Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 10-11. szám · / · Nagy Endre: FIAM! ...

Nagy Endre: FIAM! ...
Elbeszélés (2)
13.

Olykor eljött a lakásomra is. A verskötetét rendezte sajtó alá és így sokszor volt sürgős megbeszélni valója velem. Nagy viták folytak, hogy egy-egy vers benn maradhat-e a kötetben, vagy dobjuk ki irgalmatlanul. Eleinte még azt hittem, hogy ezekben a vitákban én vagyok a hangadó, de aztán éreztem, hogy az ő akarata egyre jobban magával sodor. És ilyenkor egyáltalán nem éreztem bosszúságot; ellenkezőleg, amint lépésről-lépésre hátrálva végül is megadtam magam, valami eddig ismeretlen meleg elégültség ömlött el bennem. Ebben a megadásban már szinte a legyőzött asszonyok szexuális gyönyöre volt.

Feleségem egyáltalán nem titkolta, hogy ez a barátság kedve ellenére van. Nem szerette a rosszul öltözött és megbízhatatlan helyzetű irodalmárokat. Mikor egyszer - csakhogy rokonszenvét kicsikarjam - dícsérni kezdtem neki a kölköt, egy tizennyolcadik századbeli marquise nagyvilági mosolyával válaszolta:

- No igen ... csinos fiú ... öregszünk, kedves barátom, öregszünk! És hallottam, hogy öregurak hajlamaiban gyakran állanak be hirtelen változások.

Az isten tudja, hol szerezte ezt a hangot! Megfoghatatlan, hogy nők milyen könnyedén és milyen kevés fölszereléssel tudnak a legraffináltabb civilizáció csúcsaira fölkapaszkodni .. Ez a finomkodó durvasága nagyon megbántott, felelni se tudtam rá. Csak mosolyogtam, mint valami jól sikerült elmésségen és valószínűleg nem sejtette, hogy olyan sebet ütött rajtam, amely soha többé be nem gyógyulhat.