Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 20. szám · / · FIGYELŐ · / · Képzőművészet

Farkas Zoltán: KÉPZŐMŰVÉSZETI SZEMLE

Istokovits Kálmán kiállítása. Istokovits Kálmánnak az Ernst-múzeumban megnyílt kiállítása, ahol régebbi rézkarcai egyrésze is látható, festői munkásságának legújabb termékeit mutatja be. Túlnyomó részükön meglátszik még, hogy a művész a grafikából indul ki, számos festménye megfestett grafikai elképzelésként hat. Istokovits a korlátlanul csapongó képzelet embere, portréi kivételével majdnem minden vászna álomlátásként hat. Nagyon sok oldalról fogad magába benyomásokat és sok emlékezéssel terhes, de ezeket kavargó, ideges stílusa ma már jobban magába olvasztja, mint legutóbbi bemutatkozásán. Átérzettség szempontjából még ma sem mindig teljesen meggyőző, a nagy kavargás mögött nem mindig rejlik magával ragadó kifejező erő. Kétségtelen azonban az, hogy színadásának keménysége kissé enyhült, hogy a nagy és sokszor brutálisan jelentkező színharsogások most már valamivel jobban összhangzanak, mint régebbi képein.

De mindent összevéve is, még mindig kiforratlannak és túlságosan kisérlezetezőnek látszik. Új témakörrel is megpróbálkozott: újabban raffinált megvilágítású arcképet is fest, melyeken virtuózi módon kisérletezik a fényhatásokkal. Ezek a portrék nagy ügyességgel készültek, kár hogy bensőségük elég kivánni valót hágy. Valahogyan itt is az az érzésünk, hogy a művész fiatalos legénykedésből többet markol, mint amennyit igazán meg tud fogni, hogy mélyen, átérzett alakítás helyett inkább csak játszik feladataival, és ezért még mindig nem találta meg alkotásmódjának egyéni, belső törvényét, mely szükségszerűen kényszeritené úgy teremteni, mint ahogyan kell alkotnia. Ez a végső őszinteség valamiképen még mindig hiányzik elképzeléseiből.

A nemzeti fájdalom szobra. A napokban leplezték le a Szabadság-téren Rothermere viscount ajándékát, azt a szobrot, mely a trianoni Magyarország fájdalmát van hivatva jelképezni. A szobormű, teljes női akt, fájdalmasan nyujtózkodó nőt ábrázol, akinek tagjait kétségbeesés béklyózza szenvedő mozdulatba. Emile Guillaume francia szobrászművész alkotása. A rodini testátszellemítés modorában gyökerezik, persze az újabb francia szobrásziskola ama törekvéseivel párosulva, hogy túlságos festőiség helyett szobrászibb nyelven beszéljen. Becsületesen, sok helyütt finoman megmintázott női aktot ád, bár különösebb lelki átérzés nélkül; inkább nagy szobrászi kultúrára támaszkodó ügyes szobrásznak, mint valóban jelentős alkotótehetségnek munkája. Több benne a rutin, mint az erő, de a Szabadság-tér művészi szempontból nem legszerencsésebb magyar szobrai mellett mindenesetre jól megállja helyét, tanuságául annak, hogy egy fejlett szobrászi kultúra rutinja jobb egy fejletlennek ügyeskedéseinél.