Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 2. szám · / · Vass Tamás: Élvemaradottak útja

Vass Tamás: Élvemaradottak útja [+]
Az utolsó hadgyakorlat a Bácskában
VII.

Az első villamoskocsi zsufolásig tele volt.

A kocsiban ülők ugyanarról a témáról beszélgettek: a szerajevói gyilkosságról.

Izgatott, ijedt, tudákos arcú embereket látott az esti szürkület szomorú hangulatában. Egyik háborút várt az eseménytől, a másik nem tulajdonított neki nagyobb fontosságot. Egy tudálékos kishivatalnok büntető expedicióval óhajtotta elintéztetni az egész ügyet, amit elvégezhetnek a boszniai csapatok is.

Most egy öreg bunyevác paraszt vette át a szót. Tapasztalt ember volt, mert annakidején résztvett az okkupációban is.

Amikor Tamás főhadnagy beerőszakolta magát a tömött kocsiba, éppen az öreg parasztot hallgatta mindenki. Az öreg háborús dolgokról tartott előadást. A boszniai okkupáció már rég megunt, elcsépelt beszédtárgy volt. Más körülmények között nem is akadt volna hallgatósága az öregnek. Ma, a nagy szenzáció hatása alatt mindenki ösztönösen közel érezte magát a háború lehetőségéhez s így érdeklődéssel hallgatták őt, aki részt is vett háborúban.

A vén paraszt érezvén személyének eddig soha nem tapasztalt fontosságát, tűzbe jött és gondolatainak tárházából garmadával szedte elő rég penészedett élményeit. Hiszen már régen azt hitte, hogy ott fognak azok bemohosodni és ime! Most milyen értéke van a sok megrozsdásodott ócskaságnak!

Mikor Tamást észrevették, elterelődött a figyelem az öreg beszédéről. Az még mondogatta tovább a mondókáját s közben mérgesen pillantott a főhadnagyra, ki megrabolta őt a kíváncsian hallgató útitársaitól. Mikor észrevette, hogy már senki sem hallgat rá, kényszeredetten hagyta abba előadását és ő is várakozóan nézett az aranyzsinóros tisztre.

Tamásnak kellemetlen volt a kocsiban ülők kíváncsi pillantása. Arra is hamar rájött: mit várnak tőle, miért ostromolják kíváncsian a szemükkel.

A szemek tovább kérdeztek, választ követeltek: - Te katonatiszt beszélj, te sokat tudsz, neked mindent kell tudnod! Ti vagytok a közeli jövő irányítói! Hogy történt, mi történt, mi lesz a következmény? Lesz-e belőle háború? Milyen lesz ez az új háború?

Tamás hallgatott. Mit is mondhatott volna? A gyilkosságról éppen csak annyit hallott, hogy megtörtént. Ő is ég a kíváncsiságtól, ő is szeretné tudni minden részletét, de idáig még egy rendkívüli lappéldányt sem sikerült szereznie, melyben a gyilkosság le van írva. Hogy milyen lesz egy modern háború? Mit tudja ő, mit tudnak erről a katonai folyóiratok, mit tudnak azok a legutolsó balkáni háborúról is? Lehet-e leírni a háborút? Lehet-e egy háborút elképzelni, érzékelni?

Kissé elfogultan bámult maga elé. Szinte bűnösnek érezte magát, hogy annyian várnak tőle valamit és ő nem csak nem tud e kívánságnak eleget tenni, de ő is mástól szeretne felvilágosítást kapni nyugtalanító gondolataira.

Még vagy öt percig tartott a hallgatás. Végre csalódottság csüggedése szállta meg a kíváncsi jelenlevők lelkét. Bosszusaknak látszottak a kérdező szemek.

Büszke, hencegő tiszt! Lenéz bennünket. Nem szól egy szót sem.

Azután érdeklődésük ismét a bunyevác felé fordult. Ő hamar észrevette, hogy személye újra fontossá vált.

Kiverte a pipáját. Azután mintha kegyet osztana, ismét beszélni kezdett. Ott folytatta, ahol az előbb félben hagyta:

- Igen, osztán jöttek a bosnyákok és az éccaka sötétsége alatt körülvettek bennünket.

Tamás figyelme is érdeklődve tapadt a vén parasztra.

Igen! Ez tud valamit! Ez már volt háborúban. Szerette volna sokáig hallgatni.

A villamos kocsi lámpái kigyulladtak. Kint vak sötét lett. Megérkeztek a palicsi állomásra.

 

[+] Örömmel közöljük ezt az írást. Szerzője tényleges tiszt, huszárszázados volt a háború kitörésekor. A gorodoki híres huszárroham alatt megsebesült, fogságba került s Oroszországból csak a forradalom után került haza. Férfias, őszinte és pompás írásában átéljük a háborút. Egy magyar hősi katona érzésein át új színt kap a magyar sorstragédia. M. Zs.