Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 7. szám · / · FIGYELŐ · / · DÁN IRODALOM

Hajdu Henrik: AZ UTOLSÓ ÚT

Ez az alig ötvenoldalas könyv - szerkesztették: Johannes Buchholtz és K. K. Nicolaisen - a dán kultúra büszkesége. Nem, maga a dán kultúra. Pedig csak két előszó, néhány gyászbeszéd és néhány vers sorakozik benne. Az utóbbiak Jeppe Aakjaer ravatalánál hangzottak el. A költő utolsó diadalútján.

Dánia legnagyobb lírikusa bojtársorból emelkedett föl. A jüt puszta fia hangák közt, bozótok mögött ámult a vers titkaira. Nekilátott a tanulásnak. Az ismeretek forradalmi erővel ragadták meg: szocialista agitátor lett. Tizenkilenc éves korában börtönbe került. Szabadulása után áthajózott Kopenhágába, az egyetemre. A fővárosban Edvard Brandes kiemelte az ismeretlenségből.

A többi: mese.

Még csak harminc felé jár s már az egész nemzet énekese. Hangversenytermekben és tanyaházakban zengik dalait. Az országgyűlés örökös évdíjjal tünteti ki. Ötvenedik születésnapján hozzájuttatják a jenlei birtokhoz. Tíz esztendő mulva Kopenhága főterén százezres tömeg hódol előtte. Hatvannégy éves, amikor Apolló-feje végkép lecsuklik kedves kertipadja támlájára.

Temetéséről «Az utolsó út» számol be.

Aakjaer úgy rendelkezett, hogy a fővárosban égessék el holttestét. Fenséges gyászünnep után szállították el Jenléről. Elénekelték három dalát, majd írók, tanárok és zsellérek járultak elébe az új, szabad és művelt Dánia harcosa elé. Még H. Malberg királyi színművész szavalt egy verset, végül a menet megindult a jüt félsziget közepéből Aarhus felé. Közben mindenütt repülőgép kísérte a koporsót. Virággal födött országutak vártak Aakjaer jöttére. Skive előtt fehérruhás lánykák fogadták, a város piacán a polgármester hálálkodott munkásságáért. Onnan a hosszú gépkocsivonal tovább kígyózott a Fjends-kerület határáig. Diadalkapu, zászlóerdő, virágeső. A költő mégegyszer elvonul nádfödeles szülőháza előtt. Thorningban Blicher fenyői közt válnak tőle, Silkeborgban öreg parasztok táblákkal köszöntenek feléje: «Faawal Jep!» Alkonyatkor fáklyások és zenészek sorfala közt ér be Aarhusba, éjjel az ünnepien kivilágított hajón átsiklik a Kattegat vizeire.

A gőzös másnap reggel kötött ki Kopenhága öblében. A parton újabb népáradás. Az embersűrű együtt nyomul tova a gyászkocsival, egészen az Idraetshusig. Ennek nagytermében folyik le a főünnepség. Száz meg száz zászló mered a ravatal körül. A koszoruk hegye a mennyezetig tör föl. A királytól kezdve a legszegényebb napszámosig mindenki elküldte virágait a költő koporsójára. Az állam nevében Th. Stauning miniszterelnök méltatta Aakjaer érdemeit. A befejező Aakjaer-vers hangjai mellett átvitték a koporsót a krematóriumba; ott lebocsátották a lángok közé.

Ez a mese színigaz valóság. Történt napjainkban, Európa legszörnyűbb erkölcsi és anyagi válsága idején.