Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 10-11. szám

Fenyő László: ÜNNEPSÉGEK UTÁN

Mit hoztál magaddal az ünnepekről?
Önnön sértődött arcodat
s a kék hamvat, mit a hegyekről
a vízbe fútt az alkonyat,
felitta onnan a szemed:
kék játszik szürkéje megett.

Ez is boldogság, valami
s hidd el, a világ nem azért van:
téged sebezzen,
nincs a világnak munkaterve
még komolyabbra sem, nem erre,
népekre sem, nem egy-emberre
s ami sebez, félig véletlen,
félig magad akartad, úgy
hagyva sebezhetőd fedetlen.

Ilyesmin évődhettem ottan,
egyedül ülve egy sarokban,
nem egyedül, nem is sarokban,
hosszú asztalnál ötven fej között,
a bor csendes volt, a beszéd gyöngyözött,
szerettem volna vélök hevülni
s egy hang szólalt meg: - Menekülni!
Magányosak a te útaid.

Igen, ez a magány, ez megmaradt még
és ha barátod póznak mondja is,
nem választottad, ő választott
s választása nem volt hamis:
méltónak lenni hozzá, célodúl
ezt ápolgattad, hogy ne puszta csend,
ám szigorú munka-cella legyen, hol
a szellem kísértetjárása leng.

Ez a tiéd - így - bocsáss meg tehát
s hogy nem tudsz közösségben élni:
keresd magadban a hibát;
felejtsd a szennyes törtetőket,
a kis akarnokok hadát,
homlokod legyen a nyugodt önérzet,
nem téged ért ott a kudarc,
az történt, ami történni szokott:
a ripacs mellett újra megbukott
a némán meghúzódó tiszta-arc.