Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 3. szám · / · FIGYELŐ · / · Kosztolányi Dezső: KARINTHY TORZÍTÓ MŰVÉSZETE

Kosztolányi Dezső: KARINTHY TORZÍTÓ MŰVÉSZETE
A «nyájas olvasó»

Kevés íróval találkoztam, aki annyira tisztelte volna az írást, mint az irodalomnak ez a fenegyereke. Hosszú évekig voltam vele együtt éjjel és nappal, jóban és rosszban s gyakran magam is elcsodálkoztam, mennyire meghatja a tehetség legkisebb jele, mennyire megvesztegeti, leveszi lábáról egy tűrhetőbb mondat. A féltékenységet, az irígységet, mely a mi mesterségünkben bizony eléggé honos, egyszerűen nem ismeri. Magatartása pedig nem holmi belénevelt udvariasságból, vagy türelemből felyik, hanem legbensőbb bensejéből, abból a kamaszkori áhitatból, mellyel az írás bonyolult és kockázatos esélyeit figyeli. Van egy kötete, melynek ez a címe: «Ó nyájas olvasó». A nyájas olvasót sokszor szólogatja. Nem tudom, hány ilyen él manapság. De ha valaki, akkor bizonyára ő a nyájas olvasó, talán az egyetlen igazán nyájas olvasó Magyarországon. Ha olvas, megfeledkezik önmagáról, együtt szurkol az íróval, azonosítja magát vele. Hány egész gyönge kötet elé írt magasztaló előszót, teljes jóhiszeműséggel. Mindenre talál mentséget. Elvont ítéletei ezért nem mindig megbízhatóak. Én, aki készülő kézirataimat nem egyszer megbíráltatom barátaimmal, hozzá még sohase fordultam véieményért, mert tudtam, hogy talán részrehajlóbb lenne hozzám, mint én magamhoz. A helyzet azonban megváltozik, mihelyt nem elvont ítéletet kell mondania, hanem egy művészi alkotást egy másik művészi alkotással, egy irodalmi torzképpel kell jellemeznie, érzékileg. Akkor a nyájas olvasóból könyörtelen alkotó lesz s az tüstént megtalálja a fájó pontot. Ez nem ismer irgalmat se élővel, se halottal szemben. Megfeledkezik mindenről és mindenkiről, még önmagáról is. Az ihlet révületében halálraszántan-bátor, igazmondó. Az a kamaszkori áhítat, melyet az írás iránt érez, valami gyermekkori szókimondássá és kegyetlenséggé élesül az «irodalom»-mal szemben. Az «irodalom» más, mint az «írás». Úgy tetszik, hogy egy féktelen, jókedvű gyermek este, lefektetés után, testvérei mulattatására ember- és állathangokat utánoz s közben maga is nagyokat röhög, paplana sötétségébe bújva. Ezek a tréfái valóban a gyermekszobában születtek. Könyvek, festőállványok között, a gondolat és szellem tiszteletében nevelkedett, egy roppant furcsa környezetben s onnan, legkoraibb ifjúságából, - szinte csecsemőkorából - hozta magával a bírálatnak ezt a csúfondáros szabadságát, a gúnynak ezt a családias meghittségét, mint mások az érzelmek líráját.