Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 2. szám · / · FIGYELŐ · / · HORVÁTH ÁRPÁD: MADÁCH A SZÍNPADON

HORVÁTH ÁRPÁD: MADÁCH A SZÍNPADON
Ötven év margójára
III.

Madáchot Arany János vezette át az irodalom kapuján s Paulay Ede a színpadén. 1883-ban, a jórészt francia drámai anyagon kikulturált s a magyar színpadi beszéd tisztaságát evangéliummá emelő Paulay-igazgatás a meiningenizmus hatása alatt szólaltatta meg a Tragédiát. Helyes úton, mély biztonságával a színpadi érzéknek, normális előadási méretre redukálta a mű 4139 sorát, a szellem s benső teljesség lényegesebb sérelme nélkül. Ehez az auditív előkészítéshez, amit a dramaturg olyan sikeresen végzett el, optikában a rendező-Paulay nem adhatott többet, mint amit kora vaskossága s a Nemzeti Színház akkori technikai felszerelése engedhetett. Dikcióra-kényesen, de - szintén a koráramlatból eredő - deklamációs stílusban játszották a tragédiát, hiszen Paulay minden genialitása és reformer-igyekezete sem tudta a 40-es évek hagyatékát: a deklamáció uralmát, ezt a rossz tradíciót teljesen kiölni. (Ma is él még.) Paulay után, közel 40 éven keresztül, koncepcionálisan nem sok változott a Tragédia színpadi előadástörténetében. Tóth Imre s Ivánfi Jenő rendezéseiben sem, 1922-ig, amikor Hevesi Sándor hozzáfogott a színpadi újjáalkotáshoz. Az ő első kísérlete illúzionista optikát, stilizált színpadot, dramatizáltságában nagyon kidolgozott játékot és dikciót jelentett, egyetemes sikerrel. 1926-ban tovább ment és műfaji felfogását, - amely szerint Madách műve, épúgy, mint a Faust, misztérium - aláhúzta a többtagozású misztérium-színpad megvalósításával, állandó keretbe zártan. Egyhangú sikere nem volt, a revueszerűség folytonos változását kötötte a stabil színpad, melynek dekorativ s ornamens elemei jóval később is készültek el s amelynek térmegoldása amennyire előnyösen tagolt, ugyanannyira szűkítette is a centrális játékteret. De minden, esetleges támadhatósága mellett is generális kezdeményezés volt a műfaji igazság érvényesülése számára, (e tekintetben, tehát fejlődéstörténeti szempontból: 1922-es megoldásánál ezerszerte ösztönzőbb és termékenyítőbb,) hogy a világirodalom egyik legnagyobb magyar misztériuma többé egysíkú színpadon, a játék, proporciók, stílustisztaság és dekorációs egység sérelme nélkül elképzelhető ne legyen.

Paulay is, Hevesi is a korszerűség igényét érezték s a korszerűség varázskulcsát igyekeztek megtalálni. Olyan fejlődéstörténeti bázist fektettek le, aminek számbavétele nélkül mai magyar színpad-studium a Tragédiát illetőleg nem indulhat el.