Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 15. szám

Keresztury Dezső: Vesd hát le ember-köntösöd

Halk lépéssel ballagsz a régi présház
Mögött a hegyre, lépteid neszére
Madár riad, gyík surran, szöcske ugrik.
Ág hajlik homlokodba s látni véled
Nagy szőlész öreg-apád ősz fejét
A rendek közt. A tóból könnyű pára
Száll. A tikkadt lejtőn telnek a sárga fürtök
S - a nap és harmat gyermeke - nő a bor.

E tájban, e nyárban szabad-e még mai
Gondokon tünődni? Szülhet-e e völgyek
Idillje könnyeket? Tudsz-e itt magadban
Pörölni sorsoddal, mikor a végtelen
Folytatódás munkál mindenben, az élet
Túláradva duzzad s sorstalan a lélek
Mint a fény s a könnyü, kék egekben úszó
Habos, fehér felhő?

Mindig feljebb hágsz és egyre távolabb
Látod lenn a völgyet. Hallgatag, komoly
Csendben mereng a táj. A szőlőkből csak egy
Lány méla éneke harmatoz. De lenn a sárga
Tarlókon járnak már az ökör-igás
Ekék; hant fordul barna hantra, könnyü
Por leng utánuk. Karcsu jegenyéink
Hegyéről utrakel egy-egy levél. A hajló
Napban ökörnyál száll s mellém lekoppan
Egy-egy túl-érett gyümölcs.

Idill ez? Ez a különös, zavart
Bukolika? Valami iszonyú
Parancs szavát sejted és gyilkoló
Hordák tusáját. Néma dacba rejti
Szorongását e büszke táj, de minden
Érzi: valami jön. Az évszak fordul:
A nyárból ősz lesz, tél lesz. Mért? Olyan
Ijedt magánnyal ülsz e vak erők
Harcában, mint a út szélén hagyott
Gyerek. Reszkető szívvel érzed: benned is
Fordul az év.

Vesd hát le ember-köntösöd, olvadj az alkonyat
Oldódó fényibe, halj meg, ha jő az éj
S szüless a hajnallal: jobb szállni, mint
A felhő, csendben érni, mint a dús
Gerezd, surranni, mint a gyík, a végtelen
Dallam igézetét követni, kék, hüvös
Mélyekben ringni, végtelen vizek örök
Sodrán leszállni, felmerülni, szél nyomán
Fodrozni s elsimulni, mint a hullám.