Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 4. szám

Török Sophie: Apám

Apám, mikor reménykedőn szemembe néztél
arcodat nem tükrözték idegenkedő hideg szemeim.
Hiába követted lopva félszeg kislány-mozdulataimat:
nem ismerted fel bennem fajtádat! Idegen voltam.
Úgy éltem előtted, mint lázadó, szóval, szívvel
álmokkal együtt elszakadva a gyökértől.
Nem ismételt téged lelkemben semmi!
S ha keserű öklöd kitéphette volna mindazt
mi riasztó és lázadó és idegen volt bennem:
megöltél volna apám! Mert testemnek-lelkemnek
egyetlen foltján sem találtad véred nyomát,
mint ahogy boldog anyák érzik gyermekük
kezét érintve az egy-hús misztikus csodáját.
Ezt a csodát tagadtam én meg tőled s emlékszem
megkínzott kislány-arcomra, ahogy álltam előtted
félelemtől gyengén, halálos gyűlöletet szorítva
összeharapott fogaim közt. Látom iszonyú haragodat
megalázott fejem fölött, apám! neved a legkeserűbb
szó volt, mely feketére festette ajkamat
s megmérgezte bennem a szivet.
Így gyűlöltelek, imáimba fonva halálod reményét!
És gyermekálmaimnak egyetlen réme volt csak:
hasonlítani reád! Istent tagadnak úgy, ahogy én
téged tagadtalak őrjöngő félelemmel. Ilyen volt
gyermekszivem, mely sóvárgón keresett tájat és
gondolatot: hol te nem jártál! és táj és gondolat
szépségben ragyogott fel, ha árnyékod nem ült fölötte.
De most már rég nem harcolok veled!
Elszabadultam fojtó gyökereidtől s szemeim békés
közönnyel nézik elfoszló arcodat. Már nem gyűlöllek apám!
Sokszor eszembe jutsz, látlak, ahogy ültél, riadt és
csodálkozó dühvel dörzsölve melledet, elakadó szived fölött.
Látom magamat is, apró egérléptekkel osonni
ajtónyiláshoz, látom várakozásba dermedt arcomat!
hallom gonosz örömöm sóhaját és hallom hirtelentámadt
rémült szeretetem sóhaját! Óh hányszor láttalak így,
megsebzett állat naiv és ijedt dühével, szived táját
dörzsölő haragos kezeidet látom még egyre -
ahogy néma éjjel ülök ágyamban, álmatlan
s kísértetesen azonos mozdulattal nyúlok én is
repkedő szivem felé.
Elértél! gondolom, s megvacog bennem a lélek.
Látom a nehéz föld alól értem nyúló rettenetes
kezeidet - és elszánt arcomban nincs egy csepp
vér sem: ahogy szembenézek veled
bosszuálló halott apám.