Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 1. szám
Ki ugy véled, nyomot hagysz a világnak,
kérdezd a szőnyeget mely dupla lábad
marad-e rajta valami magadból,
vagy csak az utcán cipődre ragadt por
Aztán menj ki és kérdezd meg az utcát
melyet oly égve és merengve futsz át
minden ház lelked mély szineit itta
s lelked rongyait lengi mindenik fa
kérdezd és olvasd amit rájuk irtál,
s vedd ki a szélből mit beléje sírtál
miről beszélnek? Régibb otthonodról
s a vad hegyekről, melyek alul egykor
emléked visszanéz közűlük; ez vagy
te, ez az emlék! egy csöpp Fogaras vagy
s ha árnyat festesz a város falára,
az csak a hűvös havasoknak árnya,
Nem! hiszen ott is csak valaki voltál,
és a hegyekkel egy csak ott se voltál.
Ott nyájas szőllőtőkéket cipeltél
s a barbár csúcsoknak nemet feleltél,
Nagyapád háza s a szelíd Dunántul:
de abban se lelheted igazánbul
Más voltál ott is! más táj, messzebb útak
voltak még amik rajtad áthuzódtak
Életed gyenge szál amellyel szőnek
a tájak s mult dob hurkot a jövőnek:
mint a por mit lábad a szőnyegen hagy.
Nem magad nyomát veted: csupa nyom vagy