Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 7. szám · / · FIGYELŐ · / · KÖZGAZDASÁG

Móricz Miklós: ÚJ GAZDÁK ÉS RÉGIEK

Magyarországon Trianon óta 424.000 törpebirtokot és kisbirtokot létesítettek 1.1 millió kat. holdnyi terület szétosztásával. Nagy kár, hogy a hatalmas földbirtokművelet többi adatait nem közli a statisztikai évkönyv s így vagy nehezen, vagy egyáltalában nem lehet képet alkotni a reform társadalmi hatásáról. De maga ez a szám is sokat mond. 1920-ban a mezőgazdasági kereső népnek még alig egyharmadrésze volt válunk földbirtokos, eszerint 1930-ban már kétharmadrésze körül lesz ez az arány. Nagyszabású átalakulás ez. Kétségtelen, hogy ez a földosztás nagyon jó volt első lépésnek.

De csak első lépésnek. Az ország népe pedig máris kivánja a másodikat.

A modern gazdasági életben a népszaporodás elhelyezésének feladata az iparra és a kereskedelemre s a velük együtt növekvő foglalkozási ágakra hárul. De ez egyuttal a földmívelés szellemi szintjének erőteljes növelését is jelenti; a traktorral dolgozó munkás más felkészültséggel néz szét a maga világában, mint az, aki a szántást még nem tudta másként elképzelni, mint úgy, hogy maga ballag az eke után (s nem is olyan régen még a faeke után: 1910-ben még egész vidékeket is találtak az országban, amelyeken a faeke volt az uralkodó szerszám). Ez a fejlődés éppen ezért a föld intenzivebb megdolgozását s ezzel párhuzamosan a föld közvetlen ember-eltartó erejének növelését is jelenti. A mi átlagos népsűrűségünk nemzetközi viszonylatban már elég magas, mert száz lélek felé jár négyszögkilométerenként. De ez csak puszta szám; éppen olyan, mint a drágaságé. Nem az abszolút áron mulik, hogy drágaság van-e vagy nincs, hanem azon, hogy meg tudjuk-e fizetni az árat, vagy nem. A földnél sem az a kérdés, mennyien élünk rajta, hanem az, milyen kihasználatlan lehetőségek vannak még benne. Azaz nem is benne, hanem bennünk. De hiszen éppen arról van szó, hogy az ipar a bennünk rejlő lehetőségeknek, a képességeknek kifejlesztését jelenti; a lélekszám növelésének pedig ez a feltétele.

Nálunk még nagyon sok föld vár elfoglalásra. Nagykőrös város polgármestere nemrégiben a Budapesti Hirlapban beszámolt arról, hogy kétszázötven esztendő óta milyen módon növekedett városának lakossága. És hangsúlyozza, hogy a népszám növekedésének mindig a város birtokainak szétparcellázása adta meg az újabb meg újabb lökést. Így szóródott be néppel a nagyhatár; így a Szegedé is, így sok más alföldi városé is; ez is egyik nagy tényezője a tanyavilág kialakulásának. Az Alföldön még igen nagy területeket lehet így megnyitni a nép számára és a Dunántul még nagyobbakat. Ott a városok nagybirtokait, itt meg az uradalmakat, hogy hadd teljék meg az ország minden zuga néppel.

Ennek a haladásnak pedig kettős útja van. Az egyik az a mesterséges mód, amelyet a földreform is alkalmazott. A másikat meg megteremti a föld ára. Nem állandó ez az ár; hullámzik, együtt nő vagy esik számtalan más tényezővel: a búza árával, meg a többi termények árával, ami - agrárolló! - azonban szintén csak más körülmények változásait jelenti be a gazdának a maga brutális módján.

A föld ára periódikusan esik és nő. A mult századra már világszerte kijelölte a gazdaságtörténelem azokat a válságkorszakokat, amelyekben a föld ára lezuhant. És amelyek ennélfogva önként nyitottak kaput az új tulajdonosoknak. Csak ott nem következett ez be, ahol ennek mesterségesen útját állották.

A föld árának ezt a természetes hullámzását most is mindenütt gátolni igyekszenek. Németországban az Osthilfe, Kanadában, Amerikában a termények árába való beavatkozás és egyuttal hitelakciók a földbirtokosok számára; nálunk a búza árának megtámogatása, újabban meg a földteherrendezési akció, ez mind ugyanarra a célra törekszik. De ez az utóbbi csak egy kicsiny mellékhajtás. Az agrárpolitika egységes szervezetbe igyekszik bevonni egész Európát: Bukaresttől Párizsig folynak a kongresszusok az agrárszervezkedés érdekében.

Ezt a politikát annyi tárgyi körülmény igazolja, hogy végül úgy tünik fel, mintha tárgyi politika diktálná e lépéseket. Pedig lényegében véve nincs és nem is képzelhető egyéb, mint személyi politika. Ember nem használhat másnak, mint embernek; a természet nem kér az emberi áldásokból. Mi baj lehet abból, ha a föld ára leszáll? Egyszerű és természetes módja lenne ez annak, hogy újabb földek kerüljenek azoknak a kezébe, akik értenek a földhöz, - nem szabad ugyanis elfeledni, hogy szerencsére ma még mindig tehermentes a magyar föld két harmadrésze - és azoknak is, akiknek ma még nincs földjük, de akikben megvan az erő ahhoz, hogy szerezni és valószinüen megtartani is tudjanak.

Az a 424.000 ember, aki most kapott földet, még nem szerezhette meg azt a szaktudást, ami ahhoz kell, hogy átlag 2.5 holdból meg tudjon élni; hiszen ez már kertészeti fok lenne. Legalább ugyanennyit kell még ahhoz szereznie és ebben az esetben igazi nemzetfenntartó elem lesz belőle. Ezt az utat nem szabad elzárni s ezt az utat az olcsó föld-ár nyitja meg.

Hadd vegyüljenek új elemek a régi tulajdonosok közé! A közvetlen állami akciónak nem a föld árának megtámogatásában kell érvényesülnie, hanem a földmívelő nép rátermettségének, kultúrájának fokozásában. Enélkül nemcsak a föld, hanem a földmívesben rejlő erő is holt tőke marad a nemzetre nézve.