Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 22. szám · / · FIGYELŐ · / · Regény és novella
Schöpflin Aladár: ÉLNI KELL
Reményi József regénye - Kazinczy kiadóvállalat (Kassa)
Reményi nagy regénysorozatának első két részében Barth János, az Amerikába szakadt magyar legfőképpen az asszimilálódás, az amerikai élettel való kínos súrlódás keserű komplikációiban szenved. A most megjelent harmadik részben ez a probléma már megoldódott az élet sodrában, Barth János már megtalálta az új élete formáit: beleélte magát Amerikába, kiküzdötte a maga helyét s az «óhaza» mint líra, mint kedves vágyálom él benne tovább. De még marad egy nagy egyéni problémája: mit kezdjen a saját életével, hol és hogyan találja meg annak az értelmét, hogy egyáltalán él?
A regény kezdetén sivár lelkiállapotban van: életét elborította a közöny, a fásult beletörődés élete értelmetlenségébe, ami már az életmegvetés határain jár. Az emberekkel nincs semmiféle viszonyban, csak a kutyájával szemben tud emberi lenni s inkább csak egy ösztönös belső erkölcs tartja már benne az életben. De nem fogadja el végérvényesnek a klasszikus spleen ez állapotát, az életösztön arra szorítja, hogy folyton és izgatottan töprengjen önmaga felett. Ez a töprengés aforizmáról aforizmára hajtja - a regény első részei sajátságosan mutatják az író stílusának sokszor a modorosságig menő aforizmatikus kifejező módját. Az egyhelyben topogó töprenkedésbe azonban csakhamar mozgás kerül, az életbe izgalmak szívódnak: megjelenik benne a nő. Előbb Kay Seymour, gazdag, nyugtalanul repdeső amerikai leány, aki Barth Jánosért otthagyja vőlegényét, szinte ráerőszakolja magát, benne éli ki amerikai ízű modern hisztériáját s szándéktalanul belopja Barth szívébe az élet nagy kérdésére adandó igenlő feleletet. Ez a szerelem, melynek külsőségei egészen amerikai ízűek új, frissítő mozgásba hozza Barth egész lényét, új, addig ismeretlen vagy elavult életenergiákat fakaszt fel benne s előkészíti a nő igazi nagy élményére. Már az sem töri össze feléledt energiáit, hogy Kay elhagyja, mert rájön, hogy neki nem lehet gyermeke s Barth iránti egész szerelme a születendő gyermekért volt - némi megriadással, de összeroppantó szenvedés nélkül közeledik ahhoz a nőhöz, akit mintha a sors rendelt volna melléje, a már Amerikában született, magyar származású táncosnőhöz, Mikes Klárához. Általa, vele és benne gyakorlatilag is megtalálja a harmonikus életfilozófiát, melyet egy farmon való nyaralása közben elméletileg ismert meg két bölcs, kiegyensúlyozott életű, egyszerű amerikás magyarral való beszélgetésekben. A veleje ennek az életfilozófiának: lenni kell, élni kell, benne kell élni az életben. Élni becsületben, tisztán, a lelkiismerettel egyetértésben, belső szabadságban és elfogadni, amit az élet ad. Úgy tetszik, Reményi elgondolása szerint az embereknek az a legfőbb baja, hogy az emberek inkább az idegeikkel élnek, mint a szívükkel és az értelmükkel, erőszakolják az élet képzett javait és elejtik, amiket erőszakolás nélkül, magától ad, a valódi javakat. Ezért nem tudnak igazán emberi életet élni, ezért tud fölébe emelkedni két egyszerű magyar munkásember a művelt ideglények minden filozofálásának. A komplikációból, hajszából nyugtalan tűnődésből eljutni az élet egyszerű őstényeihez, amilyenek: család, asszony, gyermek, kenyér ez az élet igazi útja. Minden út az emberi erkölcs kezdő fogalmaihoz vezet s aki ezekhez el tud jutni, az eljut az élet igenléséhez, amelyben feloldódik minden átélt szenvedés. Ezt az utat Barth János Matyi kutyáján kezdi, az egyetlen élőlényen, amellyel nagy élet-közönyében egyedül tud meleg, bizalmas viszonyban élni és az asszonyon éri megnyugodott végét, aki úgy áll előtte, mint a beteljesülés nagy igen-szava.
Az asszimilált amerikai magyarban azért tovább él a mult: a magyar vidéki város és Budapest, a gyermekkor emléke, amely néha nagy erővel támad fel és emlékezteti élete gyökereire. És megmarad benne a magyarokkal való rokonérzés. Akármennyi haszontalan, silány emberrel találkozott köztük: Szita Bálinttal, a már-már elzüllött lakatossal, akit ő állított talpra, mikor munkát szerzett neki és visszavezette asszonyához, a derék Galambos Andrással és a békési sváb Mack Stefannal, a Rozina takarítónő lakadalmas népével, szerelme, Mikes Klára finom rajzú anyjával. S itt árulja el magát az író. Rajzol rokonszenves amerikaiakat is, de ezeknek a színeiben, vonalaiban mindig van valami hidegség. Igazán melegen, teljes megértéssel és kongeniálisan csak olyan amerikaiakról tud szólni, akik legalább származásra magyarok. Valahogy szükségszerűnek érzik, hogy Barth János csak magyar nővel találhatja meg élete értelmét. Az asszimilálódás lehet végleges, az agy, az ideg, a test asszimilálódása, de a szív nem tud végleg asszimilálódni.
Azt hiszem, ez a magyarázata annak is, hogy Reményi húsz éve Amerikában él, amerikai életformákkal, angol nyelvvel, de regényeit magyarul írja.