Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 22. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK

Kardos László: Friss Endre: A lélek védekezik. (Versek.)

1. Van költő, akinek tehetségéről csak egy-egy remekbe sikerült vers tesz vallomást, egy-egy vers, amely ékes fénnyel ragyog a fakó poézis sívárja fölött. De van olyan is - s ilyenfajta például Friss Endre - akinek talentumáról nem egyes remekek kezeskednek, hanem a költői hang egyenletessége, a könyvek lapjain áthúzó színek állandósága, az attitüd hűséges, lassan mozduló vonalai. Friss Endre költészete, egészében, több, mint amennyit egyes darabjai ígérnek. Ha erre a költőre gondolok, nem versei jutnak eszembe; de tisztán látok - kivált legújabb könyve után - egy belső portrét, amelyet mégis csak azok az elfelejtett versek festettek ki oly élesen és aprólékosan. Ez az a költőtípus, amely meghökkenti az antológia-szerkesztőket, hiszen nincsenek «reprezentáns» darabjai, csak könyvei vannak, amelyekből egy-egy verset ép oly kétes sikerrel mutathatunk fel az egész költő helyett, mint egyetlen strófát egy hosszú költemény biztos kóstolójául. Csak könyvei vannak, - mondottam a típusról, de magáról Frissről azt is mondhattam volna, hogy csak költészete van, - mert ha meg is állapítjuk kötetei örvendetes, előre mutató szint-különbségét, kétségtelen, hogy három könyve csak együtt jelenti őt magát, csak együtt hat igazán. Igaz, ez az egység inkább pszichológiai, mint művészi. De Friss Endrében épen azt a lelki mozgásvonalat érzem a legvonzóbbnak, amelynek útszakaszai az egyes kötetek s amelynek érdekessége - hogyan menekül egy gyáva-érzékeny lélek, az embertől a természethez, hogyan próbálja önnön kiáradó jóságával fölpuhítani és lefegyverezni a rettegett, kemény világot, hogyan érzi meg jósága égi áramának forrásában az önző gyávaság alacsony célratörését s végül hogyan szeretne, kétségbeesetten pózt váltani az emberek felé, magányos gőgre cserélve meddő alázkodását? - mondom, e pszichikai mozgásvonal érdekessége megragad.

2. Művészi eszközei nem ragadnak meg ennyire, de bizonyos, hogy szervesen fejlődtek a költő lelkiségéből. Ismerünk költőket, akik acélos és márványos sorokká élik elomló bánatukat, gyötrelmes gyöngeségüket. Friss másfajta. Kínzó belső puhaságát nem ellensúlyozza ily zsarnoki művész-hiúság, gyöngesége lankadtságot visz alkotómódjába is. Verseinek szövete gyakran pókhálószerűen szakadozó, kompoziciói nem egyszer szétfolyók és esetlegesek, sőt egész grammatikáján átrémlik holmi félig-tudatos pongyolaság. De persze, az ilyesféle erőtlenségnek is meg lehet a maga szuggeráló ereje.

3. Egy önnön tisztaságát is sanda szemmel kétlő, gyötrelmes jóság csorog szünetlen e kötet lapjairól. Testvérhangok után síró, gyámoltalan, beteg zene, amelynek ütemei azonban válságos pontokon el tudnak érdesedni s egy szerencsés prózaiságban - amelynek keverését különben egész új liránk oly kitünően érti - új erőre tudnak kapni. S a tétova, lágy csengés nemcsak a józanabb, gyalogos tépelődéssel fér össze e versekben. Jól tűri itt-ott a klasszicizáló ünnepélyességet is, amely latin ódák nyersfordításaira emlékeztet, régi jó, diákos ízeket idézve.