Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 13-14. szám · / · PINTÉR FERENC: MÁJUS ELSEJE

PINTÉR FERENC: MÁJUS ELSEJE
KISREGÉNY
6.

A Rákóczi-út sarkán szegényesen öltözött, szenvedő arcú nő került melléje. Nem szerette az ilyen asszonyokat mostanában. A feleségét juttatták eszébe. Ráadásul az asszonyt megismerte egy másik, párnázott tenyerű kofának látszó kövér és beszélgetni kezdtek:

- Hogy van Aschbergerné nagysád? - fuvolázott a kövér és utána megrántotta magát az ülésen, összefogta elől a kezeit.

- Hát, hogyan is lehetnék, - sóhajtott megadóan a másik, - magam is csodálkozom, hogy még élek.

- Mondja!?! Tc! Tc! Magának is kijutott igazán. Ki hitte volna!? Olyan jóravaló, derék ember volt az azelőtt és kegyed úgy gondozta. A multkor láttam, hol is no? Ja, a körúton egy ilyen automata büffénél. Hát egy rongy és piszok volt az egész ember.

A másik asszony előszedte a zsebkendőjét és csöndesen törülgette könnyeit.

- Ja, ja, a kártya! Azzal együtt jár az ital, meg a nők, - bizonygatta a kövér kíméletlenül. A másik zavartan, mintha az ő szégyene lenne, igyekezett másra terelni a beszédet.

- És kegyednek? Megy az üzlet?

- Gyüjjön el egyszer hozzám, aranyos, majd elbeszélgetünk! - felelt a kofa.

- Majd egyszer, - sóhajtott a szenvedő arcú, - nincs már nekem kedvem arra se, hogy embereket lássak.

Sóhajtva köszönt és nagyon alázatos, megtört szerénységgel kért útat magának kifelé.

Lukácsnak is át kellett szállnia, de nem lépett volna az asszony mellé a világ minden kincséért sem.

- Az asszonyok jobban tudnak szenvedni. Fájni tudnak másoknak is a szenvedésükkel. Olyan a fájdalmuk, mint a járványos betegség: megfertőzi az embereket. Elveszi az embernek a kedvét az élettől. Hát a férfiak talán nem szenvednek? Ép az, akit a büffében lát az ember, hogy csupa rongy és piszok, pedig azelőtt skatulyából szedték ki mindennap, az nem szenved? Szenved, szenved, de attól nem lesz könnyes senkinek a szeme. Legföljebb talán az asszonyoké, de akkor az az asszony szereti azt a férfit. Aztán, később azt mondja neki: «Ugyan ki szerethet ilyen szánalmas figurát?!» És mégis, mindig nekik van igazuk, mert az ember végre is megöregszik...

A Futó-utca sarkán eszébe jutott a meglepetés éppen a bolt előtt, amelyen nagy betűkkel díszelgett «Csemege - fűszer - péksütemény - zöldség és gyümölcs.»

Éppen kilépett a boltból az egyetlen vevő, egy rózsaszínkötős cseléd, most alkalmas az idő megbeszélni a dolgot. Özvegy Sinkóné, a fénylő feketeszemű, feketeruhás tulajdonosnő meglepetve nézett az üvegajtó zörrenésére.

- Szabad szolgálnom?

Lukács gyanakodva vizsgálta az asszonyt.

- Egy diszkrét ügyet szeretnék megbeszélni, asszonyom, de nem akarnám, hogy a feleségem megtudja... Tudniillik egy személyes dolog, csak kettőnkre tartozik...

Maga is zavarba jött, érezte, hogy nem jól fejezte ki magát. Sinkóné meglepetten pillantott föl, aztán hűvösen szólt:

- Nem értem, kérem. - Megtámaszkodott a pulton és a kezével utánanyúlt egy kétkilós vas-súlynak.

- He-he, olyan különös dolog, - nevetett Lukács - ugyanis a feleségemmel egy kis véleményeltérésünk volt a nyaralás miatt, a nyaralás miatt... hát most én meg akarnám lepni. Letennék itt nagysádnál száz pengőt és kegyed nem szólna semmit, csak a könyvbe beírná minden tételnél, hogy «fizetve». Addig, amíg a száz pengőből telik. De én úgyis bejövök majd megint és elszámolunk.

Elővette a viaszosvászon táskát a zsebéből és símogatva tartotta a kezében, aztán kivett belőle egy százast.

- Mondja azt a feleségemnek, hogy valaki, aki a férjének tartozott ezzel, idehozta a száz pengőt, hogy ez egy meglepetés akar lenni az én számomra...

Mielőtt az asszony magához tért volna a csodálkozásából, Lukács már a házuk előtt járt és fütyörészve lépett be a kapun.

- Ez a legnemesebb bosszú. Az asszonyt egyik meglepetés után a másik éri. Csak el nem árulni semmit. Az ilyen alacsony jellemeket csak a rejtélyesség tudja leigázni. Megbocsátani ugyan nem lehet, az nevetséges lenne, de utóvégre ő a gyereknek az anyja. Azonban ez csak részvét az ő részéről, ami nem zárja ki, hogy undorodjék tőle. Legszívesebben elvinné autózni, de egy külön ülésben és a jól megterített asztalnál is egy üvegfal választaná el őket...

Most azonban a gyereket fogja meglepni.

A konyhaajtón már a folyosó végéről egy cédulát látott.

«A mosókonyhában vagyok!» állt a cédulán. Tehát nagymosás. Soha jobbkor. Legalább elviheti a gyereket az anyja tudta nélkül. Biztosan mindjárt jön is Pisti, csak elküldte valahová az anyja. Addig is szemlét tartott a lakásban. Kinyitotta az ablakokat mind a két szobában. Kiment a konyhába. Nagyon szerette volna tudni, hogy élnek most ketten, a gyerek meg az anyja. Igazán nem vásárol-e többé könyvre?

A hosszú konyhaasztalon álltak az edények, ruhával letakarva. De ebből nem sokat tudott meg. Egyáltalán nem tudott meg semmit. A kamrában kőport, sikálókefét, gyertyát, szappant, lisztet, teát, zsírt, gyufát, fél citromot, kenyeret és sót talált, mint máskor, azonkívül Sidolt két tubussal.

Kezdte unni a várást. Hol van a gyerek? Megkérdezhetné az asszonyt, csak fel kellene mennie a mosókonyhába. Ezt a gondolatot azonban gyáva és nevetséges kísérletnek tartotta. Az a gyerek is! Ahelyett, hogy itthon tanulna, csatangol valahol. Szép kis diák! Az anyja nevelése.

Fölszaladt a lépcsőn a padlásig és onnan be a mosókonyhába. A felesége éppen a nagy öblítőkádba öntötte a kékítőt és a másik kezével keverte a bodros kékséget bele a vízbe. Szappanszaga és gőzös levegője volt az egész helyiségnek.

Lidi asszony nem szólt egy szót sem, csak megállt a vízben a keverő karja és a másik kezéből letette az üveget.

- A gyereket keresem! Hol van ilyenkor az a kölyök?

- Az osztályfőnöke beajánlta egy gazdag gyerekhez, most naponta együtt tanulnak. Ott is kosztol, csak estére gyön haza.

Lukács nyelt egyet.

- Arra nincs szükség, hogy a gyerek másnak a kenyerét egye! Gondoskodik arról az apja.

- Ha tudna! - szólt gúnyosan Lidi, aztán elébevágott minden kitörésnek. - Nekem ugyan mindegy. Ha nem engeded, hát ne menjen.

- Nem is fogom engedni! - dobbantott a lábával Lukács. - És kik azok az emberek, ahova a fiam jár?!

- Váróék, a hangszergyáros, ha valaki kérdi.

Lukács arca megenyhült. Nem akarta azonban mutatni, hogy tetszik neki a dolog. Utóvégre rendes emberek közt van a gyerek, nem árt neki, ha modort tanul.

- Már megvették neki a teljes cserkészfelszerelést és mondhatom, nagyon szeretik a Pistit. Szerencséje lesz neki, hogy odakerült, ha ugyan ott marad!

Mintha széttörték volna egy gyerek játékát. Lukács úgy hallgatta, hogy a Pisti cserkészfelszerelését megvették a Váróék.

- Azért mégis csak szolgasor az, nem úri gyereknek való! - szólt mérges-epésen.

- Koplalni, az úri gyereknek való? - vágott vissza az asszony és kezdte belecsapkodni a ruhákat az öblítővízbe. Amint a víz szertefröcsögött, Lukácsnak az orrára is csöppent egy csepp.

- És mosni, sikálni, az úriasszonynak való? - folytatta az asszony.

- Rosszindulatú, goromba némber! - gondolta Lukács. Sarkon fordult, kiment és mivel a kalapja, botja nála volt, be se ment a lakásba, hanem egyenesen az utcára tartott.

Itt már sürgős a megoldás, állapította meg az ebédnél. Nem tudott mit rendelni. Nagyon megúnta az örökös sülteket. A jó házi főzeléknek nincs párja!

Délután sétálni ment. A levegőn jobban tud gondolkozni az ember. A Hűvösvölgybe villamosozott, de nagyon elhagyatottnak látszott ez a hely és csak egy pár nappal ezelőtt történt itt egy rémes gyilkosság. Nem kívánkozott többé a szabadba sem. Beült inkább a körúti, megszokott kávéházába és unalmában jegyzeteket készített.

Felírta először is, hogy «1000 pengő», aztán aláírta: «befektetés 500 pengő», az ötszázat áthúzta, ez sok, mert ha elvész, csak ötszáz marad neki. Jó, hát «befektetés 400 pengő». Haszon első negyedévben «200 pengő».

Legyünk szerények, nem kell ajtóstul betörni, ez az üzlet. Azonban nem tetszett neki mégsem az egész. Nincs tempója, be kellene fektetni az egészet. Ezer pengő, ha csak megduplázódik, már magában véve is kétezer, nem beszélve arról, hogy meg is ötszöröződhet, sőt hatszorozódhat! Mint amikor elkezdte, azon az estén.

- Ohó! - szólt rá magára. - Az kártya volt; de ki gondol itt most kártyára? Egyenesen őrültség volna!

Este elment a fényes étterembe, ahol Micsinay szerkesztővel megismerkedett. Micsinay nem jelentkezett. Éjfélkor taxiba ült és a C. C. klubba hajtatott.

Utóvégre tudok én magam is játszani.