Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 6. szám · / · Figyelő · / · Tudomány és kritika

Turóczi József: Janus Pannonius
Huszti József: Janus Pannonius. Pécs. A Janus Pannonius-Társaság kiadása

Janus Pannoniusból ma csak emberi-írói problematikája érdekel. Minden szava néma, de ez a problematika, amely közös az egész humanizmuséval, elevenebb, izgatóbb, mint valaha. Hazája nincs, csak választott hazája: az antik világ, úgy, amint a humanisták rajongó evokációja életre hívta s Olaszország közvetíti; anyanyelve nincs, csak választott nyelve: az újra jogába iktatott ünnepélyes latin; keresztyén katolikus ember, főpap, de legbensőbb, legőszintébb áhítata az antik istenhegy plasztikus szép kísérteteinek szól. Az első s jósokáig az utolsó magyar származású író, akiben valóban megfogamzik az öncélú antik szépségeszmény. Nincs gondolata, amelyet ne antik gondolat preformált volna, nincs érzése, lélekzetvétele, mozdulata, amely ne alkalmazkodnék egy rejtett antik atmoszféra törvényszerűségéhez. Minden lépése meg van kötve. Ritmikai, terminológiai, motivális szabadsága csak annyi, amennyit az örökölt metrum, a terminológiai s motivális hagyomány engedélyez. Emlékezőtehetsége tisztára reprodukáló jellegű, teremtő vagy újjáteremtő erő híján. De éppen ezt az önmegtagadó hagyományhűséget, a formai törvényeknek ezt a feltétlen betöltését ünneplik benne kortársai s a humanista utókor, amelynek egészen más fogalmai vannak alkotásról, lángelméről és eredetiségről. - Janus Pannonius költészetének - nem tekintve nehány helyi-személyi vonatkozását - alig van magyar determináló eleme, s így több köze van az egykorú Európa szellemi életéhez, mint a magyar irodalomhoz. Ebben kicsinyített mása az egész magyar renaissancenak, úgy, amint az időpont kegyelméből, Mátyás akaratából légüres térben éli nehány esztendeig az időszerű magyarságtól idegen, exterritoriális életét. Befelé ő jelenti a magyar klima alatt földre szállt megközelíthetőnek vélt, de valójában (legalább akkor) megközelíthetetlen antik fikciót, kifelé pedig az ő nevével s nemzetközi hírével igazolják a kultúrbarbarizmussal vádolt magyarság védelmezői népük kultúrküldetését.

Janus Pannonius problematikája talán még világosabbá válik, ha Balassi Bálintra gondolunk. Balassi is humanista költők lekötelezettje, verseinek jórésze fordítás, átdolgozás, utánzás, - de az ő helyzete egészen más, mint a Janusé, - kényszerhelyzet: olyan megrázkódtatások érik, aminőket magyar költő előtte nem ismert s utána sem igen fog ismerni Csokonaiig. Költő, arra született, hogy megörökítse életét, mivel azonban a maga erején erre képtelen, másokkal oldatja meg a nyelvét s nagykorúsíttatja magát. Ő sem tud gondolkozni, érezni idegen útbaigazítás nélkül, de megküzd minden talpalatnyi helyért, s nem nyugszik, míg csak birtokába nem vett minden képet, hasonlatot, rímet. Ha még olyan ügyefogyottan is, vérével recipiálja az idegen formát s örökre polgárjogot szerez neki a magyar költészetben. Mindenestül a magyar érzés és gondolat centrumától függ. Ezzel szemben a Janus Pannonius útja centrifugális: küzdelem, ellenkezés nélkül, boldog önállótlansággal olvad bele egy minden ízében egyén- s nemzetfeletti formavilágba. Történeti helyük annyira összemérhetetlen, hogy szinte nem is illenek egyazon irodalom koordinátarendszerébe...

Így aztán előáll az a paradox, magyar írónál mindenesetre szokatlan helyzet, hogy Janus Pannonius értékelésének Magyarországon kívül kell keresni a feltételeit s hogy megértése szempontjából fontosabbak humanista vonatkozásai, mint magyar kapcsolatai. Ezért érthető, hogy Huszti József kitünő könyvében mindenekelőtt a humanista háttér, Ferrara, Padua, Guarino Veronese és köre, az új szellem mozgalmas, gazdag forrásvidéke kerül a legélesebb megvilágításba. Huszti megközelíti a filológiai teljesség eszményét; szuverén szemmel uralkodik az egész életrajzi, történeti és szellemtörténeti anyagon, amelynek jórészét éppen az ő kutatásai tették hozzáférhetővé számunkra. Pozitív fényforrásainak ellenőrzése mellett lépésről-lépésre, atómról-atómra, kultúrkörről-kultúrkörre haladva restaurálja Janus Pannonius életének menetét az első évektől a bukásig, irodalmi formavilágának kibontakozását az első iskolás versgyakorlatoktól a Guarino-panegyricusig, óvatosan mérlegelve antik és modern hatáslehetőségeket, központi s periferikus jelentőségű kérdéseket, amilyen a platonizmus vagy az asztrológia. Az atomisztikus módszer néha a kelleténél jobban érvényesül, de sohasem válik veszedelmessé, mert nem megy túlzásba; mindvégig megtartja rugalmasságát s egy pillanatra sem homályosítja el a képességét: Huszti könyve a filológiai megbízhatóság s a szellemtörténeti tájékozottság szerencsés találkozása.