellen vonultatva fel. A mi korunk (ifjúság? fáradtság?) érvnél és hitnél, úgy látszik, jobban szereti az erőszakot. Lehet, hogy kell hit, de akkor minden népnek külön hite legyen. A huszadik századbeli németség egyes csoportjainak nem rokonszenves a kereszténység, mert Krisztus «zsidó fajból» származott. No gyerünk hamar vissza Wotánhoz, Donárhoz, Freiahoz! Ugyan mit szónokol ott az a pap, gyerünk a pogánysághoz, ott virít a fajiság. Még mindig beszél az a pap? Vonuljanak föl a tömegek... hol a revolver?

A müncheni templom szószékén szorongatott helyzetben prédikál az érsek. Szavából dráma ömlik. Feje erős körvonalakkal domborodik ki a történelem sötétségéből; minden egyes szava égni kezd, gesztusai nyomán hitek gyulladnak, szenvedélyek lobbannak, tömegmozgalmak ágaskodnak, toporzékolnak. Az ádventi beszédek történelmi megnyilatkozásokká válnak s a könyvek és gondolatok mélyéből riadtan mered az ember a müncheni szószék felé. Arról a szószékről nem egy pap beszél, hanem a szabadság. A gondolatnak és szónak a szabadsága követeli azt a jussát, melyet századokon át szerzett. A hit sikít arról a müncheni szószékről, a hit ragaszkodik az életéhez és követeli helyét a lélekben. Az igazság sóhajt arról a müncheni szószékről, az igazság vágya és lehetősége nyujtogatja megbilincselt karját a hűtlen ember felé. Az elfogulatlan, a kutató agyvelő eped onnét levegőre, a lélek jajong békéért, megértésért, kegyelemért. Az ember, az ember vitázik, fenyeget, könyörög, az ember harcol a müncheni szószéken, az ember, aki éppen eleget raboskodott, szenvedett a gondolat, a lélek, a hit szabadságáért, aki kétségbeesetten tiltakozik az ellen, hogy éppen a huszadik században fosszák meg multjának minden eredményétől... miért?... a neobarbarizmus különböző jelszavaiért.

Faulhaber biboros alakja ebben a történelmi aktualitásban kinyúlik a müncheni templomból és a szabad ember élő szobrává magasodik. Mily meglepő fordulat a történelem országútján! Egy katolikus pap védi a gondolkodás, a hit, a lélek szabadságát. Egy katolikus pap szolgáltat igazságot a zsidóságnak, az ótestamentumnak, a keresztény Németországban, a keresztény Európában bölcs szavakkal, forró gesztusokkal, drámai körülmények közt kell megvédeni a krisztusi igazságokat. Ki hitte volna húsz-harminc évvel ezelőtt? Ki hitte volna, hogy a gondolatszabadság, az elfogulatlan kutatás, a történelem, a lélek, a politikai és társadalmi szabadság, a zaklatott ember a huszadik század harmincas éveiben a katolikus egyházban talál majd védelemre? Faulhaber érsek ádventi beszédeinek drámai lendületében a katolikus egyház az ember szabadságáért harcol. Mi mindennek kellett történni, míg ide jutottunk! Iszonyú, mozgalmasságában és útvesztőiben lesujtó film pereg elénk a közeli múltból. Az életünk filmje. Mennyit hibázott és tévedett itt számos elmélet és gyakorlat, míg elbukott vagy megbénult e harminc év alatt! Irányok és mozgalmak, vezérek és tömegek mennyi bűnt követtek el... Emlékszünk még e századforduló tudományára, mely megrészegedett részleteredményeinek sikerétől és vitriolos kíméletlenséggel hirdette a mindentudás és mindenkielégítés gőgjét? E harminc év alatt bukott el a materializmus és racionalizmus megkísérelt egyeduralma. E harminc év alatt igyekezett világszemléletté emelkedni a marxizmus, mely makacsul nem akart megbékélni a lélek irracionális hajlamaival és szükségleteivel. E harminc év alatt feledkezett meg a liberalizmus arról, hogy önmagát értékteleníti, amikor beéri gazdasági elvek hangoztatásával és elejti eredeti rendeltetését a szellemi élet területein is. Elvek és emberek, vezérek és tömegek, gondolatok és lelkek mennyit, mennyit hibáztak, amikor makacs egyeduralomra törtek, amikor nem számoltak az ember örök szükségleteivel, a lélek jogaival, az ember tiszteletével, (az ellenség szeretetével, ahogy Faulhaber mondja,) az irracionális erőkkel, Istennel. Valljuk be, a ma ujonnan átérzett igazságokhoz, az örök igazságokhoz kegyetlen megpróbáltatásokon, kanyargós és fájdalmas utakon jutott el a valóban szabad gondolat. A gondolat, a tudomány, a művészet, az irodalom, a lélek ma ismét Istenhez fordul védelemért, békéért, megértésért. Isten nem tiltja meg a tudósnak, hogy behatoljon a természet titkaiba, sőt bíztatja rá. Isten nem tiltja meg az írónak, hogy szép művekkel gazdagítsa az életet, sőt kéri tőle e műveket. Isten nem tiltja meg az embernek, hogy házat építsen, hídat emeljen, gépet szerkesszen, sőt anyagot és leleményességet ad hozzá... ennél is többet: szabadságot, nyugalmat, egyetemes békét, általános összetartozást. Isten nem tiltja meg, hogy termékeny és igazságos társadalmakat, virágzó országokat alkossunk, sőt ilyen társadalmak és országok csak Isten elvei szerint teremthetők. A valóban szabad gondolat, a valóban elfogulatlan lélek ma belátja, hogy nem oldhatók meg a problémák, nem rendezhető az élet Isten nélkül. Izmusok nem vezetnek célhoz. Fajiságok növelik a zavart, a gyűlöletet. Nem radírozhatunk ki a lelkünkből húsz évszázadot, sőt ötmillió évet s izgatott teoretikusok kedvéért nem rohanhatunk vissza az időben vad babonákhoz, rúnarovásos botokhoz, vastag tölgyfákhoz, emberáldozatoktól vérző ligetekbe. Istenben ne higyjek, lusta mitológiákban higyjek? Ha hinnem kell, pedig szükségem van hitre, a tehetséges, sőt kiváló Rosenberg úr helyett Istenben hiszek. Szabad még szavazni? Vakmerő kézzel áthúzom Rosenberg úr nevét és Isten mellé egy alázatos igent sóhajtok. Rosenberg úr számomra erőszakot és rabságot, kényszert és elviselhetetlenül szűk világot jelent, Isten szabadságot, nemességet, erőt, népet, emberiséget, világot, világegyetemet... egyetemes embert.

Huszadik század, 1934. Ezért az egyetemes emberért Faulhaber Mihály müncheni érsek, a nemes pap, elszánt beszédeket mondott. Huszadik század, 1934. Ezért az egyetemes emberért a katolikus egyház harcban áll az erőszakkal. Ezerkilencszázharmincnégy. Isten küzd a diktatúrák ellen.

 

[*] Dr. Nyisztor Zoltán fordításában «Zsidóság, kereszténység, germánság» címen magyarul is megjelentek a Káldor Könyvkiadóvállalat kiadásában.