Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 19. szám · / · ERDÉLYI JÓZSEF: TIZENKÉT VERS
Rohan kocsink a síma úton
s rohan a láthatár felett
a nyugvó nap piros pecsétje, -
Isten veled!
Isten veled, arany virágom,
arany napom, - látlak-e még!
Órája sincs, hogy elköszöntem
s már mintha rég...
Már mintha rég... A szenvedő
nem mér teret, nem mér időt.
Repül a nap, mindjárt elér egy
erdős tetőt.
Erdős tető most eltakarja
sötétlő sűrű fáival.
«Viszontlátásra!» Cseng fülemben
mint égi dal.
Mint égi dal, cseng-bong szivemben
a te utolsó szép szavad
s mint örök nap lobog szememben
arany hajad -
arany hajad sugárkévéje -
Életem legszebb napja, szállj!
Szállj pirosan, te nagy világszív
s szívem, te fájj!
Szívem, te fájj! A boldogságért
meghalni is csekély dolog. -
Addig repess, dobogj, amíg
rá gondolok!...