Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 9-10. szám

Kazimierz Wierzynski: Falábak

A Nyugatnak

Mozduljatok meg, álmos és komor fák
S te százkezü, ezerlábú vadon,
Szüz rengeteg, mely elnyúlsz szabadon,
A boldog égbe vágyva, Lengyelország,
Szibéria, Kanada ősi fái,
S Brazilia kövér sarába ferdők,
Indákkal átszőtt sokezernyi ág,
Induljatok mind, rengetegek, erdők,
Hiv a Világ.

Ül csöndesen a fal mellett a roppant
Nagyvárosokban és csak egyre les,
Forgatja vánnyadt orcáját, sebes
Csonkját mutatja föl a nyomorék.
Kér, koldul és a lelkében düh ég.
Falába a gyalogjáróra koppant
És az utat elzárja ez a váz.

Rokkant.

Ne lépj te a lábára, jól vigyázz.
Fáj az a sipcsont, akkor is, ha nincs.
Vörös szemébe sohase tekints.
Nem lát. Világtalan szemébe gyász.

Szembogarát kimarta már a gáz
És tüzben égett látórostja össze.
Leáldozott utolsó napja régen
Most néki csak az éj forog görögve,
Az égen,
Örökre.

Vöröskeresztes, kedves eb,
Négylábu ápoló, oson
Ővélük át a városon,
Nincs nála hűbb, értelmesebb.
A küszöbig kiséri őket,
A vak, a halvány szenvedőket
S ők a pórázba bízva vágnak
Mégegyszer ennek a világnak.
Tompán kopog alább-alább
A sok faláb.

Mozduljatok, szegény kesergők,
Ti százkezü és ezerlábú erdők
Fejlődjetek zárt sorba szerteszét
És öntse el a vad menet a fertőt,
A Friedrichstrasse-t s a Rue de Paix-t.

Fa-hadsereg, dübörgesd indulódat.
Lesz akkor itt kéz és láb elegendő.
A csonka, kurta tagra hosszu póttag,
Fürészport kap föltépett, rusnya bendő.
Kintól dagadt Világ, zabálj fakérget,
Gyaluforgácsot rágj, szilánkokat,
Halál zsákjába varrt Föld, edd a mérget,
Amig az állkapcsod le nem szakad.

Szibéria, emeld beteg, bús orcád
S Brazilia, aki hullák alá bú
És Kanada, te megvakult falábú
S te is, mocsárba rothadt Lengyelország,
Szökeljetek sudárba, glóriások
És legyetek mind erdő-óriások,
Boruljatok indákkal egy családdá,
Mint rengeteg úgy zúgjon a ti szótok
És nőjjetek mind egyetlen falábbá.
Szörnyü tavaszt zöldüljetek, ti csertők,
Áthághatatlan, úttalan bozótok,
Ti százkezü és ezerlábú erdők.


 

 
Kazimierz Wierzynski