Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 9-10. szám · / · Figyelő · / · Francia irodalom · / · Querelles de Famille

Querelles de Famille
Georges Duhamel könyve
II. Illés Endre

Querelles de famille, - ha kezdetben kissé különös ez az új Duhamel-könyv, s ha a gyanútlan olvasó egyhamar nem is tudja, hová sorozza: műfaja miatt különös, s műfaja teszi az első percekben meghatározhatatlanná.

Az író noteszében lapozok? - tünődik boldogan a Duhamel-hívő; a közömbösebb olvasó ugyanakkor azt latolgatja: úgylátszik, a gondolatait közli velem Duhamel, a gondolatait, mielőtt figurákba, kompoziciókba, műfajba építené be. De néhány oldallal később gyanakodva figyelnek fel talán mind a ketten: csak nem összefűzött kroki-gyüjtemény ez a tíz fejezet? S néhol a novella felé is emelkedik a kötet valamely darabja, másutt meg mintha napilapok vasárnapi krónikái felé lejtenének egyes elmélkedések. S így igaz: noteszjegyzet is, kroki is, s itt-ott novellisztikus eszközökkel életet s kitünően megfigyelt embertípusokat idéző írás is ez a könyv.

De csak részleteiben az.

Querelles de famille: a cím nem is annyira cím, - inkább műfajmegjelölés, összefoglaló magyarázat. Tizenöt-tizenhat ívnyi veszekedés, még hozzá családi veszekedés: ez az új Duhamel-könyv legjobb meghatározása. Veszekedés, - szokatlan és hibrid műfaj. S veszekedni: eléggé meglepő, de nem érdektelen írói kiállás és attitüd, s mert Duhamel veszekszik, nem is olcsó, fárasztó vagy üres. S amiért, illetve akiért Duhamel kiáll a mai civilizációval veszekedni: az maga az ember.

A gép soffőrtípust nevel. Illetve a soffőr csak az autót vezeti. A hollywoodi mozi, a zenét, tudományt, irodalmat gyorsforralón főző és sütő rádió, a tánclemezes gramofon, s minden gép más-más típust formál már ki, - a maga típusát. De ezek a típusok végül mind egy közös fronton sorakoznak fel. Közös fronton - a szellem ellen.

A szellem jogaiért, a gondolkodás s a gondolat gyönyörűségéért és elsőbbségéért, a soffőr s másféle típusok korában egy teljesebb, tartalmasabb, ősibb s telibb emberségért harcol, küzd, illetve csak veszekszik Duhamel. Könyve frontális támadás a mai világkép, a közkeletű mai igazságok, a mai népszerű dolgok ellen. Heves, makacs és keserű könyv. Egy nagy veszekedés, nagy dolgok felett.

De a nagy dolgok felé kisebbekből, sőt egészen kicsikből is el lehet indulni. S Duhamel ezt az utat járja. Az író szinte kicsinyes is. Amilyen kicsinyes csak családi vitáiban szokott lenni az ember. S mert a rádió megfájdítja Duhamel fejét, - majdnem a zene ellenségének vallja magát. De ezek a heveskedések csak a viták oktalan s alapjában jelentéktelen túlzásaihoz tartoznak. Ha a lényegig ássa le magát az ember, egészen másként kezdi látni a dolgokat. S ahogy családi veszekedések sivár kis témái fölé hajolva elszédülünk néha attól a mély szakadéktól, amely látszólag egymás mellett élő embereket elválaszt, - Duhamel jelentéktelen kroki-témáiban is a kor legnagyobb problémái csillannak meg.

Autód van? Chaplint láthatod a moziban? Rádióddal végigtapogathatod az egész világot? És százféle gép szolgálja még a kényelmedet? Mindez kétségtelenül fejlődés. Mindez kétségtelenül egy magasabb szintet is jelenthet. De ugyanígy nem jelenthet semmit sem. S ez a «de...» a duhameli ővr egy régi tétele. A Civilisation-ban határozottan leszögezte már a civilizáció értékének problematikus voltát: Si elle n'est pas dans le coeur de l'homme, eh bien! elle n'est nulle part.

Ennek a tételnek pontos s átfogóbb kifejtése ez az új könyv: a Querelles de famille. S egy pillantás arra az ijesztő légüres térre a mai életben s mai emberben, ahonnan s akiből ez az öntelt és ezermotoros civilizáció kiszivattyúzta egy mélyebb kultúra s egy mélyebb emberség éltető levegőjét. Milyen szánalmas is ez a haladás, milyen lélektelen is ez a művészet, milyen felhígított is ez a tudományosság, milyen sekély ez az új emberi lélek, - csak nézzük meg egyszer a civilizáció frázisainak visszájáról!

A mozi... Ó, a mozi! Chaplint láthatod például a moziban. De Valentin, a hollywoodi mozin nevelkedett s a moziért élő-haló Valentin nem az ember örök donkisottságát s nem az élet torz tragikomikumát látja Chaplinben s a chaplini filmen; de lát és ismer egy sztárt, egy bűvös fogalmat, akiért ott őrjöng és tolong a párizsi pályaudvarokon, amikor megérkezik Ő, Chaplin, civilben. S száz ilyen sztár és bálvány van. S maga is ilyen szeretne lenni. Sztár és bálvány. S ezer és ezer ilyen Valentin van. Franciaországban. S száz és százezer az öt földrészen. És hol van, merre található ebben a mozitípusban a kiszélesült emberi horizont, amely a mozi igérete volt s amit a mozi jelenthetne is. Így s ma: csak egy összezsugorodott emberséget jelent.

S egy igazibb zenei kultúra mérlegén a rádió zenei produkcióinak mennyiségbeli felhőkarcolója billenti-e maga felé a mérleg nyelvét, - vagy talán ennél a muzsikánál súlyosabb mégis három-négy ember vasárnap délutánonként összeverődő régimódi muzsikálgatása, amely ha dilettáns is, mégis bizonyos emberi megérzésről, átélésről tanuskodó kamarajáték. S amikor Duhamel a Csend nemzeti parkjába szeretne menekülni: nem szereti-e ebben a hangtalanságban is jobban a zenét, mint a mai ember a lélektelen harsogásban?

Kiragadott példák a könyvből. De Duhamel maga is kiragadott példákkal érvel, bizonyít s vitatkozik. Egymás mellé sorakozó mozaik-darabkák. De ebből a sok részletből kirajzolódik valamikép az egész is. Az Egésznek az arca, a szellemi szint, a művészeti, tudományos s emberi elsekélyedés. Amelyben minden felület tetszetős és csinos. De minden patrón és minden sablón. S minden-minden gyári munka. Ezer és milliószámra készül. Autó, meggyőződés, önborotva, nyúlszőrkalap, elv, lelki válság, lelki analizis, - s ember.

Érdekes, okos könyv Duhamel könyve. Nemzeti érzékenységeket sem kímél: bátor könyv is. Friss képei s új megfigyelései vannak: kitünők például a városokon kívül felgyülemlő és elpusztíthatatlan szemétről, az alapjában jóindulatú sznobról, a feltalálókról, a csendről szóló fejezetek, - szellemes könyv is.

Végül valamikép mégis kielégítetlenül hagy. Talán ott történt valami hiba, hogy Duhamel inkább a tétel első felét bizonyítgatta: a civilizáció kinövéseit torzította, - s az emberi lélek elsekélyesedéséről és egy igazabb emberség felmutatásáról itt-ott elfeledkezett. Vagy talán az kelt némi hiányosságérzést, hogy a krokiszerűség mégsem Duhamel műfaja, s Duhamel ebben a könnyebb műfajban mintha egy kisebb tömegű bolygóra került volna, ahol kisebb a gravitációs erő is: egy lépést akar csak sokszor tenni és egy klaunkodó ugrás lesz belőle.

S talán az a felfedezés is árt a könyvnek, amikor észrevesszük, hogy Duhamel hangja néha patetikus és szentimentális.