Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 7. szám · / · Figyelő

LAPSZEMLE

Hasonlatot vagy jót, vagy semmilyent! Hogy mi mindenféle betegségben szenvedhet egy hasonlat, hogy hány ok miatt, hányféle módon lehet rossz, az szinte felsorolhatatlan. Ime egy hasonlat az Objektiv és szubjektiv kritika című cikkből («Szivárvány»): Az objektív kritika, amely zsákuccába vezetett, «felállította például a szigorú szabályt, hogy a lírikus költő érzelmei és élményei csakis akkor szalónképesek, ha azokat előre meg- és kiszabott verslábak frakkjába (verslábak frakkja!) öltözteti, ráparancsolt hangsúlyos ütemek feszes, keményített ingjébe nyomorítja, rímek merev gallérjaiba, alliterációk kényelmetlen manzsettáiba szorítja és így tovább.» Az író nem ura többé a képnek: a kép viszi az írót.

*

A «Budapesti Szemlé»-ben, Berzeviczy Albert, Herczeg Ferencről: «...mindent, amit közrebocsát, lehetőleg tökéletes formába önt, nem siet el semmit, nem csábíttatja el magát a mértéktelen magasság kísértéseitől, hanem következetesen arra törekszik, hogy a közönség ne olvasson semmit Herczeg Ferenctől, ami nem volna méltó Herczeg Ferenchez...» És ezután: «Ez a bölcs mértéktartás indítja arra is, hogy a külföldi elterjedtség elsőségét - különösen a drámairodalom terén - szívesen engedje át másoknak.»

*

Egy másik folyóirat Uj könyvek c. rovatából (Joseph Roth: Radetzky-marsch) «Ha bizonyos is, hogy Joseph Roth nem lehetett a császár-király hálószobájában, mikor az utolsó napjait és óráit élte, akkor is kétségtelen, hogy fotografikus (?) hűséggel adta vissza az uralkodó minden szavát és gesztusát, már csak azért is, mert inkább hiszünk Rothnak, mint az esetleges máskép lefolyt valóságnak.»

«...itt olyan munkáról van szó, mely messze-messze túl fogja élni a magunk és nagyapáink (!) generációját is...»

*

Megindult a «Fórum» című «szépíró újság.» Beköszöntője azt hisszük páratlan a fiatal folyóiratok történetében. Az első évfolyam első száma Halotti beszéd című cikkel kezdődik «minden külön értesítés, beköszöntő helyett.» S e legelső cikk legelső mondata így hangzik: «a Fórum mögé tömörült fiatal magyar írók tisztában vannak azzal, hogy vállalkozásuk jövője teljesen kilátástalan, mint egyébként az egész magyar fiatalság jövője is.»

Indult-e valaha vállalkozás ily pesszimizmussal? Micsoda szimptóma!

*

Ki törődik a magyar stílussal? Egy kis pongyolaságot még legjobb íróink se nagyon restellnek. Ime egy mondat Lengyel Menyhértnek egy verskritikájából: «Sértő Kálmán mindentől távolabb áll mint a műveltségtől: maga is parasztfiú s csak tegnap öltött városi ruhát.»

Valóban különös parasztfiú! Mindentől távolabb áll mint a műveltségtől. Vagyis semmisem áll hozzá közelebb mint a műveltség. Úgy gondoljuk, az író pontosan az ellenkezőjét mondta annak amit mondani akart.

*

Ignotus az Esti Kurir-ban válaszol Babits Mihálynak. Ki tagadta meg multját? Ignotus egy régi cikkére hivatkozik, amit még 1916. októberében írt, s amiben ilyeneket mond: «elképzelhetetlen, hogy valaki is a képzelet és játékosság elefántcsonttornyába zárkózhassék a saját s a felebarátaí életkérdései elől...» Mondhatnók: tudomásul vesszük hogy Ignotus nem ma tagadta meg multját hanem már 1916. októberében. De nem mondjuk, mert nyomban így folytatja: «A Nyugat művészeti liberálizmusa nem volt elvtelenség, s az ellen való tiltakozása hogy a politika diktálni akarjon a művészetnek: nem volt politikai közömbösség... Megkötni egyőnk politikai szabadságát sem kívánjuk stb...» Ez tökéletesen a mi álláspontunk melyet Ignotus 1916. októberében még nem tagadott meg. A Nyugat nem tagadta meg ma sem, s nem is tagadja meg soha - amíg Nyugat marad. Ami nem azt jelenti hogy «képzelet és játékosság elefántcsonttornyába» zárkózzunk. A mi tornyunk sohasem volt pusztán képzelet és játékosság tornya. De mindig torony volt és torony marad: bástya az ellen hogy «a politika diktálni akarjon a művészetnek».