Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 17-18. szám · / · DISPUTA · / · A MAI AMERIKA

A MAI AMERIKA [+]
STEINER ÁRPÁD:

Sajnos, túlkésőn jutottam a Nyugatnak ahhoz a számához, amelyben egyéb értékes cikkek között egy szümpozionba botlottam, amely a mai Amerikával foglalkozik. A Nyugathoz régi, szép emlékek szentimentális szálai, ifjúkori rajongások fűznek. Ilyen érzelmek nélkül aligha lenne érdemes a vitában szót kérni. Hiszen sem az Egyesült Államoknak, sem a 120 milliónál több lelket számláló nép-óceánban elvesző egyszerű polgárnak nem éppen életbevágóan fontos, hogy 6000 km. távolságra milyen tévhitek, milyen nem egyszer gyermetegen naiv balítéletek látnak felőlük napvilágot. Amerika már régen megszokta, hogy háromhetes tanulmányi utak gyümölcseként filozófikus elmefuttatások intézik el multját, jelenét és jövőjét. Az Egyesült Államok már régen túl vannak azon a korszakon, amikor az amerikai közvélemény izgalommal hallotta, hogy előkelő idegenek leereszkedő tónusban rótták meg politikáját, szokásait anyagi és erkölcsi fiziognómiáját. Dickenstől Duhamelig sok jót és sok rosszat írtak össze erről a furcsa Új Világról; apostoli hévvel korholták és bátorították; egy igen jól ismert román történész és államférfiú csak a minap állította elénk követendő példaként - risum teneatis amici - az egységes Nagy-Románia képét. Maradandó érték kevés akad a papírtengerben. A magyar szellemi élet büszkén mutathat Pulszkyék amerikai írásaira; megbízható okulást pedig könnyen nyerhet Fr. Schönemann kitünő német Amerika-könyvéből.

Egy esztendős látogatás után, egy már nem fiatal, kedves, rendkívül szimpatikus, művelt magyar barátom ment haza Amerikából. Egy év alatt annyit tanult meg angolul, hogy szivart, újságot (persze németet) és hasonló apróságokat tudott vásárolni. Amerikaival alig beszélt ittléte alatt. New York egy külvárosában lakott idillikusan szép környezetben. Hébe-hóba beutazott New Yorkba. Látott embertömegeket, felhőkarcolókat, autót, vasutat. Ismerősöktől, rokonoktól hallott bőven viszonyokról és emberekről. De mit tud Amerikáról. Valószínűleg annyit, mint a szümpozion vezetője. Bocsánat, valószínűleg jóval többet, mert egyrészt több alkalma volt, hogy belelásson az amerikai élet tempójába, másrészt pedig több jóindulattal nézte az amerikai glóbust.

Mert megdöbbentő, hogy a Nyugat előkelő szintjén mozgó folyóirat hozzon olyan véleményt, amelyet legtalálóbban németül lehet jellemezni: es ist durch keinerlei Sachkenntnis getrübt. A vitát vezető úr Amerika gigászi kultúr-akarásáról, tudományos. népjóléti ipari törekvéseiről egyszerűen nem vesz tudomást. Apodiktikusan kijelenti, hogy ami Amerikában magasabb, «európai import». Az amerikai irodalom szerinte alacsonyabb rangú, mint a bolgár, vagy új-görög, vagy szlovén irodalom. Kérem szépen, íme egy literátus ember, aki még nem hallott Longfellowról, Thoreauról, Hawthorneról, Emersonról, Walt Whitmanről, Edgar Poeról, Dreiserről, Willa Catherről, Thornton Wilderről, Sherwood Andersonról, John Dos Passosról, etc., de azért bátran «nyilatkozik» az amerikai irodalomról. Aki nyilvánvalóan nem hallott a mai amerikai pedagógiáról, a nagy amerikai egyetemekről, a new yorki Városi Könyvtárról, a washingtoni Nemzeti Könyvtárról, a Harvard Egyetem Könyvtáráról, a new yorki, bostoni és chicagoi szépművészeti múzeumokról, O'Neill drámáiról, a new yorki és a chicagoi operáról, a bostoni és a philadelphiai és clevelandi és los-angelesi szimfónikusokról, néger «spirituals»-ről, a nagy irodalmi revükről, a megszámlálhatatlan tudományos folyóiratról, az amerikai békemozgalomról, a Rockefeller és Carnegie Alapítványokról, - amerikai ideálizmusról.

Ehelyett egy-két szenzációs újságcikk és a hollywoodi operettvilágban szerzett néhányhetes tapasztalata alapján a zsivány-világ végleges diadalát jósolja Amerikában. A prohibiciót, - bár e sorok írója elejétől végig kivihetetlennek tartotta, - nem lehet egyszerűen «kutyakomédiának» elkeresztelni. A bűnözés ijesztően növekvő méretei eléggé foglalkoztatják az amerikai hivatalos és félhivatalos, egyházi, pedagógiai és szociológus köröket: de kijelenteni, hogy az egész amerikai élet a fegyenc-pszichológia jegyében áll, az abszurditás csimborasszója. A konferenciának egyik különben igen józanul és higgadtan gondolkodó tagja annyira a vitát vezető úr befolyása alá kerül, hogy egy igen ismert nevű volt newyorki polgármestert is gangsternek nevez ki: ez a könnyelmű kijelentés egyenes megrágalmazása annak a New York városnak, amely dollármilliárdokat áldozott népjóléti és kultúrális célokra, amely ingyenes közoktatást nyujt, tankönyveket beleértve minden egyes gyermekének faji, felekezeti, társadalmi különbség nélkül, és amely 1931-ben, a gazdasági világkrizis kellős közepén 182 millió dollárt költött közművelődési érdekekre.

A vita-vezető tájékozatlansága azonban nem csupán negative, hanem a legpozitívabb formában is megnyilatkozik. Ő nem lát különbséget a demokrata és a republikánus párt között. Ahelyett azonban, hogy érdeklődött volna a két nagy történelmi párt históriát alkotó programmja iránt, egy francia államférfiút idéz, aki valószínűleg ugyanolyan alapossággal tanulmányozta az Egyesült Államok történelmét és politikai problémáit, mint a mi magyar kutatónk. Pedig úgy-e, egy klasszikus mű is akad a sok között, amely az amerikai alkotmányos és politikai kérdések komplexumáról íródott, Bryce nagy műve, - de azt is, aki Bryceról sohasem hallott, a demokrata párt márciusi győzelmét követő események bizonyára meggyőzték, hogy a demokrata és a republikánus párt között tátong akkora űr, mint teszem a terézvárosi demokrata-párt és a Wolff-párt között. Sőt ez az űr talán mélyebb és szélesebb is, - de miért zavarjuk a kérdést a magyar belpolitika problémáival.

Ugyanez a tájékoztatlanság ismét a rágalmazással határos tévedésbe vezeti a konferencia irányítóját, amikor Darwint idézve (vajjon helyes-e az idézet, mert nem említi, Darwin melyik munkájából merítette?), az amerikai «fajt» az «erősebb, durvább, bűnözőbb emberfajtának» tekinti. Hogy ez a három melléknév mennyiben rokonértelmű, azt most ne vitassuk. Hogy a három első évszázad amerikai bevándorlójánál mens sana in corpore sano volt az első és legfontosabb követelmény, az magától értetődik. Az északamerikai kontinens meghódítása a világtörténelem egyik nagy eposza, amelyet Cooper, Boier, Frank Norris, Martha Ostenso, Rölvaag regényei mellett is eddig a cseh Dvorzsák dalolt meg legszebben. A harc az elemekkel, az őserdővel, a Közép-Nyugat végtelen telével és tikkasztó nyarával, a Jakob-Wassermannos érzelgős indián-rajongás ellenére is barbár, primitív és kegyetlen őslakókkal, harcos embert követelt meg, akinek méltó párja volt a sokgyermekes, törhetetlen, dacos asszonya, - ez az a bűnöző fajta, amely máig is nagy és szép ideálokat adott az amerikai népnek. A 19. század kétségbeesett ír bevándorlása, amely kenyeret, munkát és politikai és vallási üldözés elől menedéket keresett itt, a 48-as március után szabadság után lihegő nagy német tömegek, majd a skandináv parasztság földéhes, dolgos légiói, a század végén a Fehér Cár földönfutó zsidai, nincstelen, letiport, kérgestenyerű, dolgos olaszok és szlávok százezrei, milliói túrták a földet, találtak hazát a csillagos-sávos lobogó alatt. Róluk Zilahy nem tud; ő csak a sikkasztó bankfiuról, a könnyelmű póstatisztről, táncos-muzsikás ál-gentryről, bukott kereskedőről vesz tudomást, aki a Törvény keze elől keresett menedéket és talált ki tudja milyen sorsot Arizonában vagy Minnesotában. Hogy ez a pár száz vagy akár pár ezer bűnöző mit jelent az Unió ma már 122 milliós lakosságában, arról felesleges többet mondanom. Annál fontosabb azonban az a körülmény, hogy az új Népvándorlás kavargó áradatában mégis csak a Zarándok Atyák demokrata, liberális, «mindent a népért, mindent a néppel»-világszemlélete maradt az amerikai ideálok sarktétele. Ez a világszemlélet adta nekünk Franklin D. Rooseveltet - és ennek a világszemléletnek a pólusa adta Németországnak Adolf Hitlert.

De természetesen nem kívánom a vitát politikával kavarni, bármennyire is csábít a téma. Politisch Lied - ein garstig Lied. Távolról sem kívánom Amerikát mint Meseországot lefesteni, ahol fehérszárnyú angyalok szedik a hurkát-mézet-vajat a fákról és dollárokkal tömött párnákon pihenik ki fáradalmaikat. Az öregedő Goethe Amerika után szálló sóhaja sem kapat el, hogy ne lássam Amerika súlyos problémáit is. Amerika nagy világtörténelmi szerepe nem a ma presztizsét vesztett dollár feltalálásában merül ki: ez a föld a demokrácia politikai és társadalmi érvényesüléséért folyó évszázados küzdelemnek a megtestesülése. Az Egyesült Államok minden problémája, áldása és kóros szimptomája a demokrácia alapelvéből érthető meg. Ez a sark-köve a 78-as alkotmánynak; ezen alapul az amerikai nevelés; a demokrácia szivárványa, mindenki nevelhetőségének a délibábja, a társadalom megváltásának törvényeken alapuló problematikája, az emberbe vetett hit optimizmusa, amely funkcionált, amíg a gép forradalma agrár Amerikából szélsőségesen ipari országot nem teremtett, a harc az európai államok paternalisztikus tendenciáival, az államnak minimumra korlátozott rendőri tevékenysége; hogy mindezekből mi fog megmaradni, a következő évtizedek döntik majd el. Valószínű, hogy a növekvő centralizáció, a rohamosan fejlődő államszocializmus Amerikát az Ó-Világhoz fogja közelebb hozni. De a gangsterek harca a tisztességes polgári társadalommal, bár egyike az akut problémáinknak, nem állítható be olyan módon, mint Zilahy teszi; arról szó sincs, hogy olyan természetű probléma lenne, mint a magyar olvasó Zilahyt követve elképzelné. Az ő fantáziája a jó öreg Sue és Gutzkow nyomán a ponyvaregény színeivel festi le az amerikai «alvilágot».

Amerika változó képe az európai lélekben az egyetemes szellemtörténet egyik legmegkapóbb epizódja. A 16. század fantasztikus utazóitól a 18. század «bon sauvage»-án és a 19. század romantikusan rajongó és ekszkommunikáló regényén át a háborút követő inflációs világ undorító dollár-imádatáig, amelyet az utolsó öt esztendőben Amerika harsány becsmérlése váltott fel, híven veri vissza küzdő és szenvedő nemzedékek kaleidoszkópikus káoszát. A világháború szomorú bizonyítéka annak, hogy Amerika félreismerése katasztrofálissá válhat: ha a Központi Hatalmak diplomáciája az Egyesült Államokat jobban ismeri a nagy háború másként fejeződött volna be. Tárgyilagos képet alkotni Amerikáról igen nehéz, de fontos dolog még a 6000 km.-re fekvő Magyarországon is. Ferde nézetek, ha olyan népszerű író hangoztatja őket, mint Zilahy Lajos, megbosszúlják magukat, - de nem az Egyesült Államok rovására.

 

[+] E cikk írója a New York városi Hunter College tanára, a wisconsini Association of Modern Language Teachers volt elnöke, a Mediaeval Academy of America folyóiratnak, a «Speculum»-nak szerkesztő bizottsági tagja.