Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 14. szám · / · Figyelő · / · Fordítások
Ha a könyv védőborítékján elől és hátul elhelyezett kiadós reklámnak hinni lehet, akkor Annie Vivanti az olasz irodalom legnagyobb remekírója. Nem kevesebbet állít róla ez a panegirikus, mint hogy «Annie Vivanti művészete sokkal emberibb, érzéseiben, kifejezésmódjában sokkal igazibb és természetesebb a legtöbb ma élő olasz írónál.» Nehogy a tájékozatlan magyar közönség készpénznek vegye ezeket a szuperlatívuszokat, mindgyárt eláruljuk, hogy Vivanti az ú. n. szórakoztató irodalomnak jeles művelője, könnyű fajsúlyú, szentimentális-erotikus, gyakran exotikus tárgyú regények népszerű írója, a parfőm, a valcer, a tangó, a jazz-band, a lokálok, az édeskés moziszerelmek, a pezsgő, a rózsaszínű mámor, a műkönnyek és műtragikumok vagy a könnyes-mosolygós happyendek költője, Guido da Verona női alteregója; ehhez a kolportázs-kondottierehez abban is hasonlít, hogy az ő regényei is megérték a százezres példányszámok dicsőségét: a Circe kezemben lévő olasz példánya a 80177 számot viseli.
Mikor Vivanti
Nem lehetetlen mégsem, hogy a könyvnek üzleti sikere lesz, hiszen Tarnovska grófnő démoni alakja, ízzó és fülledt szerelmi élete valószinüleg izgatni fogja az Unterhaltungsliteratur közönségének idegeit és kíváncsiságát. Ha azonban a kiadó mindenképpen fontosnak tartotta Vivantit megszólaltatni magyarul, gondolhatott volna a Zingaresca-ra, az írónő legjobb munkájára; a Circe sehogysem illik a magyar sajtóvállalat catoi tógájához.
Matolay Géza fordítása kissé önkényesen bánik az eredetivel és legtöbbször letörli róla azt az édeskés szentimentalizmust, azt az ábrándos, világfájdalmas-melankólikus romantikát, ami annyira jellemzi Verona és Vivanti stílusát. Pedig ezt meg kell hagyni rajtuk, mert ez az egyetlen, amit D'Annunziótól örököltek. Matolay fordítása túlságosan józan és majdnem mindig normalizál, nem tiszteli a szöveget, kihagy és betold kénye-kedve szerint, s annyira önálló, hogy sokszor az eredeti szöveg hű értelmével sem törődik.
S félreértés is van benne bőven, nemcsak önkényeskedés. A fordításhoz nemcsak beleérzés, stíluskészség kell, hanem nagy-nagy fegyelem és önmegtagadás is. A fordítás filológiai munka és költészet együtt.