Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 1. szám

Karinthy Frigyes: Az ember és a szék

(A szék áll a függöny előtt, lehet karszék is. - Igen komolyan áll, mintha íróasztal előtt állana. - Csöngetnek. - Az ember bejön. - Sietve és szolgálatkész arccal jön. - Megáll a széktől pár lépésnyire, hajlong. - Vonásai nagy figyelmet árulnak el.)

- Alázatos szolgája, méltóságos uram... parancsoljon velem, méltóságos uram... dehogy, dehogy, méltóságos uram... állhatok is, méltóságos uram...

(Szünet, előrehajolva figyel.)

- Ó, természetesen, méltóságos uram - boldog vagyok, hogy elsőnek gratulálhatok!... Hogy honnan tudom?... Hiszen benne volt a reggel a hivatalos lapban, méltóságos uram... Tessék?... hogyne, méltóságos uram, benne volt, nem méltóztatott észrevenni, méltóságos uram?

(Szünet, udvariasan vigyorog.)

- Hehehe! Nagyon jó!... Hát persze... (Szünet.) Igenis, értem... Igenis, hogyne... igenis... (Szünet.) Hogy mit szólunk hozzá?... Jaj, méltóságos uram, én csak a magam nevében beszélhetek, de azt hiszem, velem együtt az egész minisztérium így gondolkodik... (Szünet.) Hogy értem? Hogy érteném?... Úgy értem, könyörgöm, ahogy van, könyörgöm, méltóságos uram... Mi személyileg nagyon sajnáljuk, méltóságos uram, hogy már nem lesz a főnökünk ezen az osztályon... de ha arra gondolunk, hogy méltóságos uram kerül az egész osztály élére, a Privisinsky kegyelmes úr helyére, - hát akkor - szabad őszintének lenni, méltóságos uram?... Méltóságos uram tudja, hogy mindig egyenes ember voltam, ami a szívemen, az a számon...

- Igen?!... Szabad?!... Hát akkor nyiltan kimondom, méltóságos uram, régi vágyunk teljesül nekünk ezzel, hogy méltóságos uram kerül a kegyelmes úr helyére... Nem dolgot várunk mi ettől, könyörgöm... egy új korszakot, méltóságos uram... egy egészen új rendszert... ami már régen... (Szünet.)

- Igen?!... egészen őszintén?... Hát kérem, egészen őszintén... csúnya egy világ volt ez a Privisinsky kegyelmes úr alatt... méltóságos uram éppen úgy tudja, mint én... nem becsületes hivatalnokoknak való világ... kimondom, könyörgöm, mameluk világ volt ez... csak a talpnyalás és protekció világa, méltóságos uram... itt az az ember, akinek gerince volt, méltóságos uram, nem vitte semmire... (Szünet, felszabadulva lelkesen nevet.) Hehehe... Hát ha méltóságos uram így kimondja a szót, bizony úgy van az, kérem... hogy a kegyelmes úr egy izé... mondjam ki én is?... hát igen... a kegyelmes úr egy vén panamista volt, méltóságos uram... a kegyelmes úrnál csak az vitte valamire az osztályon, aki hízelgett neki, aki a talpát nyalta, aki protekcióval jött... aki itt egyenes, gerinces ember volt, méltóságos uram, aki a munkát, a demokratikus egyenlőséget, a megvesztegetethetetlen hivatalnoki tisztséget képviselte, méltóságos uram, akinek nem a rangkórság, meg a címkórság volt a fontos, méltóságos uram, hanem a tisztesség és egyenlőség, méltóságos uram - az itt nem ment előre, méltóságos uram... mert itten, méltóságos uram az volt, méltóságos uram, a kegyelmes úr alatt, hogy: «kegyelmes uram!» így-úgy, méltóságos uram, - «kegyelmes uram!» úgy-így, méltóságos uram - aki nem mondta minden félpercben, hogy: «jaj, kegyelmes uram így» és «jaj, kegyelmes uram úgy», méltóságos uram, annak régen rossz volt, méltóságos uram!...

(Lélekzetet vesz, feszülten figyel.)

- Hogyne, hogyne!...

(Mozgással jelzi, mint a napraforgó, hogy a méltóságos úr felállt és fel-alá kezd járkálni a szobában.)

- Ó, Istenem!... méltóságos uram!... Hát hogyne... azt elhiszem, hogy most máskép lesz, hogy méltóságos uram kerül a kegyelmes úr helyére... (Szünet.) Hiszen tudtuk mi páran, gerincesebb elemek itten, hogy méltóságos uram úgy gondolkodik, mint mi... a méltóságos úr jelleme és szíve kizárja, hogy máskép legyen...

(Lassan követni kezdi a fel-alá járkáló méltóságos urat, féloldalogva. Mikor az megfordul, ő is mindig átmegy a hátamögött a másik oldalra.)

- Hát!... (Nagyot nevetve) azt meghiszem!... azt meghiszem!... ugy van!... úgy van, méltóságos uram! bravó!... bravó!... úgy legyen, méltóságos uram... jaj, méltóságos uram, nem is méltóztatik hinni, milyen gyönyörüséggel hallgatjuk mi ezt, méltóságos uram... mi, páran, a minisztériumban, a gerincesek... meg vagyok győződve róla, méltóságos uram, hogy megmondta a miniszterelnök szemébe... hogy itt vége lett a protekciónak és a talpnyalásnak és a...

(Méltóságos úr leül, megint a szék elé áll.)

- ...Vége lesz a hétrétgörbedésnek...

(Hirtelen odaugrik a szék elé, gyorsan lehajol, mint aki felemel valamit.)

- ...Jaj, tessék hagyni, méltóságos uram... no de ne fáradjon, méltóságos uram, majd én... kérem, kérem... (visszamegy)... szóval... hol is hagytam abba?... hogy itt a hétrétgörbedés napjai lejártak azzal, hogy a méltóságos úr került a kegyelmes úr helyére... A vesztegetésnek és hízelgésnek, mert itt...

(Visszaugrik a szék elé, lehajol.)

- No de tessék, méltóságos uram... tessék csak hagyni... (Négykézlábra ereszkedik a szék elé, a földön keresgél.) No de tessék csak hagyni, méltóságos uram... idegurult az asztal alá... mingyárt... (Négykézláb mászkál a szék előtt, alányul) mondom, úgy-e!... Itt van!... (Diadallal felemel valamit, letörli nadrágját, a tárgyat megdörzsöli kabátujjával, átadja.) Tessék!... Ó, szót sem érdemel, hehehe... szeme van az ilyen tárgynak! (Visszamegy a helyére, közvetlenül.) Szóval... Itt a gerinces, az egyenesderekú emberek ideje jött el, a méltóságos úr érájával...

- (Szerényen) ...Hát... ha úgy gondolja, méltóságos uram... az olyanoké, mint én. (Féloldalra, mint akinek a vállát veregetik...) Hát... (Ragyogva...) Igazán?!... Azt hiszi, méltóságos uram?!... hogy én?!... hát... igen... a sógornőm említett már a méltóságos úrnak? igen... Hehehe, szép asszony, mi?!... ő is el volt ragadtatva a méltóságos úrtól... hehe!... (Ragyogva)... Tessék?!... hogy én?!... (Ünnepélyesen, összecsapott bokával) ha méltóságod is úgy gondolja, én büszkén vállalom ezt a beosztást!... a méltóságos úr eddigi helyét nem azért, mert emelkedés, hanem mert alkalmam van egész hittel és lélekkel azt szolgálni, aki nekem nemcsak hivatali főnököm, hanem politikai eszményképem is, - a méltóságos uram!... (Ismét más hangon) ...hogy izé? Az én helyemre?!... hát... talán a Csaholcseket lehetne... az megbízható ember... tessék?!... Igen?!... Hogy mingyárt mondjam meg neki?... azonnal... (Indul) Hogy itt?... Hogy mingyárt maradjak is itt?... a méltóságos úr helyén?!... milyen kitüntetés!... nekem szent ez a hely... méltóságos uram... nem a rang miatt... hanem annak a személye miatt, aki itt elődöm volt... a méltóságos úr miatt...

- Alázatos szolgája, méltóságos uram!... igenis... azonnal behivatom... alázatos szolgája!... pardon!... (A képzelt fogashoz ugrik, kalapot, kabátot felsegíti, hajlongva kiséri az ajtóig.) Alázatos szolgája, méltóságos uram... örök hálám... méltóságos uram... alázatos szolgája... alázatos szolgá... alázato... (Kikiséri a függöny mögé, visszajön, egészen más arccal, dúdol, fütyörész, kezét dörzsöli, cigarettára gyujt, kinyujtózik, aztán hanyagul csönget, beledobja magát a karosszékbe, felnéz.) ...A Csaholcsek urat! Igen! (Hanyagul elhelyezkedik a székben, az ajtó felé néz, hirtelen úgy tesz, mintha írások fölé hajolna.) Csaholcsek úr?!... Várjon kérem egy pillanatra, azonnal... (Felegyenesedik.) ...Hát kérem, Csaholcsek úr, ahogy talán hallotta is már... és amint látja, itt némi változások lesznek az osztályon... (Csodálkozva) ...tessék? igen? Már benne volt a félhivatalosban? Hogy én kerülök a méltóságos úr helyére?... na igen... (Szünet.) Úgy gondolja? Hát igen - ezzel, hogy most én ülök itt, azt hiszem, más világ kezdődik, kedves Csaholcsek úr... Na igen... tessék... nagyon kedves öntől... én is azt hiszem... kérem, én egyenes ember vagyok, szeretem, ha a rangban alattam levők is egyenesek és őszinték és bizalommal vannak hozzám... kérem, mondja csak ki, ami a szívén fekszik... hát kérem... igen... mondja csak ki a szót!... na, majd kimondom maga helyett, amit gondol - hogy a méltóságos úr, az én elődöm ebben a székben egy vén panamista volt!... igaz? na úgy-e? Hát annak a világnak vége. Annak vége, Csaholcsek úr. Itt a talpnyalók, a hétrétgörbedők, a hízelgők, a protekciósok, a megvesztegetők, akiket az én elődöm tenyésztett maga körül, nem érvényesülnek többé. Itt az egyenes, őszinte emberek világa jön, amilyenek mi ketten vagyunk, maga meg én, Csaholcsek úr... (Fel és alájárkál, gesztikulálva) ...tudom én, Csaholcsek, mit várnak ezen az osztályon!... a tisztesség, egyenesség korszakát várják itt... legyen vége a korrupciónak, a panamavilágnak, jőjjön el a munka, a tehetség, a rátermettség, a szakértelem, a hivatali hűség és bátorság érvényesülésének a kora!... Elég volt Bizáncból! A római elpuhultság, az a... izé... a Borgiák meghaltak! Fel a fejjel, fel a derékkel! csak egyenesen... egymás szemébe nézve, mint az izé... a gladiátorok ottan, vagy azok a... Kentaurok... Szóval szembe, fej-fej mellett, vállvetve, tiszta homlokkal, egyenes szívvel!...

(Gesztikulálva, közben leejti a cigarettaszipkát.)

- Csak hagyja... (Kegyesen) csak hagyja... ejnye, úgylátszik, a szék alá gurult... (Oldalt húzódva, helyetkínál Csaholcseknek, aki a szék alatt keresgél. Kegyesen.) ...Aha... köszönöm... (Átveszi) ...na, szóval... miről is volt szó... na igen (Szórakozottan) ...hát igen... arra gondoltam, hogy az én régi helyemre kellene egy kipróbált ember... hátha elvállalná... Igen?!... na, hisz akkor rendben vagyunk... kérem... kérem... nincs mit... nagyon szívesen... örülök, hogy rendelkezésére állhatok... Holnap bejelentem a dolgot a méltóságos úrnak, holnapután már el is foglalhatja a helyet... (Kezét nyujtja.) Gratulálok! (Nyujtózkodva) Na, megyek is haza... Ez fárasztó nap volt!... (A fogas felé megy.) Köszönöm... (Miközben Csaholcsek a kabátját felsegíti, kedélyesen, közvetlenül) Örülni fog a kinevezésnek a kedves huga... aki a minap fentjárt nálam ebben az ügyben... De milyen gyönyörű kisleány... Igazán?... nana... Hogy el volt tőlem ragadtatva... túlzás... mondjuk szimpatikus voltam neki... örülök, hogy sikerült a dolog... kézcsókom a kis hugának. Isten vele!... Isten vele, fiam!... Csak hagyja, fiam!...

(Hanyagul eltünik a függöny mögött.)